Vannak olyan emberek akik bulin kívül (pl otthon egyedül) latyóznak? Van olyan hogy eki függő?

Egy rakás csak szájhős, elhiszik magukról, hogy ők mekkora janik, mert "drogosok".

Közben meg megint pez cukrot vett 2000 forintért.

Azért az első és a második kommentet cáfolnám! :)

Pontosabban; Nem minden része igaz ennek a dolognak!

Valóban van az a része, amelyik úgy gondolja, hogy menő. Általában (sajnos) 14 éves kortól próbálják ki a fiatalok, mert már akkor vége a nyolcadiknak, megy középbe... Másabb életmód van ott, mint általánosban.

Ebben a korban (14-től 18-ig) ha valaki azt hiszi, hogy menő, lényegében természetes, csak hogy rohadtul nem az. Haverok, csajok között tuti vannak olyanok, akiknek be jön (némelyik még gerjed is rá), de akkor legyen is arcuk megcsinálni mások előtt, és ne csak a szája járjon. Vegyen be 1 szem ecstasy tablettát egy buliban baráti társaságban, és majd min 10 perc, max 1 óra alatt kiderül, hogy mit vált ki nála. Általában mindig jó szokott lenni az első alkalom, csak furcsa, és hajlandó rá parázni az ember. Na azt nem szabad.

Itt ennél a résznél maradva van a másik féle, aki menőzik azzal, hogy kipróbálta már, meg most is csinálja ha úgy van. (a megjelölt korosztályról beszélek) Aztán mikor oda kerül a sor, vagy felvállalja, és kipróbálja ténylegesen, vagy nagyon be ég a társaság előtt, és kiprovokálja magának azt, hogy hazugnak nevezik, és emiatt elfordulnak tőle. Sajnos, ilyen a suli. xD Ezen nincsen mit szépíteni. Persze nem csak ilyen srácok/lányok "csapatok, bandák" léteznek a középsulikban, akiket annyira vonz a drog.

Van olyan, akinek öngyilkossági szándéka van, de egy tapasztalatlen kezdő, vagyis full amatőr próbálkozhat fűvel + ecstasyval + speedel + piával egyszerre. :D

(NEM KÉREK NEGATÍV KOMMENTET, NEM TANÁCSOT OSZTOGATOK LELKI SÉRÜLTEKNEK, FÉLRE ÉRTÉS NE ESSÉK, NE KEZDJ EL MÉG ITT GÉPELNI, HANEM OLVASS TOVÁBB, MERT ERRŐL ÍROK!)

Aki az öngyilkosság hajlamával fordul ide, ahonnan huzamosabb idő után nagyon nehéz a visszaút, az lelkileg biztosan nagyon meggyötört kell, hogy legyen. HA pedig csak azért, mert úgy érzi ez segít neki csak, a fájdalmában, mert a pia már kevés, az szintén beteg.

Tehát nem!

Tudom, értem, felfogom, átérzem barátibb/ismerősi körökből (saját és az ő tapasztalatuk alapján), hogy milyen az, mikor elhagyja az embert a párja, megcsalja, meghal egy közeli hozzátartozója és még sorolhatnám a listát... Ha valaki úgy érzi, hogy ez kell neki, hát istenem. Fejben dől el minden. Ott kell rendet rakni, és megbékélni a gondolattal, és lépni tovább. (Imádok, és szeretek segíteni. Nagyon érzékeny és empatikus személyiség vagyok egyébként. Sajnos, ezt mondhatjuk a gyengémnek. )

(STORY TIME)

Nem régiben volt egy kolléganőm. 1 évig (majdnem) dolgoztunk együtt. Igazából az első két hónap után kezdtünk el komolyabban beszélgetni. Ő nyílt felém, én is próbáltam... Nem, tehát elsődlegesen nem olyan célból. Ő akkor egyszerre jött oda dolgozni a párjával. Igazából nem zavartatták magukat, maradjunk annyiban. A párjával a magánéleti problémájukat kivitték a munkahelyre is. (Szóban, és viselkedésben is) Volt k.anyázás is és majdnem verekedés. Kezdetben nem igazán értettem először, hogy miről is van szó. De mivel fentebb írtam, érzelmes, segítőkész, gondoskodó típusú srác vagyok. Engem is sokszor meggyötört már az élet, kegyetlenül. Nekem sincsen senkim, nagyon nehezen nyílok meg én is és kezdek közeledni másokhoz ez végett. Át lettem ejtve jó párszor. Vagy olyan "barátok" akikben megbíztam, vagy pedig "olyan lány", akit szerettem.

Na de ez mindegy is!

Mikor két hónap után elkezdtünk igazából együtt enni, cigizni a munkahelyen, sokszor haza vittem őt, mivel akkor szétment a barátjával, és eredetileg ő sem helyi lakos volt. Emlékszem, első alkalommal mikor haza vittem, nagyon megnyílt előttem. Be hívott magához, szerintem alsó hangon 3 óra hosszát ott töltöttem nála. Rengeteg mindent elmesélt akkor, és utána folyamatosan. (Persze még az azelőtti napon azért pár dolgot elmondott, leírt már nekem egy közösségi oldalon, tehát nagyjából tudtam miért/mitől szenved.)

Utána jó párszor hazavittem még, én többet dolgoztam mint Ő, mindig is, tehát sokszor voltam fáradt, általában mindig Ő mesélt nekem. De nem bántam, mert örültem hogy valaki szóba áll velem. Munkából kifolyólag mindenki ellenem volt, és én is elfordultam azoktól, akik nem érdemelték volna meg, hogy foglalkozzam velük. Egy dekát sem. Csak hát sokszor magányosnak éreztem magam, és igazából én is az vagyok most.

(Nem rinyagép vagyok, tehát nem hisztizek most is, csak tanulságképp írom ezt le. Hátha másnak jól jön, és át tudja értékelni a dolgokat.)

Aztán igazából én (már az elején is) elkezdtem többet érezni iránta, bár szerintem ez nem volt kölcsönös soha. Talán néha éreztem úgy, hogy Ő is szeretne valamit Tőlem, de lehet hogy csak én voltam kishitű, és naiv. :) Egy ideig zavart ez, aztán én felvetettem nála ezt a dolgot. Hát kicsit kiborult, igazából teljesen érthető módon, mert talán nem a legjobbkor időzítettem én sem a dologgal. Na mindegy. Ettől eltekintve mindig is barátként tekintettem rá, soha nem kértem pénzt a benzinért, barátomnak tartottam, most istenem, a Suzuki nem fogyasztott, és jelenleg sem fogyaszt sokat. :))

Pláne azért volt az én részemről erős a vonzalom, mert lányokban nem nagyon bíztam meg sosem, mint fentebb írtam. Sajnos, mindig hátba szúrtak. Mindegyik, kivétel nélkül. (Ilyen az élet, ez van. :D)

Csak Ő tipikusan (akkor legalábbis úgy éreztem, jó ideje nem tartjuk a kapcsolatot már, így nem is vagyok benne biztos) az a lány volt, aki másabb volt, mint a többi lány. Minden tekintetben. Végtelenül aranyos, okos, ügyes, csinos. Külső, belső értékek csillagosra vizsgáztak nálam! Tényleg nem találkoztam előtte hozzá foghatóval. Hozzáteszem, drogfüggő. De ezt a szorosabb beszélgetések előtt, az első 1-2 hónapban nem vágtam le róla, meg nem mondtam volna és nem is hittem volna, hogy olyan problémákkal küzd mint amilyeneket elmesélt.

Tényleg igyekeztem, mellette voltam mindig, bárhol, bármikor. Jó párszor pofára estem, nem csak "olyan téren", hanem igazából megbízhatóság szintjén is. Mint hamar kiderült, igazából csak pótlásnak voltam jó, legalábbis így érzem, és sajnos tudom, hogy így volt.

Persze, magamat hibáztattam legbelül, hisz tudom; Hogy én voltam megint a hiszékeny, és a naiv, megint. :)

És ráadásul akkor jöttek nekem is a gondjaim. Előtte is volt pár apróság, de az csak bosszankodás volt. Voltak családi problémák is, munkahelyi problémák is (főleg ezek, az utóbbi időben), és "egyéb" problémák is.

És akkor igazából a lánnyal való dolog is rettenetesen rosszul esett, fájt sokáig, és akkor még a margóra természetesen jött minden.

Sokszor elszerettem volna én is mesélni a dolgaimat, problémáimat, hogy ő is jobban megismerjen, mert én szinte már mindent tudtam róla, de mikor éppen hozzá kezdtem volna, akár kettesben voltunk akár munkahelyen mondjuk úgy "cigi szünet" közben, valahogy még sem jutottam el oda. Mert úgy éreztem, hogy neki ez bosszantó, felettébb a terhére van. Mindig másfelé ment a téma. Utána én sem erőltettem, pedig jól esett volna ki önteni a szívemet ez számomra olyan személynek aki szintén tudja hogy min mentem/megyek keresztül. És ami a legfontosabb hogy azért, mert megbíztam benne.

Mint írtam, már jó ideje nem tartjuk a kapcsolatot, az előtt éjjel-nappal egymásnak írogattunk. (Vagy lehetséges, hogy több is lehetett volna, mint barátság, az ő részéről is, csak én is elvoltam foglalva magammal? Hm... Egy párszor úgy éreztem, hogy át siklunk egymás fölött. Tehát hogy nem vesszük a lapot, mind a ketten. De lehet hogy ez is csak egy tévhit. :) )

Igazából már mondhatni feldolgoztam, de gyakran eszembe szokott jutni. Az arca, a hangja, a mosolya és a humora. Őszintén, hiányzik. :(

Igazából ha kérhetnék most valamit, talán az lenne az, hogy legalább még egyszer utoljára találkozhassak vele, ha többet nem is, és elmondhassak neki mindent. (Az érzéseimről ((és itt nem csak a több mint barátságról(?))), és inkább a problémáimról.)

Ha utána sem lenne már kíváncsi rám, teljes mértékben megérteném, és tovább lépnék. Csak nagyon rosszul esett, esik. Hiányzik, ennyi az egész.

(Volt hosszabb (több év) kapcsolatom barátokkal, és itt fiúra lányra egyaránt gondolok, mégis nekem ez az 1 év többet jelentett.)

Közben hozzá nyúltam én is a drogokhoz. Kezdetben csak fű, a saját problémáim, és az ő iránta érzett érzelmeim miatt, hogy csituljanak, utána jött az ecstasy és a speed is. Közben megérkezett még a pia is a látószögbe, sokszor ment minden egyszerre is. Tudni kell rólam, hogy nem vagyok nagy piás, 14-től 17 éves koromig (18. életév betöltése után pár alkalom) mászkáltam házibuliba, diszkóba. Akkor ittam mindent is, bírtam. Utána meglett a jogsi, és munkából kifolyólag IS, keveset ittam, mondhatni egyenlő volt a nullával. Inkább vezettem és vezetek most is, minthogy igyak. Többre tartom, mint az alkoholt. (Persze ünnep, születésnap benne van a pakliban, nem vetem meg, az a néhány egyszeri alkalom, az a pár nap nem vág földön, hogy ha nem vezetek, vagy legalábbis nem én)

Tehát bánatomba én is ebbe menekültem. Volt, hogy én is toltam a füvet egész nap 3 napon keresztül egymás után. Volt hogy hetente csak kétszer-háromszor, de volt olyan is, hogy a havi 5 alkalom ütötte csak a mércét. Ugyan így az Ecstasy-val és a Speed-el is. Tehát függő nem vagyok, sose tartottam magamat annak, ha nem lennének se lenne problémám tőle, elfoglalnám magamat mással. :) Nem, nem az összes pénzemet erre költöm. Közel sem. Soha nem is költöttem rá.

SZÓVAL! Mivel hosszúra sikeredett... Igazából csak a saját történetem (egyikét) szerettem volna "dióhéjban" megosztani veletek. Vonjuk le tehát a tanulságot...

Miről is volt szó a kis történetemben? Pár kulcsszóval jellemezve:

- Érzelmek (baráti és "kicsit több" viszony)

- Magánéleti problémák (amikről ITT, nyilván nem beszélek)

- Lelki fájdalom

- Hitetlenség, Félénkség, Elzárkózottság

Soha nem fordult volna meg a fejemben, hogy öngyilkos legyek. Bocsánat, de! Egyszer-kétszer, viszont soha nem is próbáltam meg kivitelezni. Lelkileg nemrégiben ez miatt összetörtem belül megint, de talán most "ragasztottam össze magam" normálisan.

Nagyon ritkán drogozok már, de akkor is csak füvet. Szerintem 1-2 alkalom, és búcsút intek neki. :)

Az már más kérdés, így a végére jegyzem meg csak, hogy ha valaki a drogok későbbi, rendszeresített használata/hatásai miatt lesz öngyilkos hajlamú. Arról abban az esetben, mindenféleképpen a drog tehet!

NA DE HOGY A KÉRDÉSEDRE IS VÁLASZOLJAK!

1 hónapig volt ecstasy függő? Really? Napi 6-7 bogyóval? Tán politikusok ők, vagy a leszármazottak, hogy ennyire telik rá? 1 szem tabi még úgymond "jó baráti" áron is 3500Ft... Nem lehet, hogy havi 6-7 szem? Attól függők nem lesznek, ez pedig nyilván úgy ahogy van, kamu. Azért aki 1 hónapig minden nap fogyaszt ekkora mennyiséget (amit szintén kétlek, mert ugye te sem tudod, és feltételezem ők sem tudják hogy mi azaz MDMA, és a mennyiség adagolás, fokozatosan), az nekem ne mondja, hogy a következő hónap 1. napjától ő már nem szed egy darabot sem. Mondjuk nem írtad, hogy iskolásokról van-e szó, vagy "jó munkás" emberekről, de ilyen intelligenciával valószínűleg tartom, hogy sulisokról. Nekem is volt közöm a dologhoz, hosszú évig, viszont nem próbáltam ki, csak az elmúlt 1 - 1,5 évben. Erről ennyit.

Értelme van is, meg nincs is. Az értelme a hatása, főleg ha jó a cucc, a hátránya meg a lejövetel a szerről, és a rengeteg pénz, amit kidobsz rá.

Szép estét, napot mindenkinek!