Coming out segíthet abban, hogy könnyebben elfogadjam a homoszexualitásomat?

Nekem sokat segített. De mindenképpen olyannal oszd meg először, akiről tudod, hogy nem fog rosszul reagálni.

Én anyukám után (aki elég jól fogadta-de kellett egy kis idő nekem is, meg neki is, míg tudtunk erről komolyabban beszélni és míg tényleg "ki tudtam neki önteni a lelkemet") egy lány barátommal osztottam meg a dolgot először, de ő konkrétan többször utalt rá előtte, hogy örülne, ha meleg lenne valamelyik barátja, mert ő eléggé rajongott a melegekért.

Persze előtte is az egyik legjobb barátom volt, meg utána is.

Aztán fokozatosan másoknak is elmondtam. Hozzáteszem, hogy negatív tapasztalatom nem nagyon van ezzel kapcsolatban eddig, sőt... Olyan is elképesztően jól fogadta, akivel kapcsolatban konkrétan attól tartottam, hogy rámegy a barátságunk és szóba sem áll velem többet. Ahhoz képest még mindig az egyik legjobb barátom. :)

Szerintem sokat segíthet, de attól a nagy harcot magaddal kell megvívni. :)

Ez idővel egyszerűbb lesz. Ugyan nekem még nem sikerült, de szerintem az a legfontosabb, hogy az ember egy olyan életet éljen, amiben tényleg boldog. És annak nem szabad semmi, de tényleg SEMMI az útjában állni. Így az sem, hogy magadat hátráltatod. Sok sikert :)

Miért nem tudod elfogadni magad? Miben más egy heteroszexuális, mint egy homoszexuális? Semmiben. Ne érezd magad ezért kevesebbnek, vagy "másnak". Ezért nem kell szégyenkezni. Teljes életet lehet melegként is élni. Az utálkozók véleménye mikor számított? Soha. És soha nem is fog. Csak az a lényeg, hogy Te boldog legyél. Ez nem más élete, ez csak a Tiéd. Nyugodtan elmondhatod másoknak is, de legyél természetes. Kezeld lazán. Úgy beszélj róla, mint egy átlagos témáról. Hisz a szexualitás - főleg barátok között - teljesen átlagos beszédtéma. Mit számit az, hogy a saját, vagy az ellenkező nemben találsz társat? Nem számít. Ne foglalkozz másokkal. Hidd el, hogy sokkal boldogabb leszel! :-)

16/F

Nekem két olyan "barátom" volt, akik a coming out-om után eltűntek mellőlem, de nem bánom. :) Maradtak mások, akik támogatnak, és ugyanúgy, ha nem még jobban szeretnek, én pedig őket becsülöm, a többit lesz*rom. A társadalmi nyomásról pedig annyit, hogy mindig is lesznek, akiknek ez nem tetszik, de ha ezzel foglalkozol, hogy noname embereknek megfelelj, sosem leszel igazán boldog. Érdemes így felfogni. Én először csak egy-két barátot avattam be, akikről tudtam, hogy mindenképp mellettem állnak, és a testvéremnek. Aztán jöttek a szüleim, és kicsit bővebb körben az ismerőseim. Mindezt szép lassan, fokozatosan, legalábbis akinél tudtam, hogy időre lesz majd szüksége. Pl szüleimmel két év után jutottam el odáig, hogy végre kíváncsiak a barátomra; jövő hétvégén lesz közös ebéd (izgulok:D).

Szóval, kedves kérdező, ha tényleg van olyan ember, akiben megbízol és tudod, hogy ilyen téren nem ítélkező, bátran mondd el neki, biztosan segíteni fog. Ez már egy lépcsőfok azon a bizonyos úton! :) Drukkolok neked! :)

25/F

Szerintem túl nagy jelentőséget tulajdonítotok ennek. Aki kíváncsi rá, ugyis megkérdezi nyiltan, és ha méltónak tartom rá, felvilágosítom. Akik a hátam mögött pusmognak, azokat megvetem. Csak annak mondom el őszintén akivel kapcsolatot akarok létesíteni. Még a szüleimmel sem beszéltem erről, elvégre nagykorú vagyok, szerintem ugyis tudják.

.