Titeket csapott már ennyire pofán az élet?

Én bennem akkor dőlt össze a világ 25 évesen, amikor megláttam a gyerekkori NAGY betűs szerelmemet két gyerekkel a kezében és a harmadikkal terhesen. Erre az élményre rá, egyből kezet szoríthattam a kedves apukával is. Pedig vagy 15 évig reménykedtem benne, hogy majd összejövünk egyszer. Csak sajnos sokáig nem találkoztunk, így nem volt alkalmam udvarolni neki.

Persze örültem, hogy boldog és jól megy a sora, csak nekem olyannyira elborult ettől az agyam, hogy rövidesen csináltam is egy qrva nagy botrányt a fősulin és pár héten belül ki is rúgtak.

Ha leszbikus lett volna, talán még lett volna némi esélyem, hogy egyszer meggondolja... Végül is olyan sok nő szeretne gyereket.

Akkor azt hittem, hogy én vagyok a legelátkozottabb ember a földön és élni se akartam.

Aztán találkoztam olyan lánnyal, akit 6 évesen, éveken át orálisan erőszakolt a nevelő apja, úgy, hogy az minden bűntetés nélkül megúszta. Vagy beszéltem olyan emberrel akinek tömegsírokat kellett ásnia 44-ben.

Közben rájöttem, hogy nem volt szerencsém... de bizonyos szempontból egy mocskos mázlista vagyok. :)

Szóval csak kitartás! Tényleg van rosszabb is!

34/F

bár így csapna pofán az élet.

de sajna nekem vannak valósabb gondjaim is.