Letudná nekem valaki írni a twilight, a new moon, az eclipse és a breaking dawn előszavát vagy hogy mondjam amivel kezdődik?

ALKONYAT:

SOSEM TŰNŐDTEM AZON

hogyan fogok majd meghalni − bár az utóbbi hónapokban lett volna

rá okom. Ám ha el is játszom a gondolattal, biztos nem így képzelem.

Lélegzet-visszafojtva meredtem a vadász sötét szemébe, ő pedig nyájasan nézett rám a

terem túlsó sarkából.

Az a tudat vigasztalt, hogy ha már meg kell halnom, olyasvalaki helyett halok meg, akit

szeretek. Nemes célért, éppenséggel. És ez azért számít valamit...

Nem néznék most farkasszemet a halállal, ha annak idején messzire elkerülöm Forks

városát. Féltem. Nagyon féltem, de mégsem bántam meg, hogy így döntöttem. Ha az élet

valóra váltja legmerészebb álmodat, akkor nincs mit megbánnod, ha ez az álom aztán véget

ér.

A vadász barátságosan mosolygott. És lassan elindult felém, hogy megöljön

ÚJHOLD:ELŐSZÓ

Olyan volt, mint mikor egy szörnyűséges rémálom tart fogva. Amikor álmodban rohanni

kényszerülsz; futsz, és már majd szétpattan a tüdőd, de képtelen vagy elég gyorsan futni. A

lábam egyre lassabban é

s lassabban mozgott, ahogy utat törtem magamnak az érzéketlen

embertömegben, de a hatalmas toronyóra mutatója nem lassult. Kíméletlenül, közömbösen,

feltartóztathatatlanul haladt a vég felé

–

mindennek a vége felé.

Csakhogy most nem álmodtam. És a rémálomm

al ellentétben nem is azért rohantam, hogy a

saját életemet mentsem

–

annál valami sokkal értékesebbet akartam megóvni. Az életem ebben

a pillanatban nem számított.

Alice azt mondta, jó esély van rá, hogy mind a ketten itt halunk meg. Talán másként

alakul

nának a dolgok, ha őt nem kötné béklyóba a ragyogó napsütés... De ezen a napfényben

fürdő, zsúfolt téren csak én rohanhattam át szabadon.

És én nem tudtam elég gyorsan futni.

í

gy aztán nem törődtem vele, hogy mindenfelől veszedelmes ellenségek leselkednek

ránk.

Ahogy a toronyóra ütni kezdett, megrezegtetve a talajt lomha lábam alatt, már tudtam, hogy

elkéstem

–

és most már örültem, hogy valahol a színfalak mögött egy vérszomjas lény les rám.

Mert ha most kudarcot vallok, nincs semmi kedvem tovább élni.

Az ó

ra újra ütött, s a perzselő nap éppen delelőn állt.

NAPFOGYATKOZÁS:ELŐSZÓ

Minden próbálkozásunk, hogy ürügyet találjunk, hiábavaló volt.

Dermedten figyeltem őt, amint arra készül, hogy megvédjen engem. Minden idegszálával a feladatra koncentrált:

semmi jelét nem adta, hogy kételkedne a sikerben, pedig komoly túlerővel állt szemben. Tudtam, hogy nem

számíthatunk segítségre - ebben a pillanatban a családja is épp az életéért harcol, akárcsak ő a kettőnkéért.

Vajon megtudom-e valaha, miként végződött az a másik küzdelem? Hogy ki lett a nyertes, ki a vesztes? Életben

maradok még

annyi ideig?

Nem sok esélyét láttam.

Fekete szemek lestek minden mozdulatomat - gyilkolni vágyó, vad tűzben égő szemek -, és csak arra vártak,

hogy a védelmezőm figyelme egy pillanatra másfelé forduljon. Az a pillanat egészen biztosan az életem végét

jelenti majd... Valahol a fagyos rengetegben felüvöltött egy farkas

HAJNALHASADÁS:ELŐSZÓ

TÖBB HALÁLKÖZELI ÉLMÉNYBEN VOLT RÉSZEM, mint

amennyi kijár egy embernek; és ez nem olyasmi,

amihez valaha is

hozzá lehetne szokni.

Mégis úgy tűnt, újra elkerülhetetlenül szembe kell néznem a halállal.

Mintha tényleg ez volna a sorsom. Elmenekültem előle újra és újra,

de mindig visszajött értem.

A mostani helyzet azonban nagyon más volt, mint az e

ddigiek.

Az ember elfuthat valaki elől, akitől fél, és megpróbálhatja legyőzni

azt, akit gyűlöl. Minden reakcióm az ilyen gyilkosokra volt

kihegyezve

–

a szörnyekre, az ellenségre.

Ám ha végtelenül szereted azt, aki végezni készül veled, nem marad

választá

sod. Hogyan menekülhetnél meg tőle, hogyan küzdhetnél

ellene, amikor azzal ártasz a szeretett lénynek? Ha nincs más, amit

Őneki adhatsz, mint az életed, hogyan foszthatnád meg tőle?

Ha igazán szereted...

Remélem a könyvből kérted :)Sok időmbe telt :D