Régen a leszbikus lányokat is ugyanúgy férjhez adták, és persze az ágyban sem nagyon lehettek szégyenlősek?

Pedig én még egy szempontot hozzá tudok tenni.

Mi, a mai individuális világban eleve úgy állunk hozzá, hogy a házasság, a párkapcsolat, a nemi identitás stb. az egyének döntése, magánügy, másnak nincs köze ezekhez a döntésekhez, adott esetben még a közeli rokonoknak sem stb. Ezért nehéz a mai fejünkkel elképzelni, hogy régen ez teljesen másképpen volt.

A régebbi korokban nem az egyén számított, hanem a különféle közössések, társadalmi egységek, a legfontosabb ilyen a család volt. Vagyis minden embernek (férfi vagy nő) valamilyen társadalmat alkotó egységbe, kategóriába kellett tartoznia, minden életkornak megvolt a legitim "státusza", az ahhoz tartozó elvárt viselkedisi normákkal, amelyet a társdalalom elfogadott. A társadalmi elfogadás nagyon fontos volt, mert ha valaki az adott státuszához tartozó normákat nem tartotta be, azt a társadalom kiközösítette.

Vagyis pl. egy fiatal lánynak a házasság előtt szigorúan meg volt szabva, hogy kivel, mikor, hova mehet, kiket fogadhat, mikor és kikkel találkozhat, hánytól hány óráig illő fogadnia valakit, és hány órától már nem illő, hogyan kell beszélnie, hogyan kell öltözködnie stb. Pl. az ellenkező nemmel szigorúan úgy találkozhatott, hogy egy felnőtt is jelen volt. Ez nem jelenti azt, hogy titokban ne lettek volna ilyen találkák, mert voltak. Titokban a fiatal férfiak és nők is ugyanúgy dugtak, mint ma (sőt, a házasság után is mindkét fél kavart össze-vissza). Itt az volt a lényeg, hogy ne tudódjon ki, mert akkor közbeszéd tárgya lett, és az ilyen lányt azután senki nem vette el.

Erre írhatod azt, hogy akkor tessék, itt a megoldás, hogy ha valaki lezbi volt, akkor akár kreálhatott is magának egy botrányt, és akkor megúszta a házasságot. De ez nem így volt, ilyeneket csak a mai agyunkkal tudunk kitalálni. Abban az időben a társadalom véleménye egyenesen kirekesztő, megbélyegző volt, vagyis egy botrány után úgy tekintettek az adott személyre, mint véres rongyra, az őt körülvevő közösség pedig élete végéig beszélt róla, és lealacsonyító módon beszéltek vele, megalázták, amihez egy szava nem lehetett.

Egy nő tehát nem dönthetett el olyanokat, hogy nem megy férjhez, egyedülálló nő lesz, mert ilyen egyszerűen nem volt elképzelhető akkor. A társadalom csak azt tekintette a házasságon kívül "legitim" dolognak, ha a nő özvegy vagy apáca. A lényeg, hogy valamilyen elismert társadalmi kategóriába kellett tartozni, és az "öreglány" státusz nem volt ilyen. Persze létezett, de lenézett, megtűrt kategória volt. Az "öreglányok" nem is tudtak önállóan boldogulni (hiszen mindenkit a családja tartott el, az öreglánynak pedig nem volt családja), ezért az ilyen nők egy közeli rokon háztartásában éltek, és ott kb. szinte úgy kezelték őket, mint a cselédet, ő szolgálta fel az ételt, az asszony gyerekeinek nevelésében ő is kivette a részét stb. Ez sem volt valami hálás szerepkör, főleg, ha sokszor az öreglány a férjezett lánytestvére háztartásában lakott.

Ha valaki lezbikus volt, szerintem jobban tette, ha férjhez ment, és a házasságban azután (persze titokban) olyan nemi életet élt, amilyet akart. Ha ez nem tudódott ki, akkor senkinek semmi szava nem lehetett hozzá. Az utódokat attól persze még meg kellett szülni a férjétől. :D

Már bocsi, de a többiek a házasság gazdasági oldaláról írtak (amúgy helyesen), gondoltam, megemlítem az akkori társadalmi kötöttségeket is. Úgy gondolom, a feltett kérdésre válaszoltam, ha neked a válaszok nem újdonságok, amiket kapsz, sőt, még minősítgetsz is, akkor minek teszed fel a kérdést? Nem személyeskedni és veszekedni akarok ezzel, szimplán csak fura.

De az is fura, hogy "lezárod" a kérdést, szeirntem viszont ha már feltetted, akkor hadd szóljon már hozzá akárki akármit, amikor akar...