Mi a véleményetek?

Mai gondolataim kiírtam magamból. Nem volt kedvem tanulni. Kíváncsi vagyok a véleményetekre.

Egy egyoldalú kapcsolat a motivált/jobban akaró félnek olyan, mint a drog. Függőséget okoz. Amikor először kostól bele az ember (a kezdetekkor), azután megérez valami jót az egészben. Legyen az a jó bármi is, (egy mély beszélgetés, egy hosszú kielégítő együttlét, egy élményekkel közös program) olyan érzéseket kelt bennünk, amiket ismét át akarunk élni, nem törődve a részletekkel. Nem is ismerjük fel az ördögöt a részletek között. Azok a kis rosszak eltörpülnek amellett a hatalmas jó érzés mellett, amit a párunkkal együtt töltött percek adnak. Viszont a részletek szép lassan tönkre fognak tenni minket. Pont, mint a drognál, nem hisszük el, hogy ez nekünk árt.

Azonban egy idő után rájövünk, hogy rossz irányba haladunk, már kevés az a jó, amit a kapcsolat adni tud. Csak ott a probléma, hogy nem fogjuk azt beismerni, hogy rosszat teszünk magunkkal, hogy lejtőre tettük magunkat azáltal, hogy nem teszünk a rossz ellen semmit. Függővé váltunk.

Nincs meg az az élvezet, ami miatt belekezdtünk saját magunk tönkretételébe. És ekkor jön a legrosszabb rész. Megfogalmazódik bennünk, hogy ennek véget kellene vetni, máskülönben tönkretesszük magunkat, leépülünk és egy erkölcsi nullává válunk, de félve a szakítástól, félve a magánytól, a szeretethiánytól, találkozunk partnerünkkel és nem mondjuk ki, hogy VÉGE. Elértünk a függőség azon szintjére, amikor már nagyon nehéz kiszállni.

Azonban innentől kezdve a találkozók már nem olyanok. Vitázunk, durcáskodunk, hisztizünk, minden eszközt megpróbálunk megragadni azért, hogy elérjük párunknál, szeressen minket. Ez az erőlködés egyrészt rányomja a bélyegét a közös programra, másrészt még mélyebbre viszi a kapcsolatot a lejtőn. Teljesen a padlóra kerülünk, látva kilátástalan helyzetünket. És ekkor tényleg eljön a vég.

Szerencsére egy fontos különbség van. Egy szakításba senki nem hal bele. Itt mindenki rá van kényszerítve a „leszokásra”. Szakítás után átgondoljuk mit tettünk rosszul, mi az, amit a másik tett rosszul. Szép lassan elfelejtjük a jót és beismerjük magunknak, hogy ennek nem volt értelme. Rengeteg ismerettel távozunk, erősnek érezzük magunk. És várjuk az igazit. Ekkor már tapasztaltabbak vagyunk, és remélhetőleg tanulva hibáinkból, nem követjük el azokat még egyszer.