Csak én érzem úgy, hogy a Last of Us sorozat teljesen felesleges?
Úgy érzem, hogy egy gyengébb verzióját látom a játéknak. Sokkal kevesebb akció, amit nem helyettesítettek izgalmas karakter fejlődésekkel, hiszen ugyanaz a két karakter van képernyőn szinte végig (a játékban is, de ott volt gameplay közötte így nem vált unalmassá).
A színészi teljesítmény is sokkal gyengébb, inkább át is váltottam a magyar szinkronra.
A 7-dik epizód detto ugyanaz volt mint a játékban, csak kívágtak néhány részt és csináltak pár jelentéktelen változtatást. De minek elkészíteni ezt, amikor a YouTube-on is fenn van a Left Behind? Ráadásul elképesztően realisztikus grafikával (már 2014-ben sem nézett ki amúgy rosszul).
Hogy lehetne felesleges egy játékadaptáció, ha milliónyi ember van, aki nem játszik szinte semmilyen játékkal (pl én sem) és így láthatunk egy tök jó sorozatot?!
Az, hogy kinek tetszik vagy kinek nem az nyilván más kérdés, de feleslegesnek semmiképpen sem mondanám.
"...de ott volt gameplay közötte így nem vált unalmassá."
Persze, hogy más a játék, mint a sorozat, hiszen a játékban játszanod kell ahhoz, hogy ne und halálra magad, kellenek a történések, de egy film/sorozat nem így működik. Ebben az értelemben felesleges az összehasonlítás.
Én amúgy élvezem a sorozatot, nagyon tetszik.
Abban, hogy gyengébb verzióját látod a játéknak teljesen így van. Én továbbmegyek, a játék karaktereit formázó szinészek jobbak mint ez a Joel és Elie.
De a sorozat kellemes csalódás, ha lehet adaptálni egy játék sztorit akkor ebben jó volt a HBO. Imádom, hogy tele van visszautalással a játékra, ami nekem egy odakacsintás a gamereknek, hogy "látod ugye, ezt csak te érted mivel aki nem játszott vele nem tudhatja". Meg már most vannak a part2-re utalások.
Persze erre lehet mondani nyilván vannak ilyenek mivel az egész egy nagy határ koppintás.
Én nem így gondolom, a játék rám nagy hatással volt mind2 része, és azt látom ebben a sorozatban sugárzik a game iránti tisztelet.
Nincs semmilyen piros határ átlépve mint más feldolgozásoknál.
Tudtam, hogy feljön az az indok, hogy "aki nem játszotta a játékot az tudja sorozatként nézni". Felhívnám a figyelmeteket, hogy vannak végigjatszások a YouTube-on vagy simán meg lehet nézni csak a Cutscene-eket is. Itt az történt (főleg a 7-dik epizódban), hogy újra forgatták a játék jeleneteit és megváltoztattak pár dolgot, ami a sztori végkimenetelét nem nagyon befolyásolja. Egyedül a Bill és Frank sztoriszálnak láttam az értelmét, hiszen az ő történtük teljesen átíródott. Azzal az epizóddal csak az volt a gond, hogy túlzottan átment romantikába.
Itt nem az a probléma, hogy egy másik formátumba átkerül ugyanaz a történet, pl. könyvből filmbe, hanem, hogy a játék alapból filmszerű volt és tartalmazott kis filmeket is.
"Felhívnám a figyelmedet arra, hogy ne akard megmondani, hogy más mit és hogyan csináljon."
Mikor mondtam meg bárkinek, hogy mit csináljon? Csak el mondtam, hogy miért felesleges teljesen a sorozat. Csak újból forgatják ugyanazokat a jeleneteket, amik a játékban is benne vannak. Nekem az is fura, hogy vki csak azért is elutasítja a játékot, mert az játék és kész. Régen még lehetett jönni a grafikával, de most már azt se lehet felhozni, legalábbis a Last of Us esetében biztos hogy nem.
"az érveket pedig látszólag nem fogadod el."
Mondj egy dolgot, amit egy film/sorozat tud nyújtani, de egy játék nem.
"Mondj egy dolgot, amit egy film/sorozat tud nyújtani, de egy játék nem."
Pl élőszereplős alakítás? Megtekinthetőség streaming platformon/moziban/televízióban? Interaktivitás nélküliség?
Jó, de a grafika majdnem olyan élethű mintha élőszereplős lenne, szóval ahogy mondtam ez nem igazán lehet indok
Ha moziban nem is, de a YouTube-on ugyanúgy végig lehet nézni, ha nem érdekel a gameplay, akkor csak a cutscene-eket nézed meg.
Két dolog jutott eszembe, ami a játék ellen szólhat. Az egyik a ludonarratív disszonancia, ami lehet illúzió romboló egyes emberek számára, a másik pedig, hogy egy játékban nem lehet olyan sok karaktert a középpontban helyezni, mert mindegyiknek külön gameplay-t kellene csinálni.
Ennél az epizónál viszont egyik sem lehetett gond, hiszen nem voltak nagy küzdelemek, ahol 100 zombit kinyírtak és csak két karakter volt fókuszban.
"Jó, de a grafika majdnem olyan élethű mintha élőszereplős lenne, szóval ahogy mondtam ez nem igazán lehet indok"
Miért ne lehetne indok? Attól, hogy neked mindegy valami, másnak nem feltétlen az.
"Ha moziban nem is, de a YouTube-on ugyanúgy végig lehet nézni, ha nem érdekel a gameplay, akkor csak a cutscene-eket nézed meg."
Azért a mozi és a youtube között igencsak ég és föld a különbség. Ahogy egyébként egy film/sorozat és egy gameplay videó közt is. Egy játék alapvetően úgy készül, úgy van összerakva, hogy élvezetet nyújtson a játékosnak. És persze, ha csak a sztori érdekel, végig lehet nézni egy teljes végigjátszást, de az mégsem ad egy teljes élményt, hisz alapvetően nem úgy lett kialakítva az egész hogy csak egy filmélményt adjon. Míg a film/sorozat pontosan úgy van kialakítva, hogy csak leüljön az ember és nézze, és ezáltal kapja meg a teljes nyújtani kívánt élményt. Egész más ütemezése, íve, sebessége lehet egy filmnek és egy játéknak. Pont azért, mert az egyiket direkt arra tervezik hogy végignézd, a másikat hogy végig is játszd.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!