Van itt köztetek olyan aki nagyon fiatalon jött rá hogy "más" mint a többiek??

Gyerekkorom óta tudom. Mindig kilógtam a többiek közül, mindig olyan dolgokat mondtam, vagy gondoltam, amit elvileg a többi kislány nem szokott.

Aztán egy idő után összeállt a kép. Meg mindenki másnak is.

Tudni tudtam csak:

-nem tudtam, hogy ez nem átlagos dolog, azt hittem mindenki így érez. hiszen minden tele szexis nénikkel, noná, hogy vonzódok hozzájuk, elvégre köztudomású, hogy szexik

-nem volt előttem minta amivel azonosulni lehetett volna, így maradt az, hogy "fura" vagyok, de nem értettem miért

Hát oviban szerelmes voltam az egyik ovonenibe, aki nem a mi csoportunké volt de ha átjött meset olvasni nem tudtam figyelni, mert csak őt néztem, szintén oviban egy lánnyal csókolóztam, minden mesében figyelmeztettem magam hogy a fiúkat kell neznem miközben le sem tudtam venni a szemem a lanyokról. Sosem ertettem hogy hogyan lehet valakinek kedvenc színésze, mert én csak a színésznőket néztem. És amugy ereztem is hogy ez fura es kb 10 évesen el is mondtam anyámnak, aki csak annyit mondott hogy undorító, majd kinövöd.

Hát nem nőttem ki, csak végre realizáltam hogy mi ez a sok furcsaság:)

4-5 éves lehettem,mikor volt egy óvónénis szitu,meg így utólag visszagondolva voltak még fura dolgaim,de ugye az ember akkor még nem igazán fogja föl merre hány méter.

Aztán úgy tizenéves korom elejéig nem is foglalkoztam ezzel,majd évekkel később mikor már kezdtem képben lenni nagyjából dolgokkal,betudtam ezt annak,hogy tuti mások is így vannak ezzel,ez tök normális,meg hogy biztos csak kíváncsi vagyok semmi több,elmúlik.

Hát nem múlt.

Igyekeztem mindent magamba fojtani,a szülői/társadalmi "elvárások" szerint élni.

Évek teltek el így,mire huszon X éves koromra eljutottam arra a pontra,hogy elég.Ez van,el kell

*fogadnom,és kész.

Volt ami volt,történt ami történt,ez van.

Lelkileg elég megrázó volt az a néhány év,és tanultam is belőle,s végül megbékéltem a helyzettel.