A Harry Potterben a roxforti órákon csak évfolyamok szerint, vagy házak szerint is szét voltak bontva a diákok?
Figyelt kérdés
2021. ápr. 22. 16:32
1/12 anonim válasza:
Évfolyamok és a felvett tantárgyak szerint.
2/12 anonim válasza:
Plusz az általánosan kötelező tárgyak két házanként voltak. Pl. Harryék évfolyamán bájitaltanon egyben volt a Griffendél a Mardekárral.
Ezen az oldalon felsorolnak mindent, amit ezzel kapcsolatban tudni.
3/12 A kérdező kommentje:
De akkor a filmbe miért mutatja együtt?
2021. ápr. 22. 22:30
4/12 anonim válasza:
Együtt mit?? Most mondtam, hogy sok óra két-két házanként volt.
5/12 anonim válasza:
A filmben sincs együtt több évfolyam az órákon. Általában ott is két ház vesz részt egy adott órán, legtöbbször a Griffendél és a Mardekár.
6/12 anonim válasza:
Az alap, mindenkinek kötelező tantárgyak óráin házanként vannak szétszedve a tanulók, és egyszerre két ház diákjai vesznek részt az órán.
A 3. évben felvett órákon (mugliismeret, jóslástan, számmisztika, rúnatan, LLG)pedig az egész évfolyam együtt van, mármint az, aki felvette az adott órát.
Aztán 6. évtől, az RBF ek után már minden óra együtt van az egész évfolyamnak. De persze egyáltalán nem tanul mindenki mindent tovább.
Remélem sikerült viszonylag érthetően elmagyaráznom.
7/12 A kérdező kommentje:
Jó, így már egy fokkal jobban értem. Akkor valószínűleg én emlékszem rosszul arra hogy Malfoy ott volt a másodéves első gyógynövénytan órán a filmben...
2021. ápr. 23. 10:02
8/12 anonim válasza:
Nem emlékszel rosszul. Gyógynövénytanon a könyvben a Griffendél és a Hugrabug volt együtt azon az órán, de a filmben ez meg lett változtatva.
9/12 anonim válasza:
Találtam egy képet a második filmből, amin az van, hogy egy mandragórát fog, gondolom gyógynövénytan órán lehetett. De úgy emlékszem, hogy a könyvben a hugrabugosokkal voltak együtt.
10/12 anonim válasza:
Igen, vannak változtatások a filmekben erre vonatkozóan (is), de eredetileg, a könyvben úgy van, ahogy a #6 os leírta.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!