Állatkarakterekkel mennyire tudnak manapság azonosulni a felnőttek? Lehet ilyen történetekre kereslet?

Tudom, hogy a 70-es 80-as és 90-es években tudom több, nem gyerekközönségnek szánt állatos animációs film, illetve történet is napvilágot látott (lásd Watership Down, Felidae, The Plague Dogs, Rock & Rule, Fritz the Cat, Macskafogó, Kérem a következőt!, stb.), de manapság már csak elvétve látni hasonlókat. A legtöbb “modern” állatos animáció kimondottan gyerekekre van lebutítva, de a legjobb esetben is inkább családi film kategória.

A legmodernebb, általam is ismert példák a Beastars, illetve talán még a Bojack Horseman, bár ez utóbbinál nincs túl sok érdemi jelentősége egyes szereplők állati mivoltának, ráadásul legalább ennyi ember is szerepel a történetben, tehát nem nevezném kimondottan “állatos” sorozatnak.

Igen, nagy jelentősége van annak, hogy a karakterek állatok, ahogy annak is, hogy ki melyik fajba, fajcsoportba tartozik. Próbálom vegyíteni az állati és az emberi tulajdonságokat.

A világépítés az, amivel vért izzadok. Mert noha van egy elképzelésem, gyakorlatban nehéz olyan működőképes, vagy legalábbis hihetőnek ható világot teremteni, ahol egyszerre élnek medve és egér méretű állatok. A Zootopiát nem nagyon akarom másolni, de itt elég jól áthidalták ez a problémát, ráadásul a legtöbb korábban felsorolt történetben a karakterdizájnból adódóan nincsenek ekkora méretkülönbségek. Talán még a Macskafogóban, bár ott egy az egyben emberi környezetet látunk, én meg szeretném vegyíteni az urbanizált környezetet és a természetet. Nem egyszerű feladat. :’)

A másik nehézség, amit a legtöbb állatos sztori (a már említett Beastarst leszámítva) elegánsan kikerül, hogy mit egyenek a ragadozók. Erre mondjuk van egy elképzelésem, bár nem tudom mennyire állja meg a helyét gyakorlatban.

Igyekszem kikerülni a “hülyeségeket” meg a logikai bakikat, viszont ha egyedül dolgozik az ember, akkor óhatatlanul is becsúszhat egy-két hiba vagy újragondolást igénylő elem.

Egyébként, milyen hülyeségekre gondoltál? :D Én már rég láttam a Beastarst. Alapvetően élveztem, bár egy-két dolgot emlékeim szerint nekem is nehezen vett be a gyomrom, de már nem emlékszem, hogy konkrétan melyek voltak azok.

De ez nem kimondottan "mese". :D Mármint olyan értelemben, hogy nem gyerekeknek való.

Azért is írtam, mert ugyebár fontos lenne belőni egy esetleges célközönséget. Én a magam részéről határozottan felnőtteknek szóló történetben gondolkodom, nem olyasmiben, ami elé nyugodt szívvel leültetném a kisgyerekemet (feltéve, ha lenne), még ha manapság ennek nem is annyira van keletje. Ha egy szűk rétegnek tetszene csak, én azt sem bánnám, elvégre nem szeretek "beállni a sorba", sosem voltam nagy trendkövető. Nem írnám át romantikus fantasyvá, pusztán azért, mert manapság erre bukik a nép. Ugyanakkor fel szeretném valamennyire mérni, hogy létezik-e egyáltalán ez a bizonyos piaci rés.

Viszont, ha egyöntetűen azt visszajelzést kapnám több embertől, esetleg hozzáértőktől, hogy lenne a sztoriban potenciál, de jobban működne, ha családbaráttá tenném, akkor esetleg fontolóra venném az átírást.

Egyébiránt nem egy vérgőzös, búskomor melodrámában gondolkodom, mert tervezek bele kimondottan aranyos, már-már feel-good momentumokat is - például a főhős gyerekkori barátjával, húgával való kapcsolata -, ugyanakkor a vértől és az erőszak ábrázolásától sem riadok vissza.

Azt tapasztalom, hogy a kettőt NAGYON nehéz jól, illetve hitelesen, harmonikusan vegyíteni. Én azonban megpróbálkozom a lehetetlenre, ugyanis voltaképp ez az arc poeticám: szeretnék egy olyan világot alkotni, ami hiteles és őszinte, a legkevésbé sem finomkodik, ugyanakkor nem csak a rútat, hanem egyúttal a szép és lélekmelengető pillanatokat is szeretném megmutatni.