Veszélybe került a titkom, amit évek óta próbálok titka tartani és egy jó ideje félreértésekbe sokasága kísér engem. Mit csináljak?

Bármit megnézek, amit kritizálni.

...levet.

Öcsém mit írok én. Nem levet, hanem lehet. Most jelenleg telefonról írok és ez a hülye billentyűzet behelyettesíti a szavakat. Mintha valami debil lennék.

Hát lényegében. Nagyon bosszantó tud lenni, amikor egy adaptáció vagy legyen az film nem méltó befejezéssel zárul. Az aminéknál ez pedig nagyon gyakori.

Nevetséges. Egy normális családban és barátokkal normális emberekkel talán menne a dolog, de ők messze állnak attól, amit normálisnak lehet nevezni. Hát persze nem olyan nagy dolog, évekig csesztetnének..:D Jobban ismerem őket. Anyám azzal fáraszt, hogy költözek el, ha valami nem tetszik. Ő olyan személyiség, aki önmagában szerelmes és mindig azzal kezdi a beszédet hogy "én ilyen voltam meg olyan voltam ezt meg azt csináltam". A növérem utál, vagyis nem nagyon kedvel, a bátyám meg nincs itthon soha. Néhanapján szoktam látni, legtöbbször részegen, pedig egy házban lakunk. A többiről már ne is beszéljek. Amihez egyedül értenek, hogy hogyan kell a másik idegeire menni. Nem csoda, hogy ilyen figura lett belőlem. Most rendezzek nekik egy animemozit, hogy megváltozon a véleményük? Vesztett ügy. Mások megjegyzése nem nagyon tud énekelni, de ez bonyolult. Egyébként sincs hozzá semmi közük, hogy mit nézek. Ez egy nem hivatalos hobbi. Egy egy rakatnyi hobbim van, amiről nem tudnak. Azért kezdtem el ilyesmit nézni, hegy addig se kelljen a pofájukat nézni 22+ perc szórakozás vagy akár több órányi és aztán jöhet sport akármi csak el innen. Kb. így telnek a napjaim. Ez már pszichológiai eset. :D Aztán meg lényegtelen dolgokkal vádolnak meg, mintha gyilkos lennék. Hát manapság az emberiség nem normális. Fejbe löném magam, ha olyasmit kellene néznem, mint az Éjjel-nappal Budapest meg hasonló szennyműsor.