Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Van, aki megbánta, hogy comingoutolt (előbújt)? Aki igen, kinek tette, és miért bánta meg?
Megbánni nem bántam meg, inkább csak adott egy hatalmas pofont idén januárjában. A történethez hozzá tartozik, hogy tavaly szeptemberben is bepróbálkoztam, de akkor nagyjából a "felejtsük el ezt a hülyeséget", meg a "majd kinövi" (18 vagyok lol) hülyeségek mentek.
De idén januárban már úgy voltam vele, hogy mindegy és amikor kérdezték hova megyek, mondtam hogy randim lesz XY-al. Nyilván hatalmas balhé, apám majdnem kitagadott, anyám sem viselkedett túl felnőttesen (többdiplomás, elvileg liberális gondolkodású emberek). Utána is hosszú hetekig lelki-terror, folyamatos veszekedések, beszólogatások, zsarolások. Szerencsére rám nem hatnak ezek, jópár év alatt kifejlesztettem az egyik fülemen be, másikon ki taktikát, teljesen elhidegültem már tőlük, ettől függetlenül nyilvánvalóan rosszul esett. Végül elfelejtődött ez a történet is, nemrégiben felmerült a homoszexualitás és már úgy beszéltek róla, mintha nem is tudnák, hogy meleg vagyok.
Ez volt a kedves családom. Barátaim kb. két éve tudják (Akit pedig azóta megismerek, ő pedig elég gyorsan le tudja vágni, szabadszájú vagyok ebben a témában) és teljesen elfogadó volt mindenki, a mai napig nem ért bántódás, de még a homofóbnak gondolt osztálytársam is teljesen elfogadott, amikor megtudta. Úgyhogy szerintem azért szerencsére az újabb generációk már máshogy állnak hozzá, mint az idősebbek.
Tehát megbántam, mert egy false kép lerombolódott bennem és rájöttem, milyenek a szüleim igazából (Más probléma nem igazán lehet velem, minden tanulmányomat hozom a maximumon, jelenleg is villamosmérnökire járok, szar embernek sem gondolnám magamat, próbálok mindenkivel kedves lenni, persze ezekkel szokott menni a dicsekvés, otthon pedig megy az ordibálás..).
Szerencsére ha minden jól megy, akkor februártól elég jól fizető állásom lesz, amely során már egyáltalán nem kell majd függnöm tőlük, így addigra már bátran fel fogom vállalni a párkapcsolatomat is akár, nem törne össze egy esetleges kapcsolat megszakítás. Egyedül nagymamám és nagypapám miatt szakadna meg a szívem, mert őket nem szeretném belekeverni ebbe, mert már idősek és betegek és nem akarom, hogy nekik feltűnjön bármilyen probléma is.
Ha bárki olvassa és hasonló problémákkal küzd, vagy segítségre lenne szüksége, vagy szimplán kiírná magából, írjon bátran, szívesen segítek. 18/f
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!