Agymenők című filmben mi a jó?
Számomra az első öt évad abszolút nézhető, de aztán már egyszerűen hűtlen önmagához, beáll a szürke középszerű sorozatok sorába, hogy még több nézőt szeressen és ennek érdekében teljesen ellentmond egy idő után már mindennek, amiért az elején még imádnivaló volt.
Alapvetően az a lényege, hogy bemutassa azoknak a fiataloknak az életét, akiknek a mindennapjaikban rendkívül fontosa szerepet játszik a tudomány, hiszen ezzel foglalkoznak. Továbbá a humorfaktor abból jön a leginkább, hogy a főszereplők mind deviánsak, a társadalom kitaszítottjai, a kocka kultúra tagjai. Óriásit alakítottak szerintem az első pár évadban, vicces volt nézni, hogy milyen életet élnek azok, akik úgymond nem tagozódtak be a társadalomba.
Aztán ú gy nagyjából az ötödik/hatodik évad után meg már konkrétan átment az egész Jóbarátokba. Abból meg köszönöm, már én se kérek, pedig szerettem anno a Jóbarátokat, de ha azt akarnám újra megnézni, akkor azt tölteném le és nem az Agymenőket nézném.
Zseniális sorozat volt egy ideig, de elcs*szték, mikor az írók úgy döntöttek, hogy változtatnak az alapkoncepción és nem létező szerelmes párok nem létező szerelmét próbálták meg lenyomni a torkunkon.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!