Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szex egy nagyon félénk barátnővel? (LESZBIKUS KATEGÓRIA)
(Mindenekelőtt elnézést a kérdés nyersségéért, csak az oldal akadékoskodott szinte minden ragozással.)
Tehát, ha odakerül a sor, hogy lekerülnek a ruhák, azt tapasztalnátok, hogy pirulva somolyog, a szája elé teszi a kezét, a másik kezével a melleit takarja, meg összehúzza a lábait, persze ugyanakkor egyértelműen élvezi az együttléteket, csak ezekkel a "reakcióival", mert értelemszerűen utána elveszi a kezeit és a vágyairól is szeret beszélni, de azokat mindig úgy adja a tudtotokra, hogy egészen közel hajolva a fületekbe súgja.
Ezeken kívül még talán megemlíthetem, hogy:
-ugyancsak pirulva bevallja, hogy szereti, ha becézgeted, például angyalnak nevezed őt.
-Néhány együttlét után közli, hogy szereti, ha a falnak nyomod őt, ölbe kapod, letepered őt az ágyra
-A szégyenlőségét próbálná ellensúlyozni például olyanokkal, hogy bár ügyetlenül, de táncolna neked, vagy egy szál törölközőbe csavarja magát, és amikor benyitsz, azt rebegi, hogy "szeresd az angyalodat"!
Elriasztana, vagy tetszene? Mit szólnátok mindehhez? A igyekezetéhez, hogy a maga módján ő is csábítgat egy kicsit. Egyébként meg nagyon romantikus típus is és még egyszer írom, az érződék rajta, hogy a szégyenlőssége ellenére élvezi az együttléteket.
#1
Bibliád szerint rabszolga tartás az jó.
De gondolom az szerinted bem szép dolog.
Meg amikor az abortusz egyik fajtáját leírta a Biblia amit a pap végzett el nah az sincs, iga?
Szerintem egy idő után felfog oldódni. :)
Én is voltam hasonló, bár én csak kíváncsi nő vagyok, nőkkel nem volt tapasztalatom szóval inkább azt mondom amit gondolok.
Ha van egy időszak, amikor foglalkozol vele, biztosan nyitottabb és merészebb lesz! :)
#2
Amikor életedben nem olvastál Bibliát, de olvastad valami annak szavait kiforgató weboldalon hogy van benne ilyen is.
Na, de hagyjuk ezt a vallásos témát, mert amúgy sem kapcsolódik most ide
#8
Engem kicsit az animés lányokra emlékeztet ez a leírás. Abban is mind ilyen kis szendeszűz hogyha már a combját meglátja a főhős olyan mint a paradicsom és visít mint a vágásra váró malac hogy jáj megláttak jaj mi lesz most
9-es, nagyon nevetek. 😂
Az animelányok jutottak róla nekem is eszembe. Túl sok japán tartalmat fogyasztottál, kérdező de sebaj, gyakorlatban még be is válhat ha összetalálkozol egy hasonszőrű lánnyal.
Én még nem írtam ide, de nekem is egyből leesett, hogy ez egy animés fantázia. :D
Nekem bocsánat, az ilyen nem nő, hanem gyerek. Nem zavar, ha eleinte félénk, zavart, majd később oldódik. Én is voltam ilyen, engem is zavarba lehet hozni.
Én tudok domináns is lenni és tudok alárendelt is lenne, nekem mindkettőre egyaránt szükségem van. Nem akarok mindig erősebb lenni, meg ilyenek.
Ezen a "Szeresd az angyalodat!" dumán meg felvisítottam! 😂
Viszont az egyik kommentelő nagyon szépen megfogalmazta, hogy ez egy díszcsomagolású manipuláció.
Nekem amúgy olyan tipikus mangabeli uke fiú jelleme van ennek a lánynak, azok játszák meg így magukat, holott nagyon is arra hajaznak, hogy rendesen meg legyenek dugva.
Egyszer-kétszer ilyent játszani oda-vissza talán még jó lenne, de hosszútávon nekem ez nem.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!