Miért néznek arra furcsán ha valaki utálja a discot, a popkultúrát, a médiát?
Fiatal vagyok ugyan, de nem bírom elviselni ezt a fajta dübörgést, pezsgést, ami ebből a zenéből árad. Gyakorlatilag ugyanazt a monoton, semmitmondó üres zeneietlen zenét hallgatják 10 percig, nem közvetít semmilyen érzelmi világot. Na jó talán ez túlzás, de nem igazán az én világom ez a fajta tombolás, az ilyen érzelmi állapotba kerülés, amit drogokkal érnek el a mai fiatalok. Másrészt nem igényel zenei előtanulmányokat. Azt nem értem, hogy sokan összehasonlítják a blues-zal miszerint az sem, holott az egy érzelmi állapot kifejezője. Ez is az lenne? Számomra nem. Ráadásul a discoba járók részegek, drogfüggők, amit én sosem próbáltam szerencsére.
A médiával kapcsolatban nagyon azt látom, hogy ma már mindenki bekerülhet, aki nem ért a szakmához. Riporterek, műsorvezetők, olyanok ülnek ott, akik sajnos sokszor felkészületlenek. Eláraszt minket a Való Világ, stb., de az sajnos nem tűnik fel senkinek, hogy a legtöbb ember vért izzad, mire összeszed ennyi pénzt. Ezek az emberek a semmivel eljutnak odáig, hogy a televízióban műsort vezethessenek és nagyokat kaszáljanak. Ez felháborító.
Utolsónak még azt említeném, hogy nem járok kocsmába sem, nem fogyasztok sosem alkoholt, nem bírom a részegséget. Azt sem, hogyha idióta, tartalmatlan dolgokról kell beszélgetnem valakivel.
Fura, hogy a legtöbb ember ezt teljesen másként gondolja és próbál engem meggyőzni az igazáról. Az egész fentebb leírt gondolati-érzelmi világ vagy inkább attitűd persze magával viszi azt, hogy periferikus elem legyek. De nem baj, mert magam tudok maradni.
Kérdésem. Jogom van-e ahhoz, hogy ne járjak ilyen helyekre, miközben a többség ezt teszi? Jogom van-e ahhoz, hogy ilyen véleményem legyen a médiáról? Mi a jobb, ha az ember ugyanúgy viselkedik, mint a többi vagy kicsikét kitaszítottá válik? Kövessük a tömegízlést vagy maradjunk individumok?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!