Mondanátok valami véleményt róla? Legyetek őszinték, de hasznos válaszokat szeretnék. :D

Ez egy színház előadásnak van írva, amúgy meg 11-12 éves vagyok.

Szereplők:

Micheal Medwin gróf(Mi)

Henriett Litvin (H)

Vándor (V)

Mr. Litvin( Henriett apja)

Mesélő (mes.)

( tudom, hogy az ilyenekben nem szokott lenni mesélő, de végülis el lehetne képzelni)

I. Felvonás

( H és Mi egy padon ül egy palota kertjében)

Mi:

Ó, szép hölgyem,

Mit tehetek?!

Szerelmem nem elég,

Hogy hozzám gyere?

H:

Mit gondol, Medwin gróf,

Egy ily csalfa szerelem jó?

Ön csak a pénzt akarja,

S azt máshol is megkaphatja.

Mi:

Henriett, ön nem tudja,

Hogy szívemben mi van!

H:

Csupa hamis szeretés,

Csupa kabzsi érzés!

Ha ezek nem lennének,

Üres lenne az ön szíve.

Nézze meg ott, azt a szép párt,

Vegyen tőlük példát.

Keresse meg, kit igazán szeret,

S ahoz menjen hozzá,

Oda menjen ezernyi szerelmes levele.

Mi:

Kérem szépen, ne kínozzon,

Mikor hiszi el, mit mondok?

H:

Akkor, ha igazán szeret...

És nem engem...

Mi:

Miért? Önt senki se akarhatja?

S ha akarhatja, meg nem kaphatja?

Kit vár?

Száz kérő után?

Kire fáj a foga?

Vagy azt se tudja?

Egyik kérő sem tetszett?

Túl sokat kérdeztek?

Ha az utóbbi,

Mondja meg, ezért nem kellek?

H:

Kérdései nem bántanak engem,

De megkérem, menjen el.

Hagyjon engem békén,

Ne fecsérelje rám drága idejét.

(Mi felszáll a lovára)

Mi:

Mis Litwin, én szerettem.

Ha akarja, elmegyek.

De ha egy senkihez megy hozzá,

Mérges leszek rád!

mes.:

S ezzel ellovagolt,

Mert választ nem kapott.

Értik ugye, hölgyek urak,

A gróf a pénzt akarta,

S másnak engedni...Szó se lehet róla.

Miközben lovagolt,

Így motyogott:

Mi:

Kihez hozzá akar menni,

Azt megölöm.

Majd őt bátorítom, támogatom,

S aztán már senki se lessz,

Hozzám kell majd jönnie.

A vagyona az enyém lessz,

Majd hátha megkedvelem.

mes.:

Egyszercsak a lány,

Ugyanis én vissza lovagoltam hozzá,

Szóval ő,

Meglát egy főt.

A fejből váll is lett,

Majd egy egéssz test.

Egy fiatal fiú lovagolt az úton,

Szemlélgette a várat.

Mikor tekintete összetalálkozott a lányéval,

Fejével biccentett,

S gyorsan elügetett.

Henriett sokáig nézte

A távolodó porfelleget,

Míg azon gondolkodott,

Ki lehetett a lovagló?

H:

Egy messziről jött herceg,

Báró, gróf, nemes ember.

Ki lehetett az idegen?

Ruhája poros volt,

De lova milyen gyors...

Ha találkozhatnék vele még,

Megismerhetném?

mes.:

Keresztűl egy egész héten,

Megtörtént ez minden délben.

Mis. Litwin szólni sem tudott,

Mert a vándor elvágtatott.

H:

Nem tudom mi van velem,

De egyre inkább érdekel.

Miért gondolok mindig reá?

Csak nem tetszett meg, az idegen "király"?

mes.:

S a vándor,

Ő mit gondolt?

Érdekli a nézőket?

V:

Miért járok én mindig el?

Abba a nekem oly kedves kertbe?

S miért van ott mindig,

Az a sohase látott, fiatal,

Fiatal és csodás,

Káprázatos leány?

Beleszerettem,

De enyém nem lehet.

Ő gazdag, sok a kérője,

Én meg egy vándor,

Zsebemben üress zacskó.

A csinos, fiatal hölgy,

Éppen, hogy tizenhét ő!

Ó, íly szép lányt,

Többet senki sem talál!

Mily boldog lehet,

Gazdag kérőjével,

Ezernyi szép ruha,

Ékszerek, nagy pompa!

Bársony székek, csodás asztal,

De ez csupa hamis darab,

A legnagyobb kincs fényüket eltompítja.

Száz, meg száz arany serleg,

Egy egész gyémánt világ

Miben minden csupa csillogás...

Mit érnek ezek,

Az élő kincsek mellet?

Ha az egész világ enyém lenne,

Minden, kivéve őt,

Nem lennék boldogabb,

Mert nincs még egy nő,

Kit jobban szerethetnék nálla,

Bár azt sem tudom, ki lánya.

Nem ismerem, de érzem,

Arcán észre vettem,

Kedves leány e teremtés,

Lehet, le se néz...

De hogy hozzám jöjjön...

Méghogy hozzám, ő?

Bárcsak szegény volna...

De inkább maradjon ahogy van,

Így legalább ő boldog,

Én meg majd vagy meghalok,

Vagy elbírom...

Mindig rám mosolygott,

De, hogy szeret, az kizárt dolog.

mes.:

Két ifjú szív, s lélek,

Egy ugyan az vágy kergeti őket.

Megismerni óhajtják egymást

De hát ki kezdje el az udvarlást?