Miért haragszik Jesse Pinkman Walter White-ra a Breaking Bad sorozat vége felé?
És megtudta, hogy hagyta meghalni azt a drogos lányt, akit nagyon szeretett. Egyébként azért tette, hogy őt megmentse, mert tudta, hogyha a lánnyal együtt marad, kábítószer túladagolásba ő is belehal.
:(
Azért ennél összetettebb a dolog. A sorozat folyamán Jesse többször is ott akarta hagyni Waltot, emlékezz csak vissza a kórházas jelenetre ahol konkrétan a képébe vágja, hogy amióta csak elkezdték a kis üzletelésüket, az az egész életét tönkre vágta. A negyedik évadban is, amikor annyira megromlik közöttük a viszony, hogy Jesse már-már majdnem végleg számolna vele, de még akkor sem akarja a halálát, (amikor Gusszal mennek vissza Mexikóból, nyomatékosan kijelenti, hogy "Ne ölje meg Mr. White-ot. Vagy ha megöli engem is meg kell ölnie." Egyrészt az olyan emberek között akik annyiszor mentették meg egymás életét mint ők ketten azok közt kialakul egyfajta megmagyarázhatatlan erejű kötelék, másrészről Jesse mindig is egy érzékeny lélek volt és idővel nemcsak megszerette Waltot de apaként is tekintett rá, egyfajta családot látott benne. Ahogy ezt a fajta családot keresi Mikenál is és Gusnál is Andreánál, Jesse az egész sorozaton át azt a házat próbálja megtalálni ahol szeretik és várják. Ezenkívül a szeretett rákban elhunyt nagynénje emléke miatt, valószínűleg már a sorozat elejétől fogva, amikor rájön Walt rákjára és, hogy mindent csak a családjáért csinál erősen szimpatizálni kezd vele és emiatt sok tette alól fel is menti. Aztán az 5. évad végén, amikor megölik Drew Sharpot (a motoros kissrác) akkor kezd el megvilágosodni, hogy milyen ember is valójában Walt (amikor egyik pillanatban még pátyolgatja Jesse lelkét, hogy ami történt szörnyűség volt, de ezen túl kell lépni aztán a következő percben már gondtalanul fütyürészget a kis laborfelszerelése mellett. Vagy amikor Jesse végleg eldönti, hogy kiszáll és a pénzét követeli Walttól. Amikor Walt mondja neki, hogy: "Kit van neked az életben, hm? Senkid. Semmid. Ó, igen! Videójátékok és Go Kart. És ha ezeket egyszer meguntad? Mi lesz aztán? És mennyi idő fog eltelni mielőtt újra kábítószerhez nyúlsz?" Az a tekintet Jesse arcán... Abban a szent pillanatban esett le neki, hogy Walt milyen ocsmány módon manipulálta egész végig, ezért is tudja a végén ott hagyni a pénzével együtt.)
A sivatagban még kap egy utolsó ölelést Walttól, de már erről sem tudja eldönteni, hogy őszinte törődés-e vagy csupán újabb manipuláció, mindenesetre az előbbiben szeretne hinni. Aztán amikor rájön, hogy mégis Saul lopta el a cigit akkor robban benne a bomba, amikor végleg ráébred, hogy Walt milyen ördögi módon manipulálta, a pillanat hevében szerintem még az is átfutott az agyán, hogy tényleg a ricin volt az és az orvosok tévedtek. De ha nem is így volt amennyire Waltot ismerte csöppet sem hatotta volna meg Brock halála. Röviden ez volt az utolsó csepp a pohárban, a sok gyötrődéstől, kíntól és árulástól amit átélt egyszer csak besokallt.
Ui.: Az valóban nem tisztázott, hogy hogyan mérgezte meg Brockot, de az írók egy olyan magyarázatot adtak, hogy az iskolai kapcsolatait felhasználva belejuttatta Brock gyümölcslevébe. Eléggé sánta egy magyarázat, de hát egy ilyen brilliáns sorozatnak azt hiszem ennyit még meglehet bocsátani.
Utolsó! Ha jól emlékszem a sorozat alatt kiderűl, hogy Walt mérgezte meg Brockot és utána emlékszem, hogy a cserepes gyöngyviragot (amivel megmérgezte) is elakarja tüntetni. Jesse a cigiből arra nem jön rá, hogy hogyan mérgezte meg Walt a gyereket, de a hogyan neki nem is fontos, ott megvilagosodott és tudja hogy igazaból bárhogy képes lett volna megölni a céljaiért.
Az orvosok meg emlékszem, hogy mondják hogy a gyerekek gyakran esznek abból a viragból, szóval simán lehet hogy Walt csak odarakta hogy majd úgy is eszik belőle.
De már vagy 4 éve láttam a sorozatot.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!