Kedves leszbikus lányok! Szerintetek van esélyem lefeküdni egy leszbi lánnyal ugyanis hímnemű létemre, nagyon vozónak talállak titeket?

Köszönöm a válaszokat, igazán kedvesek vagytok hogy időt szakítottatok a megírásásra és foglalkoztatok egy ilyen meglehetősen irreális kérdéssel. Első válaszírónak annyit megjegyeznék hogy nem tettem arra utalást, hogy egy leszbikus másabb lenne bárkinél. Ha mégis ezt sugallná a kérdés, az nem volt tudatos a részemről, talán pontatlan a fogalmazás elnézést a félreérthetőség miatt! Azt sejtettem hogy sok esélyem nem lehet, mint azt írtátok, de a remény, még ha egész kicsi, alig látható is, azért megmarad. Hátha!

Köszönöm az elismerő szavakat örömmel tölt el hogy találtál némi szépséget abban amit írtam. Bár az érdem nem csak az enyém hiszen egy leszbikus lányról vagy magáról a jelenségről nem nehéz szépeket írni, jönnek a szavak gondolatok, gondolat füzérek maguktól. Jelenleg egy leszbikus lány nő ismerősöm sincs. Legalábbis nem tudok róla mert ugye senkinek nem láthatunk a lelkébe, tudatába, tehát lehet hogy van, de azt magánügyként kezeli, titkolja, vagyis úgy tekintem hogy nincs az ismerettségi körömben leszbikus nő. A múltban,viszont volt egy olyan lányismerősöm akiről azt beszélték hogy saját neméhez vonzódik. Nagyon gusztustalannak tartottam hogy a háta mögött kibeszélték. Minden alkalommal amikor nekem próbálták elmondani kolléganők,visszautasítottam az információjukat és közöltem hogy nem túl tisztességes amit csinálnak. Ha férfi kolléga jött hozzám ezzel, jóval határozottabb hangnemben tettem helyre. Viszont, ami talán nem volt túl szép tőlem, de nem tehettem ellene semmit, ahogy elöször meghallottam hogy ő valószínüleg leszbikus,elhittem és attól kezdve teljesen másképp néztem rá. Hirtelen nagyon izgalmasnak, és talán nem sértő, izgatónak találtam annak ellenére, hogy előtte egy olyan átlag, rendes munkatársnőnek tekintettem mint bármelyik másikat a sok közül, egyfajta barátságos semlegességet éreztem iránta (egy régebbi munkahelyen zajlott ez az esemény). Szóval egy pillanat alatt hatalmasat változott a szememben a személye. Igyekeztem egyre többet a közelébe lenni, egyre többet beszélgetni vele, szórakoztatni ha rossz kedve volt, segítettem neki mindenben ha szüksége volt rá, persze mind ezt óvatosan, udvariasan, nagyon vigyázva arra hogy az igyekezetem ne legyen tolkodó. Ha éreztem hogy szívesebben lenne egyedűl a munkaterületén, elmentem és magára hagytam. Rövid idő múlva már megesett néha hogy ő jött oda hozzám. Beszélgetni, kicsit viccelődni, megvitatni a világ nagy dolgait. Mondanom sem kel hogy nagyon jól esett. Hihetetlen jól éreztem magam a társaságában. Udvarolni természetesen sosem próbáltam és a beálítottságára sem tettem még közvetett utalásokat sem mert ha valóban leszbikus volt, az nagyon roszul esett volna neki azt gondolom. Mikor letelt a munkaidő már a következő napot vártam. Újra látni, újra beszélgetni vele,újra érezni a lényéből áradó különlegességet. És azt hiszem nem csak én éreztem kitüntette állapotnak azt hogy a közelében lehetek hanem ő is jól érezte magát velem egy egész kicsit. Szűk másfél évig tartott a munkakapcsolatunk,utána én elkerültem egy másik kirendeltséghez egy fél évre, majd mikor visszatértem, már ő ment el egy másik városba dolgozni. Most nincs köztünk kapcsolat és nem tudom lesz e még,de rendkívüli élmény volt.

Kedves 9-es lányok köszönöm a vígasztaló szavakat de nem tudok "nem reménykedni". Ahogy írtam már fentebb, egy halvány gyertyaláng formájában él bennem a remény és bár sokszor próbáltam már elfújni ezt az apró lángcsóvát, nem sikerült, nem aludt ki. És nem is fog ebben biztos vagyok, ezért nem is próbálom már eloltani.