Hogyan lettél anime rajongó?

Mèg a tv-ben láttam az első animèket amikbe beleszerettem, persze akkor mèg fogalmam sem volt mi az anime, csak azt èrzèkeltem, hogy nagyon más mint az addig nèzett nyugati rajzfilmek, sokkal èletszerűbb az egèsz.

Mondjuk máshol nem lett volna esèlyem találkozni a műfajjal, mert ez jó 30 ève volt, 92-93 körül, akko mèg elèg korlátozottak voltak a lehetősègek 🙂

Hasonló korosztály vagyok, mint Hintalow, azonban én elég későn, 2010-ben találkoztam az animékkel, és érdemben kb 2015 óta animézek. A neten figyeltem fel néhány animemozira és két sorira, de az már nem rémlik, időben vajon milyen sorrendben.

A sorik közül a Death Note volt az egyik, és az Accel World a másik. Főleg ezek szippantottak be, holott az Accel-nek csupán az ötletessége és grafikája varázsolt el, mivel se gamer nem vagyok a 90-es évek óta, de még fantasy rajongó se vagyok. Igaz, van némi scifi beütése is az Accel-nek, az már közelebb áll hozzám. A Death Note meg önmagáért beszél.

Animemozik közül a Beastar elődje, a Arashi no Yoru ni ütött szíven, valamint érdekesnek találtam Miyazakitól a Chihiro-t (Ghibli studio), bár ezen kívül azóta se fogott meg igazán egyetlen egy Miyazaki / Ghibli se (pedig legalább 7-8 mozijukat láttam már), de a Chihiro húzó erőnek bizonyult számomra, az említett alkotások mellett.

Ami még ütös kezdeti benyomásom volt, az SHINKAI MAKOTO rendezőtől a

Byousoku 5 centimeter

animemozi.

Kb 2015-től felfedeztem, hogy kifejezetten sok, igényes, felnőtteknek, vagy fenőtteknek is való anime létezik, pl művészi, filozófikus, mélylélektani, és azóta is főleg ezekre, és ilyenekhez hasonlóakra álltam rá:

Satsuriku no tenshi

Kokoro Connect (a 3./4.résztől válik elmélyültté)

Serial Experiments Lain

Happy sugar Life

Gunslinger girl 1. (a 3.részre válik elmélyültebbé)

Madoka Magica

Higurashi

Tenshi no tamago

Szüleim vezettek be az anime világába, akaratlanul valamikor 1995 környékén, mikor piacon vásároltak egy kalózmásolt (na igen, más idők voltak) papírdobozos VHS kazettát, a mesék között volt, és címnek ez volt ráírva: Ezüst Nyíl. Érdeklődtek az eladónák, hogy ez micsoda, aki annyit mondott, hogy egy kisfiúról meg a kutyájáról szól. Több se kellett, megvették.

Nos, az Ezüst Nyíl igazából a Ginga Nagareshobi Gin című anime, ami végülis egy kisfiúról meg az akita inu kutyájáról szól. Csak azt nem mondták, hogy vannak benne kutyafalkák is, amik harcolnak a gyilkos grizzli medvékkel. 7 éves voltam, elsőre egyedül, illetve nővéremmel néztem meg, ő 11 volt. Azon kívül, hogy a magyar szinkron verzió ótvar minőségű mind hangtechnikai, mind vágás szempontjából, mert 4 másfél órás részre van összevágva, és bár igyekeztek cenzúrázni, kivágni a véres jeleneteket, de így is maradt bőségesen benne, de amit kivágtak, azzal több helyen a cselekmény megértését is akadályozzák. Az animével való találkozásom ehhez köthető.

Itt az opening:

[link]

Szülők persze mikor meglátták, mit nézünk... illetve látták hogy nézzük, de akkor pont elkerülték a durvább jeleneteket, csak azt látták, hogy a kisfiú szaladgál meg játszik a kiskutyával, így nem is tudom, anyám volt-e, jött be a szobába, jelenet: egy kutya beugrik a tűzbe, üvölt a fájdalomtól, majd a falka megmaradt tagjai vezérük iránti hűségből utánaugranak. Évekig el volt dugva a kazetta... 😀

Aztán jött a kereskedelmi televíziók hajnala, RTL Klub-on a Grand Prix, Pálya ördögei, Dragon Ball, Sailor Moon (igen, néztem, fiúként) amire emlékszem. De itt nem is igazán tudtam még, hogy ezek animék, de azt én is láttam, hogy mások, mint ami pl. a Cartoon Network-on ment, internet akkoriban? Számítógépünk is csak 2000-ben lett, internet 2005-ben.

Aztán megtudtam mi az az anime, de nem vonzott a dolog, egészen egy egyetemi vizsgaidőszakig, a "tanulni kéne, milyen sorozatot nézzek meg" érzésig. Tipikus... 😀 A The Walking Dead akkoriban már futott (rajongója vagyok), így zombis valamit akartam nézni, aztán valamelyik honlap eldugott topicjában szembejött velem ez a cím: Highschool of the Dead. Rákerestem... "fúj, ez anime"... De ínséges idők voltak, tanulni kellett volna, de nem volt mit nézzek... így belenéztem, és ott ragadtam.

Megjegyzés: szerencsére azért a vizsgára is sikerült tanulni.

Ezután nem mondom, hogy anime rajongó lettem, de már nem voltam előítéletes sem. Aztán évekig semmi, viszont volt a listámon már pár (történetesen kettő) anime, amit megakartam nézni, youtube amv videót kiköpte elém, és megtetszettek. Az egyik a GATE, a másik meg a Girls und Panzer. A GATE jobban tetszett, azt akartam először megnézni, de ncore-on nincs fent. A GUP meg lejött, csak épp a gépem nem tudta lejátszani, mert kifagyott tőle, így hanyagoltam. Munkahelyen van egy animés srác, tavaly mondta, hogy tudja, hogy szeretem a military dolgokat, mondana egy animét, lehet tetszeni fog.

GATE. Mondom, ó ismerem... Nincs fent ncore-on, online meg nem bohóckodok. Dehogy nincs fent, ő is onnan töltötte le. Elmondta, mire keressek rá, telefonon beléptem a fiókba, rákeresek... facepalm... évek óta fent van... Esti program meg is volt, miután a családdal már foglalkoztam, apa hajnalig animét nézett a laptop előtt, fülessel. 😀 A Girls und Panzer is pótolva lett, kb. szünet nélkül, ezután a Youjo Senki: Saga of Tanya the Evil jött, meg jó pár katonai/fegyver témájú anime, mint a C³ vagy C3 (kilométeres címe van, ez maradt meg belőle, airsoftoznak benne) a Girls last tour (japán címe elfelejtésre került), és a Netflix-en is odataláltam az animékhez, ott néztem meg a Violet Evergarden-t, a Beastar-t, az Amikor az éji kabócák sírnak (a japán címe nincs most meg), a Black Lagoon-t, de több könnyedebb hangvételű is megvolt, mint a Sora yori mo tooi basho. Ami amúgy nagy kedvencem lett, a Sora no woto mellett.

Nem mondom még most sem anime rajongónak magamat, a kezdeti nagy roham után már jócskán szolidabban nézek animét, akkor tényleg egyiket a másik után néztem, és mindig késő este kizárólag. Párom néha odaült, belenézett, de mondta, hogy nyugodtan nézzem TV-n is, főleg azokat, amik tetszenek neki is. Az ilyen fegyveres dolgokat ne... azokat laptopon a "lyukamban" 😀 (értsd: apa dolgozó és gamer birodalma, mérete miatt tényleg csak egy lyuk).

Unatkoztam, el kellett ütni valamivel az időt, aztán megragadt.

Hogy imitáljam kicsit mások szófosását, elsős általános iskolásként ismerkedtem meg a műfajjal, akkor kezdtek el berobbanni a nem csak kisgyerekeket célzó sorozatok (ugye a Kimba a fehér oroszlán, Alfréd a kacsa, Maja a méhecske, 80 nap alatt a föld körül Willy Foggal már jóval korábban is ment). Először talán a Dragon Ball és közvetlen előtte a Sailor Moon ment. Előbbi jobban érdekelt, de napközi miatt alig tudtam nézni, aztán az átkerült a késő esti műsorsávba. Egy halom kártyát összegyűjtöttem belőle, amik még mindig megvannak.

Aztán jött a Pokémon. Nem vennék rá mérget, de talán az már a Kölyök Klub vagy TV2 Matiné részeként ment. Azt tudom, hogy azt már tudtam követni. Ebből is volt egy halom kártyám, talán még meg is vannak valahol. Ezt követte a Digimon, ami a TV3-on ment talán és azt reggel fél 7-től adták, így suliba indulás előtt tudtam nézni.

Ezt követte egy jó 10 éves szünet. 2011 körül jött egy animációs film, a Rio (az a kék papagájos) és az nCore-t túrva találkoztam a Rio: Rainbow Gate című sorozattal, és hát az első pár jelenet után rögtön tudtam, hogy az egy kalap szar. Így kimaradt még 1-2 év, amikor is egy haverommal megnéztünk pár Dragon Ball részt, ami felkeltette bennem a nosztalgiát, így nem sokkal később azon a nyáron újranéztem. Háromszor. A Z-vel gyütt. A többi meg már történelem.