Ki a kedvenc karaktered a Death Note-ból?
#17
Szerintem Kirát az animében - tehát akik például követték a Kira Királysága című műsort a TV-ben - a szegény, elnyomott réteg imádta, akinek megnehezítették az életét, testileg vagy lelkileg. Misa is ilyen volt.
Szerintem a rajongók közül is azok szimpatizálnak inkább Light-al, akiknek elég nehéz éltük volt, sok gonoszságot, igazságtalanságot tapasztaltak, és Light-ban amolyan megmentőt látnak. Nekem is voltak sérelmeim, - ezeket nem részletezném, - és eléggé hamar kialakult bennem az, hogy micsoda undorító is tud lenni az emberi faj. Ez már bőven elegendő lenne ahhoz, hogy vonzódjak Light karakteréhez.
Bennem azonban elsődlegesen a stílusa az, ami rokonszenvet ébresztett:
- nagyszerűnek találtam, hogy Light a világuralmi tervei mellett is ügyelt arra, hogy éltanuló maradjon. Ezzel lényegében száműzte belőlem a "csak engedjenek át a vizsgán" magatartást.
- Mint utaltam rá, egy korábbi kommentben: Light mindig átgondolta a dolgait, ezzel arra ösztönzött engem, - aki egy forró fejű ember volt - hogy higgadtabban, részletesebben gondolkodjak.
A példákat lehetne még sorolni. Nem állítom, hogy Light minden cselekedete helyes volt, de a jót kihámoztam belőle, és így az ő karaktere pozitív hatással volt rám.
Ha az animéket nézzük, akkor Goku és Vegita mellett ő* volt rám harmadikként a legnagyobb pozitív hatással.
"Olyan is van hogy a nőket gyilkoló elítéltért nők rajonganak..."
De nem egy Light szimpatizáns, hanem valami őrült. Ott van például Ted Bundy, aki arról híresült el, hogy egy a kellemes megjelenése mögött gonosz szív rejlett: nőket, köztük egy 12 éves kislányt gyilkolt meg.
Egy Light szimpatizáns nem rajong érte, hanem azt mondja, hogy az ilyen ember halált érdemel, és valóban: halálra ítélték, és 1989 Január 24-én kivégezték.
Előfordulhat azonban az, hogy valaki veszélyes emberek életét tanulmányozza: például Charles Manson vagy Adolf Hitler. Bennük óriási meggyőző erő volt, éppen ezért - bár rémes emberek voltak - sokat lehet tanulni tőlük az emberi lélektanról. Nem feltétlenül azért, hogy mi alkalmazzuk a technikáikat, hanem azért, hogy megvédjük magunkat az ilyen fazonoktól.
*Light mellett Near is nagy hatással volt rám, bár ő inkább a 4. helyre került.
"Nyilván az ügynökök megölése is jó cél volt, ők is veszélyezették a nagyobb jót.."
Az ügynökök megölése erkölcstelen cselekedet volt. Viszont vedd számításba azt is, hogy Kira hatalomra jutása után a bűnözés 70%-al csökkent. Tehát nagyon sok ember megmenekült, akik eredetileg meghaltak volna, ha az ügynökök Kirát elkapják. Hiszen a bűnözők azért húzták meg magukat, mert féltek az ítélettől, mivel Kira hatalma egyre növekvőben volt.
Mint említettem korábban, ártatlan áldozatok mindig vannak, tehát ha nem az ügynökök halnak meg, akkor azok haltak volna meg, akik megmenekültek a bűnözés csökkenése miatt.
Light szimpatizánsként is elítélem az ügynökök leölését. De sajnos ezt teszi a bűn, a gonoszság. Emberek halnak meg, és szenvednek, és többször olyanok is, akik meg sem érdemlik.
Light inkább machiavellista.
A pszichopátia inkább Near-ra jellemző. Full hideg a srác. De én bírom.
#24
Én inkább machiavellistának látom. Egy pszichopata nem akarta volna jobbá tenni a világot. Persze ha úgy értelmezed Light cselekedetét, hogy ő csak uralomra vágyott, és nem is érdekelték az emberek, akkor neked van igazad. Bár én ezzel az értelmezéssel nem igazán értek egyet.
L az első
Light a második
A harmadik pedig Misa
Nekem Amane Misa a kedvencem. Tisztában vagyok vele, hogy buta mint a föld, nincs kidolgozott karaktere, de van benne valami, ami miatt mégis a kedvencem.
Viszont kidolgozott karaktereknél egyértelműen Yagami Light, bár az animében szegénykém átmegy szociopatába, de attól még az ő oldalán állok :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!