Éreztetek/éltetetek-e már át olyat, hogy ha valakivel megszakítanátok a kapcsolatot, akkor az ugyanolyan leépítő lenne, mintha tartjátok vele a kapcsolatot? Ilyenkor mit lehet tenni?

Egy ember sem ér annyit, hogy tönkremenj miatta. Kapcsolatok, barátságok, szerelmek jönnek-mennek. Amit az egyik percben öröknek hiszünk, a másikban egycsapásra semmivé válhat. Szomorú belegondolni, de néha azzal tesszük a legjobbat, ha ebbe beletörődünk és nyitunk az újra.

Igen 1,5 evig tartott depresszióban. Abban a pillanatban ki kellett volna offolni.

Engedd el. Én is voltam hasonló helyzetbe.Kínkeserv ami utána jön, de idővel jobb lesz.

Nekem is volt hasonló. Biszex vagyok 21 éves és amikor gimnazista voltam kb. 16-17 éves, akkor beleszerettem az egyik hetero lányosztálytársamba, aki persze nem viszonozta az érzéseimet. Mivel nap, mint nap találkoztunk az iskolában így nem tudtam kiverni a fejemből. A kapcsolatunk se veled, se nélküled kapcsolat volt. Tudtam, hogy el kellene engednem, mert így csak magamnak ártok, hogy nem tudok megszabadulni a viszonzatlan érzéstől és mások felé sem tudok nyitni. Én szerencsére nem kerültem kórházba meg ilyen durva dolgok, de én is kicsit depis voltam, sokat sírtam, mert nem tudtam elengedni pedig tudtam, hogy számomra az lesz a legjobb és az vet véget a szenvedéseimnek, ha elengedem, de úgy éreztem, hogy az életem része kell legyen. Érettségi után sikerült túltennem magam rajta. Sokat sírtam és szenvedtem, de mindig is lelkileg erős voltam és most is feltudtam állni. Beláttam, hogy az nem lesz jó, ha itthon ülök, szomorkodok és nyalogatom a sebeimet. Összekapartam magam és eljártam barátokkal, unokatesókkal, szülőkkel mindenhova mentem ahol inger ért és voltak emberek. Tudom, hogy ilyenkor nehéz ismerkedni és új emberek közé menni meg eseményekre, de én ilyen esetben ezt tudom tanácsolni. Egy darabig igen kell szenvedni, kicsit sajnálni magunkat, de minél előbb erőt venni magunkon és felkelni. És ez úgy nem megy ha folyton otthon vagyunk, sírunk és éljük a szürke hétköznapokat. Ki kell mozdulni ilyenkor, hogy érjenek minket ingerek, történjen valami körülöttünk, így legalább elterelődik egy kicsit a figyelmünk és egyszer csak azt vesszük észre, hogy már más valaki érdekel vagy csak egyszerűen már nem fáj és jobban érezzük magunkat a bőrünkben. Nem szabad keseregni. Mielőbb felkel állni és menni tovább. Nekem talán annyira hatott ki rám ez fizikálisan, hogy stresszes voltam, emiatt gyakran volt hasmenésem és a gyomrom sem volt a legjobb. És egyszerűen nem láttam magam körül az embereket, csak őt és ez is nagy baj.