Ezen az oldalon miért szokás lenézni,leszólni a hentaikat?
#40
Az ne zavarjon, hogy olyan minimum 3-4 ember írt neked eddig, de se baj. X'D
Nah, mindegy. Legalább "jót nevettünk vidéki versenyzőnkön".
#39
"Szóval a te ismerőseid közül nem látott és nem szokott nézni senki? Kötve hinném"
És még azt hiszed, hoyg azonos szinten vagy velem egy vitában egy ilyen következtetés után?!
Szánalom...
Nem, az állításod az volt, hogy neked az ismereségi körödben kb. csak ilyen emberek vannak, ennek nem az az ellentéte, hoyg az én ismerettségi körömben senki nem néz.
" Amúgy nem tudsz rólam semmit , épp ez az odal lényege"
Szeretné ezt képzelni sok ember, aki itt kommentel, de ez nem így működik.
Azzal ahogyan írsz, amit írsz elég sok mindent meg lehet tudni, ahogy azzal is, hogy milyen ismerőseid vannak.
(Madarat tolláról, embert barátjáról.)
#42
És itt égetted be magad nagyon.
Nem én írtam a #41-es választ, de legalább még egy dologra rámutatott, amit érdemes lenne tudatosítanod magadban.
Nem vagy olyan okos, mint gondolod. Azt hitted, hogy pl. te meg tudsz különböztetni válaszolókat a kommentjük tartalma alapján, de láthatóan nem.
#44
Én nem hiszem, hogy én vérre menő vitának hívnám, amit csináltam, viszont érdekes, hoyg pont az én válaszom nem rendes szerinte, miközben én hoztam egyedül forrást arra, amit mondtam.
Se ő, se pedig más ezt nem tette meg, és random számokkal dobálózott.
#46
Pfff, és még One Piece-t se nézel... :D
Jó hagyjuk teljesen mindegy hányan nézik legyen igazad pár ezer ember. Bár nem kellene senki rosszabbnak vagy jobb embernek tartani attól hogy néz pornót, hentait- e vagy sem..
Térjünk vissza az alapkérdésre. Miért nézik le ezt a műfajt ? MInt írtam ugyanoylan mintha csak akár a felhozott one piecehez hasonlitanánk az összes animét. (ami konkrétan nézhető szvsz) Azért mert sok a perverz hentai (Amivel személy szerint nincs bajom, de érthető ha sokaknál kiveri a biztositékot), attól elég sok a vanilla , dráma szál is. stb. A szex is az élet része nem tudom miért ne lehetne rajzolni róla történeteket.
48 szimplán nem kéne foglalkoznod mindenkinek a véleményével.
Vannak dolgok amik valakinek tetszenek és valakinek meg nem.
Na és akkor mi van ?
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!