Melyik lehet ez a két film?
Keressek két filmet, és bárhogy is keressem nem találom őket, és a címűk se ugrik be.
1. Annyira emlékszem a sztoriból, hogy egy nőt elhagy a férje egy színész/filmes/híreségért. Akivel a film elején találkoznak a egy fogadáson, és a férfit megkéri a felesége, hogy vigye haza a nőt, ekkor csalja meg. Miután elhagyta a nőt a férje telik a sztory és a nő csinál egy talán egy munka közvetítő céget amivel nőknek segítenek munkát találni, és úgy hirdetik magukat, hogy egy magas épület tetejéről szórák szét a szórólapjaikat (ez a jelenetet ki is parodizálta a family guy). A film végén a nő volt férje bíróság elé áll valamiért, a védőügyvédje meg is jegyzi, hogy ismeri a bírót és nekik fog ítélni, és a tárgyalás után elmennek golfozni. Közbe a volt felesége, elintézi, hogy egy másik bírót kapjanak, aki el is ítéli. A film utolsó jelenete a börtönbe játszódik, ahol meglátogatja a férfit a volt felesége és a gyerekei ahol együtt esznek. Talán az Mgm studio készítette.
2. A másik filmet talán 10 éve láthattam, úgy emlékszem a disney csatornán ment, de ebben nem vagyok biztos, egy bölcsödében játszódik ahol csak két gyerek van, egy fiú meg egy lány, illetve a dadus aki egy öreg nő. A film vége fele azt hiszem a rendőrök, körbe veszik a házat amiben a bölcsőde van, de az öregasszony egy uzival, rálő a rendőrökre.










Én meg a másodikat ismerem:
Dadacsata (Oh Baby, 2001)
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!