Szerintetek az igaz, ha valakinek több önbizalma van, akkor kevésbé fél egy horrorfilmtől?

Nincs összefüggés. Inkább a fantázia és a hangulat közt látok összefüggést. Ha a nézőnek van elég fantáziája, képzelőereje ahhoz, hogy beleélje magát a filmbe, hogy elmerüljön benne (akkor is ha pl. a szörny vagy akármi nem tökéletes trükkfelvétel, vagy a film nem a legmodernebb), akkor képes a film rá hatni, át tudja érezni az atmoszféráját, akár meg is tud ijedni. Ha valaki minderre képtelen, az röhögni fog a filmen és büszke lesz, hogy "én egyáltalán nem féltem, végigröhögtem az egészet." - Az önbizalommal dobálózó haverod inkább ezekre a fantáziátlan alakokra emlékeztet. BÁR szerintem nem a tényleges félelem a fontos (magam sem szoktam igazából félelmet érezni - amúgy is inkább izgalomnak nevezném, amit viszont tapasztaltam már persze), hanem a borzongató hangulat (amit viszont érzek). Szóval szerintem hibásan képzelitek el az egészet. Nem félni kell egy filmen, hanem esetleg izgulni. De a film csak akkor jó, ha megvan a hangulata. A jumpscare meg mindenkit megijeszt akármekkora is az önbizalma.

Más kérdés még, hogy az önbizalmas haverod látott e igazán jó horrort, vagy csak a ma divatos vackokat...

Nagyon jó a fantáziám (sci-fin nőttem fel, és a fantasy-t sem vetem meg, szerepjáték, gyűjtögetős kártyajáték, könyvek stb), mégsem szoktam félni a horrorfilmektől, sokszor csak faarccal nézem. Ettől függetlenül bele tudom élni magam a filmekbe, de a horrorfilmek zöme teljesen életidegen, és főleg manapság csak öncélú trancsírozás (no meg unalomig ismert klisék tárháza), amire egyre inkább immunisak az emberek. Azért a Mártírok és az Eden Lake odavert lelkileg, pedig egyik sem az a tipikus ijesztgetős/vérgőzős darabolós horrorfilm.

A kérdésre válaszolva, szerintem az önbizalomnak nem sok köze van ahhoz, hogy egy filmtől féljél. Inkább arról van szó, mennyire vannak kötélből az idegeid.