Korral haladva bele lehet unni a korábban imádott számítógépes játékokba?
Sziasztok!
32 éves vagyok, kb általános iskolás korom óta imádom a konzolok, számítógépes játékok világát. Olyan 25-6 éves koromig olyan fajta vagyok, hogy reggelig képes voltam akár vele játszani. Aztán ez kezdett csillapodni. Olyan 28 éves korom körül már alig játszottam, ha játszottam is, akkor inkább a régi rutin miatt.
Most már ez ott tart, hogy fél órát sincs türelmem játszani.
Jöhet a kérdés, hogy akkor meg miért játszok?
Viszonylag sok ismerősöm van az online térben, akikkel jókat szoktunk mindig dumálni game közben. Viszont eljutottam arra a szintre, hogy már csak jókat dumálgatnék, gamelni viszont egyáltalán nincs kedvem, sőt stresszelni tud, hogy olyat kell csináljak amihez semmi kedvem nincs.
Más is volt így vagy velem történhetett valami változás? Ezt boncolgattam már haveromékkal, ők is azt mondták, hogy felnőttünk, és nincs türelmünk új játékokba belekezdeni.
Viszont nagyon sok emberről tudok akik 25-35 között ugyanolyan kockák, mint én voltam, ebből kiindulva furán állok hozzá, hogy mi páran így kiöregedtünk volna.
Viszont jobban vonzanak természet közeli dolgok. Pubba pl továbbra se szeretek beülni, de mondjuk egy jó focit adnék az internetes haverokkal, csak sajnos a távolság miatt minket főleg az online tér tud összehozni.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!