Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Általánosan hány évesen alakul ki az, hogy a saját nememhez vonzódom?
Kb 15 voltam de akkor meg nem tudtam mit kezdjek magammal es az erzeseimmel xdd szerintem tavaly jöttem ra teljesen 18 évesen xD
19/L
19 voltam, de hamarabb is rájöhettem volna.
22bi
10-11 évesen már éreztem,de elnyomtam,19 évesen mondtam ki először,hogy a lányokhoz vonzódom,és azóta ismerkedem és táplálok érzéseket felszabadultan lányok,nőK iránt. 19 éves koromig magamban is heterónak mondtam magam,de nem volt soha kapcsolatom,se semmi fiúkkal,nem is tetszett egysem soha. 19 évesen volt az első csókolóztam először,az is lánnyal volt.
22/L/L
Tízéves korom körül az első szerelmem lány volt, és utána is sokáig lányok tetszettek. Kamaszként volt dolgom fiúkkal is, tizenhét éves korom óta pedig csak lányokkal (bár az egyik korábbi párom transz férfi volt, mint kiderült, és nem emiatt szakítottunk, nekem teljesen rendben volt). Szóval lényegében mindig a lányok érdekeltek jobban és igazán, de csak tizenhét éves korom körül fogalmazódott meg egyértelműen, és akkor fogadtam el én is.
Most huszonegy vagyok.
Én 16 voltam amikor világossá vált hogy a nők is vonzanak de már ezelőtt 1-másfél évvel is sejthető volt vagyis derengett valami :P :)
19/bi
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!