A filmekben/sorozatokban, miért nem vergődve, rángatózva, kiszenvedve halnak meg az emberek?
Néztem a youtube-on ilyenekről valódi videókat, főleg biztonsági kamera felvételeket és még akit ötször mellbe (és abból többször szíven) lőnek és halott fél percen belül, az is ahogy írtam fentebb vergődve, rángatózva, kiszenvedve hal meg legalább ilyen fél-1 perc alatt.
Sok olyan van (a valóságban) hogy valakit lelőnek, aztán folytatja tovább amit csinál (pl a lövöldözést), aztán mégis összeesik holtan kicsivel később. Olyan szinte sosincs, hogy valakibe egyet lőnek aztán mozdulatlanul elterül a földön. (Ilyen mondjuk csak akkor van, ha egyszer-kétszer fejbe lőnek)
1-3:
Bocs, akkor félreértettük egymást.
Meg lehetne csinálni ezt is, amiről beszélek. Egyszerűen nem az lenne, hogy elfekszenek az emberek mozdulatlanul, hanem még vergődnek, szenvednek, akkor is ha a kamera nem őket veszi, csak látszódnak.
én meg akkor pont fordított vidiket láttam,mert azokban ha lelőttek valakit,akkor úgy csuklott össze mint a rongy,vagy mint egy marionett aminek elvágták a zsinórját.
a másik a lövés okozta lökés.
ezt a john rambo filmben adták vissza egész jól.
amúgy a kutyaszorítóban című filmben tim roth elég sokáig szenved a haslövésével.
majdnem végig a film alatt és közben egyre fehérebb a feje ahogy elvérzik.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!