Voldemort miért akarta megölni Harry Pottert?
Emlékszel a szemüveges jóslástan tanárnőre? Neki volt egy olyan szép kis jóslata, amit Piton (akkor tényleg halálfaló volt még) kihallgatott. A jóslat lényege, hogy július végén születik egy fiú, akinek a szülei 3-szor harcoltak Voldemorttal, ezt a fiút pedig a Sötét Nagyúr egyenrangúként jelöli meg, ennek következtében majd nem élhet egyik míg él másik. 2 gyerek jöhetett szóba: Harry és Neville. Neville aranyvérű volt, így Voldemort hagyta, így Harryt vette célba. (Akinek az anyai felmenői muglik). Baba korában meg akarta ölni, de a gyilkos átok (az anyja miatt) lepattant róla, ekkor lett Harry horclux, Voldemort meg ekkor vesztette el a testét. (Piton Harry anyjanak halála miatt állt át a jók oldalára, mert gyerekkori szerelme volt).
Majd teltek az évek. Voldemort összeszedte magát, visszatért, stb. Amikor meg újra megakarta ölni Harryt nem a fiút ölte meg, hanem a benne levő horcluxot (nem tudta hogy Harry horclux, mert véletlenül csinálta).
Majd Neville lefejezte az utolsó megmaradt horcluxot s itt a mese vége.
Nagyjából jól leírta a #3. Annyival kiegészíteném, hogy Piton nem hallgatta meg a teljes jóslatot, mert kidobták a Szárnyas Vadkanból, mikor Trelawney azt a jóslatot elmondta Dumbledorenak. (ami egyébként szimplán egy állásinterjú közepén történt) Ezért akarta gyorsan megölni Harryt, és ez okozta a vesztét.
A másik, hogy nem azért választotta Harryt, mert Neville aranyvérű volt, hanem mert Harry ugyanúgy félvér, mint maga Voldemort.
Egyébként nem tudom miért lett lepontozva a 2-es. Igaza van. Az információ aránya nagyjából 80-20 % a könyvek javára, szóval ha tényleg tetszettek a filmek, akkor olvasd el.
Szerintem az előző hozzászólók nagyon jól felfestették a sztorit. Voldemort, miután visszatért a negyedik részben, mindig meg akarta ölni Harry-t, csak mivel testvérpálcáik (ugyanannak a főnixnek a tolla van benne) vannak, azok nem harcolhatnak egymás ellen.
És a legesleg végén azért nem tudta Voldemort legyőzni Harry-t, mert Harry-t illette a Bodza pálca (még mielőtt Piton megölte volna Dumbledor-t, Malfoy lefegyverezte Dumbledor-t, és később Harry lefegyverezte Malfoy-t, és ugye így száll a pálca egyik tulajdonosról a másikra), és nem használhatták a gazdája ellen, ezért a másik irányba röppent az Avada Kevadavra.
Tök jó. Mindenki leírta neki a sztorit, de a kérdésre ez nem ad neki választ.
Azért akarta megülni, mert féltette a már megszerzett hatalmát, és a jóslat azt jövendölte (már ahogy ők értelmezték amit hallottak), hogy megdönthetik a hatalmát.
Ja és nem várt a 8. részig, mert már baba korában próbálkozott, utána az erejének a nagy részét és a testét ugye elvesztette, és vissza kellett szerezze, így tudták kitolni a végső összeütközést az utolsó részig.
Ha meg nézted, akkor tudod, hogy minden részben valamilyen módon próbálja Harryt eltenni láb alól.
Közeledik az Egyetlen, aki diadalmaskodhat a Sötét Nagyúr fölött … azoknak születik, akik háromszor dacoltak vele, s a hetedik hónap halála szüli őt … A Sötét Nagyúr egyenrangúként jelöli meg, de benne olyan erő lakik, amit a Nagyúr nem ismer. És egyikük meghal a másik keze által, mert nem élhet az egyik, míg él a másik … Az Egyetlent, aki diadalmaskodhat a Sötét Nagyúr fölött, a hetedik hónap halála szüli …
Sibill Trelawney professzornak (ő Harry-ék jóslástan tanára) volt egy jóslata, miszerint a Sötét Nagyurat csak egy olyan ember tudja legyőzni, aki a 7. hónapban született. Mert valamelyiküknek meg kell halnia. Vagy Voldemortnak vagy a legyőzőjének. Ez a jóslat Neville-re és Harry-re is érvényes volt, mindazonáltal Voldemort inkább Harry-ben látta a nagyobb ellenfelet, ezért úgy gondolta, hogy meg kell ölnie a még csecsemő Harry-t. Voldemort el is megy Harryékhez, és megöli Harry apját, aki megpróbálja feltartóztatni őt. Utána a kiságyhoz lép, ám Lily, Harry édesanyja nem hajlandó átadni a gyerekét Voldemortnak, és az életét adja érte. Anyja szeretete megvédi Harry-t, és Voldemort átka visszapattan saját magára. Ezért nem tudja megölni.
Minden részben megpróbálja eltenni láb alól, csak a próbálkozásai mindig kudarcot vallanak valami miatt.
Amúgy szerintem olvasd el a könyvet is, nekem az sokkal jobban tetszett, mint a film, és részletesebben leírja a dolgokat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!