Ki látta már a Donnie Darko filmet?
Mi a véleményetek róla? Tetszett?
Nemeteket és a korotokat is írjátok
Azt azért akarom tudni mert hogy milyen korosztály nézte már meg
A válaszokat köszi:)
17/f
Annak ellenére hogy igazi válaszok hiányoznak belőle, egy brutálisan jó film. Jake Gylenhaal filmes karrierjének a csúcsa. Maga a film egyébként közel zseniális, és borzalmasan hangulatos. A jelenetek 1-től 1-ig perfectek.
21/F
Pár éve láttam először. Azóta már megnéztem párszor.
Fúú, én már nagyon régen láttam, bevallom őszintén nem sokra emlékszem belőle, de az rémlik, hogy akkor tetszett. Régóta gondolkodom már egy újranézésen.
22/F És valamikor 16 évesen láthattam.
Néhány éve láttam, és borzasztóan tetszett, nagyon elgondolkodtató thriller, zseniális ötletre épül és ha jól emlékszem a vége hatalmasat üt:)
19/F
Hangulatos, végig egyfajta kellemetlen, tragikus érzetünk van, amit szépen alátámasztanak a borongós képek és a mélabús zenei válogatás. A misztikum és a mindent megkérdőjelező befejezés pedig sokakban azt a látszatot keltheti, hogy ez egy nagyon érdekes film.
De számomra feleslegesen bonyolította meg a történetet és csak zavaros lett katartikus helyett.
34/f
Hát, én most láttam a fimet. És eszméletlenül tetszett. Voltak dolgok, amiket csak úgy értettem meg, hogy utána olvastam, de végig le tudott kötni a története. Szerintem én a könyvet is el fogom olvasni.
15/L
Láttam, de én valahogy nem értem miért a nagy felhajtás a film körül.
Van egy hangulata és misztikus, de engem nem vágott úgy földhöz mint más hasonló filmek.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!