Érdemes lenne megírni a történetet?
Régóta szeretnék írni egy történetet, és egy ilyesmin gondolkodtam.
Ott kezdődik, hogy egy ménes zavartalanul éldegél a természetben, de egyszercsak megjelennek az emberek és gépfegyverrel lemészárolja őket. A főszereplő ló szelleme kilép a testéből és szomorúan veszi tudomásul h csak az ő lelke maradt meg. Elindul és talál egy erdőt, ott éjszakázik. Reggel mikor felébred észreveszi hogy van a közelben egy ház. Kinyílik az ajtó és egy lány lép ki rajta. Kijön az anyja is, de mintha ő nem látná a lány, csak néz a semmibe. A nő visszamegy, a lány észreveszi a lovat, aki odamegy a lányhoz. Az ember először kedvesen beszél hozzá majd megváltozik a hangja, eltorzul a tekintete és egy késsel leszüúrja a ló szellemét majd magát.
Ezután aló arra ébred h egy hang beszél hozzá h mit választ: föld, víz, szél, tűz fény vagy sötétség. Végül a föld mellett dönt, így egy alagútszerűségben jut. Ott azt is meg tudja, h azért került oda, mert a lány segített eltűntetni a szellemét a földről. A lány már meghalt, ő is lélek volt. A lónak lehetősége van a felsorolt birodalmokon végifmenni, h ő is nyugovóra térjen a lánnyal és a ménessel együtt. Azoknak van lehetősége erre, akik ok nélkül haltak meg. A ló elindul a küldetéseken és közben találkozik olyanokkal, akiknek szintén nem sikerült nyugovóra térniük. Többek között egy testvérpárral, akik azt is elárulják neki, h a földön kitört egy III. Világháború és abban halt meg a ménes. A két testvér harcolt ebben a háboróban ám vereséget szenvedtek. A történet során az ő múltjukat is megismerjük.
Eddig ennyi lenne, érdekelne hogy kinek mi a véleménye róla. Szívesen fogadok bármilyen kritikát. :)
.
Engem nem érdekelne, nem olvasnám el, de nyugodtan írd meg, pláne ha már régebben gondolkodsz rajta. Semmit sem veszthetsz vele, legfeljebb gyakorolsz és fejleszted magad, a későbbiekben pedig még jól jöhet, talán tudsz belőle ötleteket meríteni egy másik történethez.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!