Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek van még esélyem?
Megismerkedtem egy lánnyal (online), rengeteget beszélgettünk több héten át, de az utóbbi napokban nem találjuk a közös hangot.
Én azt érzem, hogy kezdek komolyan kötődni (tudom, már ez se egészséges), ő meg egyre ritkábban keres.
Kifújt? Pont most, mikor már vannak lennének érzések? Arra tippelek, hogy megismert valaki mást, vagy rám unt, de nem merem tőle megkérdezni, nem akarok szánalmasnak tűnni. Eddig minden olyan rózsásnak tűnt, és egyik napról a másikra egyszer csak semmi.
Elég nyomorult egy helyzet, nagyon magam alatt vagyok.
Szerintetek mit tehetek ebben a helyzetben? Hagyjam, hogy majd ő keressen? Vagy keressem én és próbáljak úgy tenni, mintha minden rendben lenne? Vagy csak szimplán felejtsem el és hagyjam a csudába? 23/l.
Hát nekem volt olyan csaj, akinek a drámázás volt a lételeme, mintha csak azért élt volna :D Kétnaponta besértődött valami baromságon, csak hogy az ember engesztelje egy hétig, aztán jött két nap normál, aztán megint minden előlről. Rohadt fárasztó emberek vannak, és mindeközben, ha normálisak, akkor meg olyan könnyen az ujjuk köré csavarnak, hogy észre sem veszed...
Tele van a net betegekkel, meg kell tanulni gyorsan felismerni meg elengedni őket, sztannyi.
Én pl lelki okok miatt szoktam eltűnni igaz a barátok elől,mert sajnos nincs senki olyan aki több lenne,de lehet neki is ilyene van,hogy olyankor magába fordul. Ez kamu ez az annyi dolog,legalább 1szer visszaírna 1 nap,meg amúgy meg is tudja nézni a telefonját,azért azt nem hinné el senki,hogy rá se néz. Szerintem is ráunt az egészre vagy inkább van valaki más aki felkeltette az érdeklődését:/
Azért sajnálom,még így ismeretlenként is,mert kezdtél kötődni,és ez tudja a legnagyobb csalódottságot okozni az ,,azt hittem hogy" aztán mégse,aztán majd már egy emberben sem bízol vagy mersz kötődni. Tényleg sok elcseszett van,meg nem hogy örülne valaki érdeklődik ennyire iránta,mert itt mindenki tudja mennyire nem egyszerű ez a dolog,erre bye-t se int.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!