Miért akar minden férfi birtokolni, miért csinálják ezt a párok?

Nekem az első időkben a párkapcsolataim varázsát mindig a szex, szerelem, rózsaszín felhők, rengeteg jó tulajdonság és mindenféle képesség, amit ráaggatunk a másikra, akár valós, akár nem ezek adták. És mindezeken kívül van még valami, amit nem szokás ide sorolni, mégis itt van, és számít nekem nagyon a bizalom.

Szerintem mindenkit értek sérelmek, bizalmatlan lett, mert az elöző párkapcsolatában átverték, megcsalták, vissza éltek a bizalmával. De ez nem szabadna,hogy rád ragadjon és a következő kapcsolatodban is bizalmatlan legyél. Nem gond, tény hogy a bizalomnak kikell alakulni, de független attól,hogy mi történt a múltban az emberek akkor is bizalmatlanak lesznek hamar.

A kapcsolat elején még semmi sem biztos, hogy milyen lesz, meddig fog tartani, ki viseli majd a kalapot, mit nyújtanak egymásnak a felek, mennyi és milyen kompromisszumra lesz majd szükség, stb.  Nem létezik még a "mi" fogalma, a közös programok rendszeressége. De az egyéni programoknak szinte azonnal keretet szabnak a felek, máris szabályokat fektetnek le.

Mégis az elején úgy vettem észre kevesebb az elvárás a másik iránt, de a bizalom sosem stabil csak becsapjuk magunkat. Szeretik azt mondani az emberek,hogy igen én teljes mértkében megbízom a páromban, de ezzel csak a környezetünkben lévőknek "hazudunk" és magunknak is. A barátaim is mindig "bíztak" bennem, de mégsem. És ezzel sokan mások is így vannak.

Számomra nem elfogadott az egészséges féltékenység. Ha valaki bízik bennem akkor az nem fog féltékenykedni. Én sem tettem.

A felek nem birtokolhatják egymást mégis mindenki megmondja,hogy számára elfogadott-e ha van ellenkező nemű barátja vagy esetemben meleg barátom. Pedig ha valaki nem akar birtokolni akkor az nem birtokolhatja a szabadiőmet, terveimet, reményeimet, álmaimat, barátaimat. Mégis az a célja az embernek,hogy mindenbe beleszólási joga legyen, mert ők ketten párkapcsolatban vannak, és a szerelem, összetartozás cím szó alatt korlátokat szabunk. Lehet ezt szépíteni, de nem érdemes.

A kapcsolataim elején nem volt olyan erős kötelék, aminek az elszakadása elviselhetetlen lenne, ezért kisebb a félelem az elszakadást illetően, tehát kevésbé kapaszkodtunk a másikba. Talán ilyenkor még több a tisztelet is a másik dolgai iránt . Egyfajta várakozás volt ilyenkor, hogy lássuk, milyen a másik személy, Mit nyújt nekem, Mit enged meg magának, Hol vannak a határai. Aztán ahogy telik az idő, a két fél megismeri, megszokja egymást, lassan létrejön egy rutin és fontossá válhat a felek számára, hogy egymás terveit, tetteit, életét birtokolják, sokszor a másik személyt téve felelőssé a saját boldogságukért. Pl tipikus szöveg "Ha nélkülem mész el találkozni a barátokkal, nekem az rosszul esik." "Boldogtalan vagyok, aggódom, féltelek, ha nem jössz haza időben."

És ha ebből a kialakult a rutinból kiakartam lépni a barátaim megijedtek, bizalmatlanak lettek és jöttek az elvárások. Például ha addig mindent együtt csináltunk és egyszer csak egyedül szerveztem valamilyen programot, kész is a balhé. Pedig a rutin is lehet végzetes, de a sértett fél nem gondol arra, hogy a változtatás, például egy egyéni program a barátokkal pont megmentené a kapcsolatot. És ezt úgy mondom,hogy nem volt különösebb gond a barátaimmal. Mehettem a haverokkal bárhova, de tudom,hogy gond volt. Akaratomon kívűl fájdalmat okoztam nekik, emiatt is bizalmatlanok lettek.

Maradtak a viták, a szomorú esték, a gyanakvás, a féltékenység és talán a szakítás . Amúgy mindig én szakítottam, de nagyon rossz volt, mégis elegem volt abból,hogy senki ,egyikük sem tudott elfogadni.

Szóval tudom, lehetünk bizalmatlanok, mert egyszer már vagy akár többször is megégettük magunkat. És lehet, hogy a jelenlegi kapcsolatában volt már kellemetlen tapasztalata, vagy előző kapcsolataiban veszítette el a bizalmát annyira, hogy ez mottószerűen kiterjedt az azt követő kapcsolataira. De miért van az akkor is,hogy ez kihat az akkori kapcsolatra is?

Ebben az esetben nagyon nehéz volt megnyernem a bizalmát. Nagyon nehéz!

Amúgy sokan mindig gyanakvók lesznek, és gyanakvására bizonyítékokat fognak keresni. Ez sajnos megviseli a kapcsolatot, akár véget is vethet neki.A másik lehetséges okot már kereshetjük sokkal mélyebben, ugyanisa másokban való bizalom szoros kapcsolatban van az önbizalommal. Akkor tudunk megbízni egy másik személyben, ha mi magunk is bízunk önmagunkban. Mégsem állíthatom azt,hogy önbizalom hiányuk volt a barátaimnak. Ez sokkal összetettebb.

Nem helyén való,hogy becézgettek a barátaim. Hiába kértem,hogy "Ne" akkor is becézgettek. Már megszokott volt. Lassan a nevemet is elfelejtettem. Minden voltam csak "Ábel" nem. A nevemen akkor szólítottak ha veszekedés volt vagy mások is voltak körülöttünk.

Anthony de Mello mondta,hogy bárki legyen is a kincsed úgy tartsd a markodban, mintha vizet tartanál. Mert ha megszorítod, eltűnik. Ha kisajátítod, tönkreteszed. Tartsd szabadon, és örökre a tiéd marad.

 Nem kell szégyellnie a másiknak, de ha felvállal mások előtt azt akkor ne úgy fejezze ki mintha jogot formálna rám. Mert semmilyen értelemben sem vagyok az övé. Most azért, mert vele osztom meg az életemet, vele szeretkezem stb nem leszek az övé! Nekem a kézfogás azért nem tetszik, mert tudom,hogy mi a cél. Nem csak azért fogja meg a kezemet, mert jó érzés neki, szeret hozzám érni, hanem mert ezzel is kimutatja,hogy hozzá tartozom. Ezzel van a baj, mert a mélyebb tartama ismételten az,hogy azt akarja sugalni mások számára,hogy az övé vagyok.

"szeretnek, és igen, azért is, hogy mindenki lássa, hogy az övé vagy, mert ez így is van. Két független lény vagytok ugyan, de mivel kapcsolatban vagy vele és nem fekszel le mással jobb esetben, bizony valamilyen szinten az övé vagy."

Ez! Ez ami nekem sok, mert a való életben az ilyen gondolkodás mód miatt merültek fel a problémák. Nincs baj ezzel, kb mindenki ezt gondolja. Mégsem tartom helyesnek.

Én sose kértem,hogy mondjon le másik a hobbijáról. Nekem választanom kellett. Motorozás vagy ő. És nyilván mindig feladtam a motorozàst. A barátaim teljesen háttérbe szorultak, még a testem felett is uralkodni akartak. Tulajdonképpen azt is megmondta az egyikük,hogy ne nézzek pornót, vagyis maszturbálás is tilos volt, mert ezzel megaláztam, miért nem hozzá fordultam. Nem akarta megérteni,hogy nekem az is jól esett,ha magamnak csinálom.

Sokszor úgy érzem magam egy párkapcsolatban mintha egy pórázon vezetnének és megpróbálnak irányítani, elfogadtatni a szabályaikat velem. Mégcsak nem is erőltetik, de elérik a céljukat.

"Nem csak azért kérdezik, hogy mikor érsz haza, hol voltál, mert el akarnak számoltatni. Szeretik tudni hol vagy, ha már a napodnak abban a részének nem lehetnek a részei, veled. Féltenek, meg akarnak ismerni. Ha teljesen kizárod őket, az már nem lesz kapcsolat"

Én is szeretem tudni merre járt a barátom, de nem szoktam megkérdezni, majd mesél magától vagy azt kérdezem inkább tőle hogy hogy érezte magát? Viszont olyat nem csináltam,hogy megkérdeztem mikor ér haza, kivel lesz, mit csinál? Ők sem úgy kérdezték,hogy az tolakodó volt vagy már beteges stb csak mint a normális emberek..mégis később akkora düh volt bennem, mert úgy éreztem mintha egy kutya lennék, vagy nem tudom. Miért kell tudni mindent?

A féltés aggodalom mögött is csak a bizalmatlanság áll és a birtoklás.

Utáltam amikor a motorozás miatt mind a 3-an apáskodtak/anyáskodtak felettem.

Gyakran, nagyon gyakran megakarjuk változtatni a másikat. Új ember lesz, én is az lettem. Már más dolgokat csináltam, elhittem,hogy nekem az tetszik, szeretem csinálni, aztán amint vége lett a kapcsolatomnak felhagytam azzal ami addig a párkapcsolatban megszokott volt.

Nem is önmgamért szeretnék, már az elején átakarnak formálni, azért vannak szabályok,hogy az legyen amit a másik fél akar,hogy neki jó legyen, biztonságban érezze magát. Tiszteljem a másikat, legyek figyelmes, ne okozzak neki fájdalmat, ne bántsam, ne játszak az érzéseivel.

A kapcsolat gyakran egy hatalmi harc is, és kőkeményen zsaroljuk a párunkat. Amúgy jelenleg is így van. Aztán nekem van bűntudatom.

"Nos, merőben téves a feltevés. Az igazság az, hogy a két érzés teljesen ellehetetleníti egymást. 

Miért is? 

Nézzük is meg, mi is az a szerelem. A lényege tulajdonképpen a partnerrel való testi és lelki egység vágya. 

Ezzel szemben a birtoklási vágy mit is mond? 

"Azt akarom, hogy az enyém legyen." Ezt az érzést szokták nagyon gyakran teljes tévedésben szerelemként értelmezni. 

Ha megfigyeled, a szerelem lényege az egységről szól, a birtoklási vágy pedig az egyénről, tehát összességében az utóbbi önző magatartásforma. "

Amit az elején írtál az szerintem nem igaz! Nem helyt álló, ezerszer hallottam már ezt az állítást, szépen van definiálva a szerelem szó és kizárva a birtoklás. Ezzel nem tudom kit akarunk becsapni.

Szerintem aki igazán szeret, nem akarja birtokolni, irányítani a másikat, egyszerűen elfogadja a másik embert, és inkább segít abban, hogy az illető a saját útját járhassa. De ez egy kapcsolaton belül ideálisan kölcsönösen kellene működnie. Ha körülnézel, mégis azt látod, hogy a legtöbb kapcsolatban az egyik fél elnyomja a másikat, tiltanak, szabályok vannak, most akkor ez miről ha nem a birtoklásról szól?

Nem csak párkapcsolatra igaz ez, hanem bármilyen más kapcsolatra is. Az ilyen kapcsolatok is szereteten alapulnak, nem kell mindig orvosi esetnek titulálni a másikat, ezzel a legkönnyebb megmagyarázni mindent. Inkább valami hiányérzeten alapulhat , amikor a másik embertől várunk valami olyat, ami belőlünk hiányzik.Ez lehet biztonságérzet utáni vágy, egyedülléttől való félelem, fizikális vonzódás, lelki töltekezés, vagy bármi olyan dolog, amiből hiányt szenvedünk, és a másiktól várjuk. Számomra úgy tűnik, hogy az emberiségnek újra meg kell tanulnia valóban szeretni!

Újra meg kell tanulni ŐSZÍNTÉN ÖNZETLENÜL szeretni, és szeretetet elfogadni.

Gyakran hittem,hogy a párom pont a megfelelő társ számomra. Ő az a tükör, ami a bensőmet megmutatja nekem. Amikor a partneremmel kötözködtem rájöttem azonban arra,hogy önmagammal hadakozok. Minden hiba, amit bennük láttam, egy letagadott gyengeségemre tapintottak rá. Minden velük vívott csata csak kifogás, hogy ne kelljen szembesülnöm belső ellentmondásaimmal.

Mert majd amikor valóban megtalálod a szeretetet, rátalálsz önmagadra. Mert a kétségek térbe és időbe zárt egónkat tükrözik. Ez van, ez tényleg így van sajnos.

Azért is téves azt állítani,hogy a szerelem nem köthető össze az "egészséges" birtoklással, mert a szerelem számos különböző fázisból tevődik össze. Vonzódás, lángolás, udvarlás és intimitás. A következő állomás elején a szerelem elhivatott kapcsolattá alakul. Már elvárásaid lesznek, komoly szabályok, hűséget vársz el stb Az út később megváltozik. A szerelembe esésnek vége. Fejlődésed folyamán az érzéseidet mély, valós érzelmekre cseréled. Ez a könyörületesség, bizalom, odaadás, szolgálat kialakulása, megélése. És a lemondás az az ajtó, amelyen mindenkinek át kell lépnie, hogy megtalálhassa a "boldogságot". Itt lép eletbe az amit mondtam. A birtoklás.

Ha képes lenne az ember elengedni minden önző ragaszkodást, ha bíznának abban, hogy a szeretet valójában eredeti természetük lényege, akkor elérnék a tökéletes békét és nem lenne féltékenység,bizalmatlanság.

De nézz körül a ragaszkodás, egy kötés, amivel korlátozod a másik embert!!! Jól érzi magát melletted, és esze ágában sincs talán elmenni. De máris birtoklod valamilyen szinten.

A féltékenységre meg sokan azt mondják, hogy a szeretet bizonyítéka, pedig pont hogy a birtoklási vágy megnyilvánulása!!! És MINDENKI volt már féltékeny. Vagy valaki többször is az lehet,ha " okod ad a párja" és ezt most ismételten az egészséges kereteken belül mondom. Nem az orvosi esetekről beszélek. 

Amikor félsz, hogy elveszíted a másikat akkor igenis birtokolni szeretnéd a másikat. Hogyan nevezheti ezt bárki is szeretetnek? A másik kisajátítása, megkötése, a másik ember szabadságának a korlátozása, és mint ilyen messze áll a valódi szeretettől, de mégsem. Nem merem azt a részét megcáfolni,hogy nem szerettek a barátaim. De abban szerintem nekem van igazam,hogy mindegyikük az emberek nagy többsége birtokolni akarja a másikat. Nem fogom szépíteni, és a szerelem szót valami olyan tiszta és hűhának beállítani amit nem mocskolhat be az önzés, az egó, a féltékenykedés stb

Ha egy idealizált képet hordozol az igaz szerelemről, akkor nem veszed észre, amikor bekopogtat. A valódi szerelem hétköznapi kapcsolatokból alakul ki, de az elképzelés elhomályosítja a látásunkat.

Birtoklásról és a féltékenységről szól az is,ha taktikák, megtévesztések, ellenőrizgetések vannak. És ki nem csinálta? De komolyan..

Nálam az is az ellenőrizgetés kategórira,ha számon voltam kérve. "hol voltál"? Tudom, nem nagy dolog, de akkor is néha rendkívűl zavart.

Amúgy már önmagában a monogám párkapcsolat birtoklásról (is)szól.

Az emberek többsége egy olyan életre vágyik, ahol megtudja osztani boldogságát egy másik személlyel én is ilyenre vágyok, nem nyitott kapcsolatra vagy szexkapcsolatra. De sokak szerint az elképzelés azon alapszik, hogy a boldogság valójában a szerelem, és a szerelem a boldogság. Ez a két dolog együtt egy olyan állapotot idéz elő, amely tértől és időtől független. Csak és kizárólag a két ember tere létezik, ahol megoszthatják a szerelmüket.

Nekem is fontos ez, nem volt olyan,hogy nem érdeklődtem az érzelmi dependencia, az elköteleződés iránt. Szóval kérlek ne akard megmondani milyen vagyok, mert nem ismersz.

Tisztában vagyok azzal, hogy mit és hogyan szeretnék elérni az életben. Lassan, de biztosan egy független, önbizalommal teli és erős én-t alakítottam ki, amivel céltudatosan haladhattam az életben előre, de mind ez addig működött amíg szingli voltam. És én egy párkapcsolatban akartam,hogy működjön tovább minden ahogy eddig egyedül, de mindenbe belekellett szólni.

Nem akartam semmit sem módosítani egy új párkapcsolattal. Azt akartam,hogy engem fogadjanak el és együtt oldjunk meg mindent, de nem akarjanak beleszólni, az elképzeléseimbe vagy megváltoztatni. A fontosabb kérdésekben együtt hoztunk döntést, minden másba viszont alig volt beleszólásom, mert mindig minden elvolt már döntve, az volt a helyes amit ők akartak, nekem nem ért annyit a szavam mint az övüké.

"Nem hiába mondják a párkapcsolatban élők, azt hogy "nem vagyok független", mert nem azok... Bekerülsz egy két főből álló közösségbe, ahol már nem a saját egyéni érdekeid az elsők, hanem a kettőtöké"

Szerintem meg fontos,hogy független maradj egy párkapcsolatban is. A függetlenség nem egyenlő azzal,hogy két független ember egymàs mellettiségéről beszélünk. Ez túl szélsőséges megközelítés lenne.

Tudom,hogy elfogadni, alkalmazkodni, támogatni, ugyanakkor önmagunkat nem feladni, ezek a legnehezebb feladatok egy párkapcsolatban.

Mindannyian különbözőek vagyunk, másképp gondolkodunk, másképp érzünk, bizonyos helyzetekben másképpen cselekszünk. Nagy feladat, hogy meg tudjuk érteni, és el tudjuk fogadni a társunk álláspontját is.

Az életben minden az egyensúlyra törekszik. Ha nem adunk, nem fogunk kapni. Fontos az energiák kétirányú áramoltatása, ezért ha azt szeretném, hogy a màsik jó, kedves, megértő legyen velem előbb nekem kell ilyenné válnom. Tévhit, hogy majd az évek során megváltoztatjuk a másikat, és a magunk képére formáljuk. Mégis minden ember ( néha nem tudatosan) de megpróbálja megváltoztatni a párját. Pedig az egyetlen, akin változtatni tudunk, saját magunk. Ha mi változunk, velünk formálódik az egész életünk, benne az összes kapcsolatunkkal.

Nem mindenki szereti, ha nyuszikámnak, husikámnak nevezi stb

Én a macskámat és a kutyàmat hívtam husinak, bogyónak, daginak még a családtagok, haverok is becézgették a kedvenceket, szerintem ez nem újdonság.

A világból is ki üldöztek a barátaim amikor kedvesnek szánt nevet aggattak rám. Rendszerint ingerülten emlékeztettem rá őket, hogy van nevem, és legyenek szívesek azon szólítani, mert nekem jobban tetszik ha a kereszt nevemen szólítank.

A becenév iránti ellenszenvem fakad abból, hogy nyálasnak tartom azt, és ami ennél is jobban zavar,hogy az exszeim is ugyanazt a nevet találták ki, és ezért érthető módon nem vágytam arra, hogy a volt páromra emlékezzek.

Férfi vagyok a barátaim is azok voltak. Passzív vagyok, vékony, de magas srác, kölyök pofám van és a barátaim voltak az aktívak, mindegyikük sokkal férfiasabb volt nálam. Nekem a nyuszifül becenév nem tetszett, mert erről úgy gondoltam sokszor, hogy megfosztottak a férfiúi büszkeségemtől. A kicsim, picim, cicám, tigrisem, becézésektől is frászt kaptam, gondoltam inkább hagyjuk az állatokat, és maradjunk a rendes nevemnél.

Amúgy eőfordult, hogy eszükbe se jutott társágban a becenevemen szólítani , de betoppant valaki, akiben megpillantották a vetélytársat ez főként egy haveromra volt igaz és máris elkezdtek úgy viselkedni, hogy jelezzék , hogy foglalt vagyok és boldog párkapcsolatban élek valakivel. Akkor rögtön "drágám" "kincsem" voltam.

De volt aki sokkal jobbnak látta, ha inkább érintésekkel, csókokkal éreztette az idegenekkel az összetartozásunkat.

Plussz a becézéseket veszélyes fegyvereknek tartottam a szexualitásban is. Ha éppen nagyon benne voltunk az erotikus játszadozásban, akkor főleg elég hangulatgyilkos, ha azt mondták, hogy Nagyon jó vagy kicsim vagy valami hasonló becenév.

Egyáltalán nem akartam becenevet, egy barátom sem tartotta tiszteletben, mondtam,hogy nem szeretem, de később már nem is hoztam fel a témát, nem akartam ezen veszekedni, de nagyon nehéz volt megszokni,hogy nem a nevemen szólítottak sokszor.

Eddig minden szakításom eléggé megviselt. Nagyon szerettem a barátaimat és nehéz volt az elszakadàs. El kellett gyászolnom a kapcsolatot.Minden kapcsolat végét egy gyászidőszak követi. Ez egy olyan időszak, amikor elfogadtam, hogy vége, és megpróbáltam túllendülni a veszteségen, ráadásul eddig mindig én szakítottam, valami sosem működött idővel sem.

Az első barátommal rövid ideig voltam együtt. De így is szép hónapokat töltöttünk együtt, voltak közös emlékek. Az elválás nagyban meghatározta azt, hogy az után hogyan viszonyultunk egymáshoz. Köztünk magától kialakult baráti viszony az exszemmel.

Azért mert az elválást követően is jó barátságban maradtam valakivel mindez alapvetően még nem utal újrakezdési szándékra: csak azért tehát, mert néha megkeresem az előző VOLT szerelmemet már exszemet aki csak barátom, szerintem nincs ok az aggodalomra.

Nem feltétlenül jelent rosszat, ha valaki jó kapcsolatot ápol előző barátjával.

Éreztem,hogy a barátaim fokozottan résen voltak, kérdezősködtek, hamar veszekedés tàmadt, ha fél vagy egésznapot a haverommal töltöttem. Úgy,hogy volt,hogy előre szóltam,hogy ma nem fogok ráérni, mert a haverommal leszek.

Nekik aggodalomra adott okot, ha rendszeresen előfordult, hogy több órás késéssel érkeztem haza, és amikor rákérdeztek,hogy merre voltam és elmondtam őszíntén akkor még ajtócsapkodás is volt, egyszer pofont is kaptam.

Nyílt lapokkal játszottam, nem tartottam fontosnak mindig bejelenteni,hogy hova mikor merre hány méter és kivel. Haza mentem úgy is mindig beszélgetés volt és kölcsönös mesélés során kiderült ki mit csinált. Annak ellenére meséltem és voltam normális,hogy tudtam igazából most számon vagyok kérve. Sokszor szemmel vertek, ha a haverokról beszéltem.

Hiába mondtam,hogy csak jó barátságban vagyok az exszemmel és van 2 meleg haverom is akikkel egy ideig napi szinten beszéltem személyesen is találkoztam velük, a párjaim máris érdemesnek tartották,hogy féltenek méghozzá jogosan szerintük. Egy alapszintű baráti viszony fenntartásához ugyanis, főleg, ha a volt barátról van szó, általában nincs szükség szerintük havi egy-két beszélgetésnél vagy levélváltásnál többre. Arról nem is beszélve, hogy az előforduló, találkák helyett társaságban is össze lehet futni, hiszen így is ki lehet beszélni, hogy kivel mi történt. Ez tény, és néha így is tettem, de ha nem így tettem akkor sem történt soha semmi, nem léptem félre és mindenkivel tartottam a tisztes távolságot. Most az,hogy megölelem vagy megpuszilom a barátaimat, nekem már természetes vagyis az exszem és a meleg barátaim esetében ez nem gond. A hetero barátaimmal inkább csak kézfogás vagy ölelés van. Nem tudom bizonyítani,hogy igen levan zárva a múlt csak barátként tekintek a másikra. Ha nem bízik bennem a párom akkor mi a f@zért van velem?

Végül minden ilyen esetben megoldást jelentett, ha megpróbáltam megbeszélni a dolgot, illetve kiderítettem, mi okozza a közöttünk fennálló bizalomhiányt. Ha ezt sikerült is megvitatnotom, akkor minden esetben az lett a vége,hogy nem találkoztam a barátaimmal max havonta egyszer. Mindegyik barátom ezt csinálta, addig folyt a veszekedés, amíg bűntudatom nem lett, mert biztos én vagyok a sz@r akkor ezért inkább nem találkoztam senkivel vagy csak ritkán, de akkor is beszámoltam mindenről, különben bizalmatlankodtak.

"Motorozás: elég egyértelmű, hogy szeretnek/szerettek és nem szeretnének egy kamion alatt látni legközelebb, ez evidens. Én sem örülnék neki, ha a barátomnak olyan hobbija lenne, amibe bármikor belehalhat, én meg az azonosításnál látom legközelebb a széttrancsírozódott hulláját. "

18 éves korom óta motorozom, de nem volt még balesetem soha. Nem szoktam száguldozni. Mindegyik párkapcsolatomban szépen lebeszéltek róla vagy egy komolyabb esetkor azzal fenyegetőzött a párom,hogy szakítani fog velem, mert ő mennyire félt és ez mennyire veszélyes. Aztán eddig mindig leálltam a motorozással, a mostani srác akivel ismerkedek az is ellenzi és bátorítani akar,hogy inkább autót vezessek. Azt már nehéz felfogni,hogy nekem ez a hobbim, engem kifejezetten a motorok érdekelnek. Ez amúgy nem fontos mostanra már, ettől is elszoktam. Nem szoktam motorozni, alig ültem fel rá, kb mindig úgy alakultak a dolgaim,hogy ismét és ismét nem motorozhattam.

"maszti: Elismerem, hogy kapcsolatban is kell a farokverés, mert teljesen más érzés, meg úgy am block teljesen más, de mi a jóistenért akkor rejszolsz mikor ő is ott van????? Jó, hogy k***rva megalázó, hogy ő ott van, kíván, kielégítene, te meg bevonulsz a szobába recskázni. Ha nincs ott, akkor verd ki, ha meg együtt laktok, akkor a kádban, zuhany alatt, wc-n. Nem is olyan nehéz. "

Bocs,hogy akkor verem ki amikor éppen feláll vagy olyan hangulatban vagyok. Nem szoktam előre időzíteni. Nem sokszor csináltam ezt sem, mert erről hamar leszoktam, amikor volt belőle hatalmas ordibálás. Miért verem pornóra? Miért verem ki egyáltalán? Miért nem szexeltünk inkább?

Wc- nem tudom kiverni, állva sajnos nem tudok maszturbálni. Fürdőben sem, kádban pedig még nem próbáltam elfeküdve, de nem is olyan kényelmes ott. Amikor csináltam akkor csendben elvonultam a szobába és ott elintéztem. Amikor lebuktam ezzel az szerintem nekem volt megalázóbb. Szégyelltem magamat. Hiába mondtam,hogy nem akartam szexelni csak maszturbálni azért napi 4x -5x nem akarom,hogy megd*nak, mert már fáj a fenekem. Nem tudtam hova mehetnék kiverni, vagy hogy titkoljam, még ez is baj volt. Kb egy óráig ott álltam vörös fejjel és hallgatnom kellett,hogy egy mocskos görény vagyok, hogy megaláztam őt, mit nem adok meg neki, miért másokra verem ki, miért nem szexelek vele, ezt hogy képzeltem stb Megtörtént a bocsánatkérés és nem csináltam egy idő után, nem hiányzott, elszoktam tőle, de ha akartam sem mertem volna mégegyszer otthon maszturbálni, mert féltem volna,hogy lebukok.

"A tökéletes megoldás számodra az lenne, hogy nem jársz senkivel, ugyanis alkalmatlan vagy rá. Helyette összejársz másokkal dugni, és emellett annyit lehetsz a haverjaiddal amennyit akarsz."

Szerintem visszafoghatnád magadat. Én sem beszéltem veled így, és nem akartam megmondani,hogy neked mi lenne a jó. De akkor mondom. A tökéletes megoldás az lenne számodra,ha nem úgy alkotnál véleményt,hogy ha ezt személyesen mondod akkor neked megyek. Ha nő vagy akkor bocs, nőt nem ütnék meg. Nem kívánok veszekedni, nem baj ha nem egyezzik a véleményünk. De miért van az,hogy szószerint kiprovokálja a másik,hogy átnyúljon a képernyőn és átrendezze az arcát a másik. Ráadásul én egy nagyon nyugis srác vagyok, nem balhés, nem kenyerem az erőszak, semmit nem old meg, de utálom ha valaki így beszél velem.

"Haver boxerben: ember, ezt te most komolyan kérdezed??? Két meleg férfi egyedül egy lakásban boxerben. Ebből 100/100 ember szexre asszociál már ne is haragudj"

Ha nem bízik bennem valaki akkor nem kell velem együtt lenni. Azonnal elmondtam a barátomnak,hogy dög meleg van, csak azért vagyok boxerben és a haverom is. Nem csináltam semmit. Mindenesetre az is gond volt,hogy mutogattam magamat másnak. Nem kicsit tartottam dühítőnek,hogy úgy kezelt mintha a tulajdona lennék és más rám sem nézhetne. De komolyan. Srácok vagyunk, eszembe nem jutott,hogy azzal törődjek mivan a haveromon, a barátaim. Nem jövünk be egymàsnak. Otthon is csak alsóban szoktam lenni ahogy az aktuális barátom is mindig,ha meleg van. X éve ismerem a haverom, nem egy idegen előtt mutatkoztam boxerban. Ez is csak a bizalmatlanságról szólt, sokan ilyenek. Állítják erősen,hogy bíznak a párjukban, aztán adódik egy ilyen helyzet és az helyett,hogy tisztán látnának kapásból arra gondolnak,hogy du*ás volt.