Trónok harca, akik nem bírták ki és megnézték a kiszivárgott részeket. Mi a véleményetek a flashback jelenetről? Nektek tetszett?
Szerintem sem volt teljesen rossz. Végülis indításnak megfelel. Viszont azért egy kis baki zavart itt, ami lehet a készítők figyelmetlensége. Ahm...ugye az első évadban Cersei azt meséli Catnek, hogy Joff előtt született már egy fia, aki röviddel azután meg is halt.
A boszi viszont azt mondja, hogy 3 gyereke lesz.
Ha már ezt akkor belerakták, erre figyelhettek volna.
Vagy akkor minek kellett az a jelenet az első évadban?
Engem ez zavart egy kicsit.
7. Én nem is erről beszéltem. Komolyan...
A sorozatról volt szó, mint baki. Ha egyszer említették, akkor fura, hogy úgy csinálták meg, mint ahogyan a könyvben volt.
"de most az ötödik évaddal teljesen eltértek a könyvektől"
Ez nem igaz. Külön felhívták az olvasók figyelmét arra, hogy lesznek spoilerek az új könyvekből is, Tehát azt jelenti, hogy nem tértek el annyira.
Én arra céloztam, hogy a sorozatban Cersei szimplán hazudhatta is ezt az egészet a halott gyerekről, hiszen említést később egyetlen szereplő sem tesz róla. Ráadásul ez valóban nincs a könyvben, tehát erre értem, hogy eltértek a könyvektől sok helyen.
Ezen kívül egyértelmű, hogy rengeteg történetszálat kihagytak vagy átírtak pl. a Greyjoy vonal szinte teljesen kimaradt a sorozatból, de a pont most kiszivárgott részekben is rengeteg eltérés van a forrásanyaghoz képest, van olyan, aki meghal, aki amúgy nem és van olyan, aki még nem támadt fel pedig kellett volna, meg vannak benne olyan történetszálak, amiket nem tudtak elvarrni, ezért összevontak mással pl. Bolton vonal összeboronálása a Sansa ággal, ami a könyvben sehol sincs. Vagy jó pár ház kihagyása a történetből, pl. szubjektív vélemény, de ha tippelnem kellene a Manderlyk ki fognak maradni a sorozatból, és az Umberek fogják játszani a szerepüket.
Igazából szerintem akik eddig kimaradtak, azok még nem feltétlenül maradnak ki az egész sorozatból. Hiszen még 2 évad biztosan lesz és akkor is fognak castingolni új szereplőket. Szóval lehet csak akkor hozzák be pl. Euront is.
Végülis ebben az évadban már így is rengeteg új arc van. Ha még mellé jött volna a Greyjoy szál is, akkor az már egyszerre sok(k) lett volna.
De Euront azért nem hiszem, hogy kihagyják, mert ő hozza be a sztoriba a sárkánykürtöt és tuti van valami nagyobb terve. Szerintem ha Victarion meg Aeron nem is, de ő tuti lesz még jövőre.
Catelynt sem kell még temetni szerintem. Lehet a készítők úgy gondolták csak akkor érdemes megmutatni, amikor fontosabb szerephez jut a karakter. Ha meg nem, akkor így jártunk.
Amúgy ami még nem tetszett: mi a francért csináltak a homokkígyókból meg Ellariából ilyen pszicho-társulatot?
Tavaly egyáltalán nem ez jött le, hogy ez a nő elmebeteg. Szóval ez fura volt nekem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!