Ki a kedvenc Disney hercegnőtök? Kit nem szerettek? Miért?
Ariel és Belle a kedvencem.
A régi klasszikus Disney-meséken nőttem fel. ☺️
Nekem Mulan a kedvencem, mert szimpatikus, talpraesett, szorgalmas, bármit megtenne a szeretteiért és nem az volt, hogy neki rögtön minden megy, hanem követ el hibákat és néha bénázik, de keményen küzd és így fejlődik is, aminek meg is lesz a gyümölcse. Ő alakítja a sorsát, nem csak passzívan van és várja, hogy mások megoldjanak mindent.
Aranyhajat is kedvelem, mert bár ő teljesen más, kicsit olyan gyermeki, viszonyt nem idegesítően, hiszen nagyon kedves, aranyos és szerethető. Anna és Elza is jó karakterek, csak annyira felkapott lett a Jégvarázs, hogy így kicsit nekem már sok volt. Jázmint is szerettem mindig is, csak neki meg nincs olyan sok szerepe. Talán benne az volt a kedvencem, hogy kiáll magáért. Na meg a tigrise, gyerekként én is akartam :D
Akit legkevésbé szeretek, az Hófehérke. Engem bosszant, hogy konkrétan semmit nem csinál egyedül, csak sodródik az árral és teszi, amit mondanak neki mások és kb. csak azért menekül meg mindig, mert szép és így segítenek rajta. Nem ő a legélesebb kés a fiókban, na. Meg borzasztó naív is, ami egy szintig nem lenne baj, de ő ezen a szinten túllépett.
Kedvenceim:
Ariel: fiatalabb kislányként nagyon felnéztem rá, olyan szerettem volna lenni, mint ő. Mostani szemmel nézve egy átlag lázadó tini, de nem problematikus szerintem.
Mulán: Bátor, önálló, markáns személyiségű, okos. Mindig is szerettem
Merida: Az előző 2 lány keveréke
Rapunzel: ártatlan és aranyos, miután kitör a csigaházából egy szeretetteljes fiatal nő lesz, aki már képes kiállni magáért
Tiana: Szorgalmas, ambíciózus, példaértékű, amit csinál
Akiket nem szeretek:
Aurora: itt csak az a bajom, hogy tényleg nagyon keveset szerepel, elvileg 18 percig szerepelt a saját filmjében és nem volt nagyon jellemfejlődése, alig tudtunk meg róla valamit, csak azt, hogy szép, meg, hogy megszúrta magát egy tűvel
Hófehérke: mindig is idegesített, hogy mennyire nem gondolkodik, az énekhangja és az ilyen "14 évesen 7 bányászférfi háziszolgája vagyk és ez normális" hozzáállása nagyon nem mutat jó példát a kicsiknek, szerintem
A többi hercegnő a "kedvelhető, de nem a kedvenceim" kategóriába esnek, ha Mirabelt felveszik a hercegnői listára, akkor ő is bekerülne a kedvenceim listára, a jelenlegi személyiségem, családi helyzetem miatt vele tudok a legjobban azonosulni és nagyon jó volt látni, hogy náluk megoldódtak ezek a belső drámák
Én úgymond mai gyerek vagyok, és egy kvíz szerint az ilyen Jégvarázs meg Vaianat kéne szeretnem... 🙄
Jó mesék meg minden, de nem hatnak meg.
Nekem Csipkerózsika a kedvencem, mert ő is pink meg kék ruhában van, mint a 2 kedvenc színem, szőke mint éb.
Kedves, barátságos.
Zavar, hogy állandóan álmosan vagy aludva állítják be pl. A Shrek 3ban is. Nem ő választotta, hogy elátkozzák, meg amúgy is! Már felébredt, és azt hiszem csak 4 vagy pár napig aludt.
De ott van pl. Hófehérke is, ő is aludt, ő viszont választotta a sorsát, elfogadott egy almát egy idegentől :D
De őt soha nem ábrázolják, úgy hogy alig bír fent maradni pedig őt is a herceg csókolta meg.... (Aki ráadásul 31 éves volt, Hófi 14)
De mindegy....
Belle meséjét szeretem, viszont maga ahercegnő sosem lopta be magát a szívembe, így ő az akit nem kedvelek
(És itt jöttem rá, hogy kinden filmben, mesében a legkedveltebb karaktereket utálom xd)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!