Mi a véleményetek ezekről kis történetekről, a blogomról, az egészről? Érdemes folytatnom?

Hát figyelj én nem vagyok az ilyesmi típus, de nekem nem jött, be és kicsit sokat írtál, szoval nem biztos, hogy ezt mindenki el fogja olvasni... De megkérdeztem emberkéket és nekik tetszett... :) Szoval folytasd és felejsd el, hogy azt írtam, hogy nekem nem jött be, mert ez nem az én stílusom és alapból nem szeeretem :)

Sok sikert!

,,Sok idő után először újra tollat és papírt vettem a kezembe. Néztem az üres lapot, kezemben finoman remegett a toll, ahogy a papírhoz érintettem. Megállt az idő, csend volt. Hosszú, nyugalmas csend. Aztán egyszerre öntött el minden. Érzések, emlékek, szavak, mondatok, gondolatok, pillanatok százával. S egyenként vagy együtt mind-mind gyönyörűek, valami csodás dolgot próbálnak elmesélni. Mégis a fejemben pillanatnyi káosz uralkodott, és a kezemben is továbbra csak határozatlanul remegett a toll, várva, hogy kiragadjak valamit a kuszaságból és végre papírra vessem. ’ Nem, ez nem megy! Nem tudom leírni! ’ Kiáltottak fájdalmasan a gondolataim, és csak pillanatok kérdése volt, hogy elkeseredve feladjam. Aztán mégis… könnyes szemmel a papírra meredtem. ’ Miért is próbálom leírni azt, amit nem lehet? ’ Magam sem tudtam a választ, miért próbálom mindig szavakkal kifejezni, amit érzek, holott nem lehet. Egyszerűen lehetetlen. Nincsenek rá egyáltalán szavak. Ezer és ezer csodálatos jelzővel illethetném az érzést, de egyik sem az igazi.

Oly sokan próbálták már leírni milyen is a szerelem, mit is éreznek, mi is ez valójában, s mind-mind valahol a közelében járnak. Tényleg a legszebb érzés a világon, felemelő, hogy az ember úgy érzi bármire képes, önzetlen, feláldozó, mindenre képes azért, akit szeret. Hogy nem tudunk másra gondolni csak Rá és Rá, és miközben ezt tesszük, boldogok vagyunk, mégis nem elég pusztán a gondolata, Vele akarunk lenni, érezni ölelése nyugalmát, csókját a szánkon, a bizsergető érzést mikor megölel, mikor nem elég pusztán, hogy fizikailag előttünk van, az egész lényét akarjuk. S talán a felszínen nem ismerjük, nem tudjuk mi a kedvenc étele, mi a kedvenc filmje, mit szeret, mit nem szeret csinálni, mégis ismerjük, mélyen legbelül, a lelkét. Nem az emberi burkot, amiben megszületett, hanem azt az egyetlen lelket, ami épp olyan, mint a miénk, tökéletes mása, a másik fele a miénknek. Vele megszűnik a külvilág, nem hallunk, nem látunk, nem gondolkodunk… csak Mi vagyunk. És ez a Mi épp olyan leírhatatlan, mint maga a szerelem, épp olyan megfoghatatlan, épp olyan gyönyörű. Az ember boldog, szárnyal, él, álmodik, lehozná a csillagokat az égről. És ez még mindig a közelében sem jár az érzésnek. Akárhányszor le akarom írni, el akarom mondani neki mit is érzek iránta, mennyire is Szeretem, az érzések, gondolatok, szívdobbanások s szavak közt keresem azt a valamit, amivel elmondhatom, de sosem találom.

Már nem akarom leírni, nem akarom elmondani szavakkal, nem akarom megmagyarázni. Csak mellette szeretnék lenni most, és nem igazándiból nem csak mellette vagy Vele… meg akarom ölelni egész szorosan és sosem akarom elengedni. Végig akarok simítani az arcán, a nyakán s mindenén, puszit nyomni az orrára, a csillogó szemébe nézni, Rá mosolyogni, látni, hogy boldog, és csak éreztetni Vele, hogy a végtelennél is végtelenszer jobban szeretem és soha, de soha nem akarok nélküle lenni!!!’’

Előző volt: iy nem tudom bemásolni hogy kb hogy,de tudod:

bekezdések (bevezetés, tárgyalás, befejezés)