Miért kezdett el röhögni Arya, mikor kiderült, hogy Lysa meghalt? (Trónok harca)
Szerintem a Clegane-t (Vérebet) röhögte ki, hogy már megint nem sikerült a terve, hogy valami rokonának odaadja fizetségért. (mert ugye korábban Robbékat is akkor ölték meg, amikor ők odaértek, most meg Lysa néni is csak pár napja halt meg.)
Vagy lehet, hogy csak szimplán nem akart Lysa nénikéjéhez menni, ezért örült neki annyira. (inkább a Falra vagy Bravosba vágyott)
Magán a helyzeten nevetett mindig, hogy bárkihez érnek, az illető meghal.
(Mondjuk a könyvekben eleve nem is volt tervben Lysa, mert nem ismerte volna fel Aryát, ezért nem vitte Zúgóba sem, mert Brynden Tully sem ismerte őt.)
A második válaszolóé a pont (illetve a negyediké), Arya a helyzet komikumán nevet (valahol láttam vele egy interjúrészletet) hogy tényleg bármerre jár, bárkihez megy, az meghal - illetve hogy három évad óta megy, aztán még mindig nem ért oda sehova. Szerintem jól hallhatóan nem gúnykacaj volt, aki annak hallotta, az nem ismeri a karaktert.
A negyedik válaszolónak meg abban van igaza, hogy D&D egyáltalán nem ért ehhez a történethez, ami eredeti belőle, azt megoldják, úgy, ahogy, ami árírás, ott már komoly gondok vannak, ami saját ötlet, az katasztrofális.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!