Mit gondoltok a Harry Potter filmekről?
Szerintem a könyv, mert ha olvasom közben én magam képzelhetem el, hogy éppen mi történik. Harryéket sem teljesen úgy képzeltem el, mint amilyenek színészek. És a filmből sokmindent kihagynak.
2009. jún. 30. 18:43
Hasznos számodra ez a válasz?
nekem tetszettek a filmek, jó látványosak, moziban láttam és úgy nem unatkoztam rajtuk egy percet se
2009. jún. 30. 18:47
Hasznos számodra ez a válasz?
Szerintem egész jók,bár a könyveket nem olvastam,de biztos hoigy az sokkal jobb mint a film!:D
2009. jún. 30. 20:16
Hasznos számodra ez a válasz?
A könyv egyértelműen jobb. Az első három rész jó volt filmen is, de a 4-5-ik rész már nem adta vissza azt a hangulatot, amit olvasás közben éreztem. A Tűz serlegénél egyenesen úgy éreztem összecsapták. Sokmindent hiányoltam. Nem tetszettek a Lunás részek, pl. mikor eteti a láthatatlan lovakat, a film hangulata sem tetszett. Az 5-ik rész valamivel jobb volt, főleg a végén, mikor a párbaj volt, de azt sem éreztem kereknek, ráadásul ez a Dumlodore, aki játsza egyáltalán nem nyerte el a tetszésemet. Aki az első részekben játszotta sokkal jobb volt. Ez mindig mérges, ideges, pedig szerepe szerint nem ilyennek kellene lennie. Na bocs, hogy hosszú lett, a lényeg hogy a könyvek összehasonlíthatatlanul jobbak.
2009. júl. 1. 06:31
Hasznos számodra ez a válasz?
Előző vagyok, bocs kicsit bekevertem, szóval a Lunás részek természetesen az 5-ik részben vannak:)
2009. júl. 1. 06:32
Hasznos számodra ez a válasz?
2009. júl. 1. 10:45
Hasznos számodra ez a válasz?
7/11 A kérdező kommentje:
Én is úgy gondolom hogy a könyvek sokkal jobbak.Bár a filmek látványosak de ha csak azt ismeri valaki akkor szerintem nem lehet megérteni a történetet.A régebbi Dumbledore szerintem is jobb volt...Ez a mostani külsőre sem hasonlít.Köszi a válaszokat.
És az új Dumbledore a félhold alakú szemüveget se hordja mindig :S És azt a látszatott kéne adnia,hogy törékeny öregember..:) De az új színész túl hiperaktív :S ( más filmben biztos jó)
De igen,a könyv milliószor jobb:) Nekem is az 1-2-3 film tetszett a legjobban...a 4 borzalmas,véletlenül se akarom mégegyszer megnézni :S Az 5 elmegy...Remélem a 6-ot nem szúrják el...főleg a 7-et nem..
De nem értem..ha a 7et leadják 2 részben...akkor a 4et miért nem lehetett volna?? mondjuk pár hónapos szünettel,nem pedig egy és múltán mint a 7-tel lesz :S
Reménykedem :)
2009. júl. 1. 11:54
Hasznos számodra ez a válasz?
9/11 A kérdező kommentje:
Hát igen...:S Nekem mondjuk önmagában tetszett a 4. rész,az 5. is mert szerintem Bellatrix-ot jól adták vissza és ő a kedvencem.:) De nem hű a könyvhöz. Meg nekem sok szereplőnek a filmbeli megformálása sem tetszik.Pl. Draco Malfoy,de nem csak ő hanem több negatív szereplőt agyalágyultként mutat be a film,pedig szerintem J.K.Rowling szereti ezeket a szereplőket.Mármint elég összetetten kialakította a személyiségüket, a film pedig igyekszik hülyét csinálni belőlük ,hogy úgy mondjam.Leegyszerűsítve ,számomra a filmek túlságosan Harry Potter központúak.Tehát nagyon felmagasztalja,pedig az eredeti történetben épp az a lényeg hogy Harry-nek nincs különlegesen erős mágikus képessége,ebből a szempontból átlagos képességű.A forgatókönyvírók sem ismerték fel szerintem a történet igazi jelentését. Én nem így képzeltem el az egészet... Bocsi ha hosszú voltam és furán fogalmaztam.:)Azért remélem értitek mire gondolok.:)
én a könyvet nem olvastam. de a film az nem tetszik. a 7.része az amira azt mondanám h eddig a legjobb. a 6. meg a legunalmasabb.
nem tudnám igazából megmondani mért nem szerete, egyszerűen nem ragadott el a történet úgy a h sokmindenki mást. nemkem egy egyszer megnézhető film de a kedvenceimtől messze áll.
2011. jan. 4. 15:27
Hasznos számodra ez a válasz?
Kapcsolódó kérdések: