Fullmetal Alchemist Brotherhood a Fullmetal Alchemist folytatása? Mi közük egymáshoz?
A történetnek abban a változatában nem is volt szükség Hohenheim karakterének részletesebb kidolgozására, mert sokkal kisebb jelentőségű mellékszereplő
Ami meg a végét illeti, az első adaptáció újraértelmezte a sorozat mágiarendszerét és egy ahhoz logikailag passzoló keserédes véget kapott. A Brotherhoodban meg jött az overpowered főgonosz, akit szétdikháztak és happy end. Ráadásul olyan logikai hibákkal fűszerezve (nem mondom, hogy az első adaptáció logikai hibáktól mentes lenne), mint Mustang megvakulása, ami fontos történeti pont.
Jesszus anyám, ezt privátba is vihettétek volna. Mellékesen pedig megjegyzem, hogy véleményeken vitatkozni felesleges: egyikőtöknek a 2003-as tetszett jobban, a másikótoknak pedig a Brotherhood. Tegyétek túl magatokat rajta.
A kedves kérdezőhöz szólva, íme egy objektív válasz:
A két sorozat kiindulópontja, világa és főbb karakterei nagyrészt megegyeznek, de alapjában véve két teljesen különböző történetet mesélnek el.
A 2003-as sorozat egy darabig még követi a mangát (az eredeti művet, Arakawa Hiromu tollából), azonban mivel az anime utolérte a manga megjelenését, Arakawa szabad kezet adott az animátoroknak, hogy úgy fejezzék be a sztorit, ahogy jónak látják. Épp ezért a 2003-as sorozat teljesen máshogy alakult, mint az eredeti. A hangulata is a nyomasztóbb, keserédesebb felé fordult.
A 2009-es adaptáció már hűen követi a mangát, és úgy mutatja be a sztorit, ahogy Arakawa megálmodta. Fillerek (nem olyan lényeges töltelékepizódok) sincsenek benne, nem úgy, mint a 2003-asban. Ennek a sorozatnak az általános hangulata sokkal vidámabb, reménytelibb, de azért ennek is vannak sötétebb pillanatai.
Összességében mindkettőt érdemes megnézni, és mindegy melyikkel kezded, mert igazából függetlenek egymástól.
# 16 válaszoló tökéletes választ adott. Én csupán annyit tennék hozzá, hogy szerintem a sima FMA-val érdemes kezdeni, és utána nézni meg a Brotherhood-ot. A Brotherhood, kissé gyorsan halad az elején, hogy eljusson arra a pontra, ahonnan a két történet igazán elválik. Épp ezért, kevesebb időt szentel a karakterek bemutatásának és ki is hagy eseményeket, melyek kevésbé kapcsolódnak a fő szálhoz. (Mivel nem kívánja untatni azokat, akik már látták, az előző sorozatot, hisz a Brotherhood fő célja, hogy bemutassa mi történt azután, hogy eltértek az eredeti történettől) Szerintem, akkor kapja valaki a nagyobb élményt és a teljesebb képet, ha a FMA-val kezd és utána nézi meg, a Brotherhood-ot, mondván hogy "Ok, most akkor lássuk, mi volt az író eredeti története és befejezése..." Így szerintem érdekesebb lesz már a Brotherhood legelején, hogy pl. "Hoppá! Ed beszélgetett a túloldalon? Erről eddig nem volt szó!" :)
Én mind két változatot szeretem. Alternatív univerzumként fogom fel őket. Szerintem mindkét történetnek vannak előnyei, erősségei. Mindkét történetből tudok felidézni erős pillanatokat. Bár az író eredetijét (FMAB) jobban kedvelem, szerintem a sima FMA is egy érdekes történet lett. Számomra a kettő együtt jelenti a Fullmetal Alchemist-et.
Grafika: márpedig szoktuk vagy szokták így nevezni és szerintem butaság ezt komolytalannak tartani.
Igazából első körben a második anime grafikája vagy animációja nekem sem tetszett. Amikor először megláttam, akkor nekem az első sorozat után hirtelenül túl modern volt és teljesen elütött a megszokottól. Bár a története komolyabb, de valamiért mégsem jött át ugyanúgy és az animációjával együtt nekem "too much" kategória volt. Illetve a gyerek-szörnyes vonulat sem nyerte el a tetszésemet. Sajnos így nem tudta megszerettetni magát, hiába ennek kellett volna eredetinek lennie.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!