Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Ti mit csinálnátok a helyemben, hogyan keresnétek párt? Társkeresési problémák
Sziasztok!
Az a problémám, hogy nem nagyon bírom egyedül, próbálok hosszú távú kapcsolatot találni, de nem megy. Nem tudom, hol, mit, hogyan tegyek, ezért teszem föl a kérdésemet, hátha valakinek akad valami jó ötlete. Íme a leírás:
Hét éve próbálkozom társkereséssel, mikor is elhagyott az a srác, akit az igazinak hittem – nyolc évig voltunk együtt. Azóta újra fel-fellobban bennem az érdeklődés és a remény, hogy találok valakit, akivel megértjük egymást: a romeón is keresgélek. Találtam is pár embert, aki nem küldött el az első levél után vagy egyáltalán válaszolt, hajlandó volt találkozni, de nagy szerencsém nem volt: mind vagy „zizzentek”, vagy éretlenek voltak – utóbbiak érezték is ezt, azért léptek le; bár volt, akivel hónapokra összejöttünk.
Két éve annyira nyomaszt már ez a helyzet egyre jobban és családom is annyira hajtogatja, hogy találjak már magamnak valakit, hogy nagyon sok hülyeség után „sikerült” fizikailag is megbetegednem, ennek következtében jól meghíztam, ami – eddig láthatólag – csak rontotta az esélyeimet a társkeresésben.
Tény, hogy fiatalabb már nem leszek (35 éves uni vagyok), viszont sok mindent tapasztaltam, főleg azt is, hogy mintha tizenöt évvel ezelőtt, mikor elkezdtem a keresgélést, mintha türelmesebbek lettek volna az emberek és nem akartak volna azonnal szexet egy alkalomra; nem küldtek el azzal, hogy: „nem egymást keressük”, holott ők írtak rám és sem a fényképemet nem látták, se nem találkoztunk. Ezeket nem igazán értem, de egyre általánosabban fordulnak elő ilyen esetek.
Ezeket az illetőket azért sem értem, mert semmi más „hendikepemről” nincs tudomásom: nem vagyok se ronda, se nyomorék, se túl alacsony, se nőies – talán csak túl őszinte és becsületes, nem tudom…
Szóval, egy szó, mint száz: nem tudom, mit tegyek, ezért kérek tanácsot. Bocs’, hogy hosszú lett, nem úgy terveztem, hogy egy regényt írok, de ez szakadt ki belőlem egy hosszú vasárnap este…
Köszönöm, hogy elolvastátok, amit írtam, épkézláb és építő jellegű hozzászólásokat és tanácsokat várok Tőletek, különben nem is írtam volna.
Sziasztok!
F/35
Eléggé normálisnak (jó fejnek) tűnsz a "regény"-edet olvasva. Remélem, megtalálod a társad.
39f (sorry, de hetero)
Hahóóóóó! Pozitív hozzáállás!
Ha TE nem vagy megelégedve önmagaddal, más sem lesz megelégedve Veled. Sugározz pozitív energiát magadból, akkor nem kell sokáig várnod a sikerre. Szeresd Önmagad! :) Mosolyogj sokat! Légy határozott, vidám, optimista. Figyelmes, odaadó, gondoskodó és szerető. :)
Ezeket itt mind Te írtad. Olvasd csak el! :)
"Társkeresési problémák"
"Az a problémám"
"nem nagyon bírom egyedül"
"próbálok ... találni"
"de nem megy"
"Nem tudom, hol, mit, hogyan"
"próbálkozom"
"elhagyott"
"igazinak hittem"
"küldött el"
"első levél után"
"egyáltalán válaszolt"
"hajlandó volt találkozni"
"nagy szerencsém nem volt"
"mind vagy "zizzentek", vagy éretlenek"
"azért léptek le"
"Két éve... nyomaszt"
"ez a helyzet"
"egyre jobban"
"családom is ... hajtogatja"
"találjak már magamnak valakit"
"nagyon sok hülyeség után"
""sikerült" fizikailag is megbetegednem"
"jól meghíztam"
"rontotta az esélyeimet a társkeresésben"
"fiatalabb már nem leszek"
"tizenöt évvel ezelőtt... türelmesebbek lettek volna az emberek"
"azonnal szexet egy alkalomra"
""nem egymást keressük""
"nem igazán értem"
"egyre általánosabban fordulnak elő"
"Ezeket az illetőket"
"azért sem értem"
"nem tudom, mit tegyek"
"Bocs, hogy hosszú lett"
"ez szakadt ki belőlem"
Végig olvastad újra? Ha nem ismernéd ezeknek a gondolatoknak a megfogalmazóját, mit gondolnál erről a személyről? Milyen érzést közvetít saját magáról a külvilág felé ez a személy? Milyen hangulatot árasztanak a gondolatai? Szívesen megismerkednél vele??? Valahol itt lehet a probléma forrása. Szerintem mindenki más is ezt a hangulatot érzi rajtad.
A korod még messze nem kizáró ok, hogy szerető, megértő társat találj. :) Szerintem jó "évjárat" a '82-es! Én kedvelem! :) És rajtam kívül még biztosan sokan mások szerint is. :) A testsúlyod szintén nem feltétlenül hátrány, csak ha Te magad annak éled meg. Ha elégedetlen vagy a testtömegeddel és nem érzed jól magad emiatt a saját bőrödben, akkor ezt mások is észre fogják venni rajtad. Változtass, ha Téged ez ennyire zavar. (Tudom, nem könnyű!) Vagy hozd ki belőle a lehető legtöbbet. :) Meg kell tanulnod jól használni a testedet, örülni annak, amilyen vagy. Láttál már szuper szexi kerekdedebb formájú, macisabb srácot? :) Létezik olyan!!! :) Nem mindenkinek áll jól a súlytöbblet, van aki szemmel láthatólag szorong emiatt. Egy szorongó srác kinek jön be? De akad olyan srác is, aki tisztában van az adottságaival, kerekebb formáival és túltette már magát azon a tévhiten, hogy csak a vékony, a szálkás meg a kigyúrt a szexi. Olvass el néhány kérdést itt, a gyakorin! Keress rá, hogy hányan válaszolnak "nekem igen" vagy "nekem tetszik, nekem bejön" válasszal azokra a kérdésekre, amelyek úgy kezdődnek, hogy van-e itt olyan srác, akinek bejönnek a macisabb alkatú pasik. :) Meg fogsz lepődni! :) Ha saját magad számára problémát jelent a súlyod, mások számára is problémát fog jelenteni. (Az én párom mindig is magas, vékony testalkatú volt. 13 éve vagyunk együtt. Sokáig azt hittem, ez a legszebb testalkat a világon. :) 1-2 éve elkezdett "DiCaprio"-sodni, és majd' megveszek érte, annyira jól áll neki az aputest. Wááááhhh! Iszonyú szexi! ) :))) Sokan vannak, akik szeretik a szálkát, meg a kockát. De rosszul gondolod, ha szerinted mindenkinek csak ez jön be. :) Legalább ennyien vannak, akik szerint a kocka "túl műanyag", túl páwa. :)
Azt írtad, volt egy 8 évig tartó kapcsolatod. Hát, ha valaki 8 évig elviselte a "hülyeségeidet", akkor nagy gáz nem lehet Veled. Nem??? :) 8 évig ugyanazzal a személlyel gyűrni a lepedőt már nem rossz teljesítmény. :) Ráadásul meg is erősítetted: "semmi más "hendikepemről" nincs tudomásom: nem vagyok se ronda, se nyomorék, se túl alacsony, se nőies - talán csak túl őszinte és becsületes, nem tudom..."
Segítek: Hülye sem vagy! :) Eszed is van, tök jól fogalmazol, jó a helyesírásod (Az írás maga az ember!). Most komolyan kérdezem: Akkor meg mi a baj?????
(Utólag elnézést kérek a kérdés kiírója és a saját magam nevében a rondáktól, a "nyomorékoktól", a túl alacsonyaktól, a nőiesektől és a hülyéktől! Természetesen senkit sem állt szándékunkban megbántani! A rondákat, a "nyomorékokat", a túl alacsonyakat, a nőieseket és a hülyéket is ugyanúgy szeretjük, mint mindenki mást!) :)
Ja, és még valami: a "zizzenteknek" és az "éretleneknek" is adjuk meg az esélyt utólag, visszamenőleg. Nem tudjuk, miért voltak "zizzentek és éretlenek". Adjuk meg nekik az esélyt! Tegyük fel, hogy nem (csak) bennük volt a hiba. Talán csak így reagáltak az energiáidra.
Szóval, ide figyelj! Én nem látom azt, hogy itt óriási nagy probléma lenne. :) Úgyhogy vakard össze magad, söpörd (oh, bocsánat, már megint előjött a "vidéki énem": seperd) ki a fejedből ezt a temérdek negatív gondolatot, kapcsolj át mosolygós, életvidám üzemmódba, és kezdj el baromi gyorsan pozitív életérzést sugározni a külvilág felé, mert összekötjük a bajuszunkat!!! :) (Nekem most nincs, de akkor majd növesztek!) :) Legyél laza, természetes! Légy kíváncsi, nyitott, érdeklődő. :) És érezd jól magad a bőrödben!!! :)
Járj társaságba, közösségbe, menjetek barátokkal beszélgetni, sörözgetni, ismerj meg új embereket (ne kockulj otthon a gép előtt, a romeo tized annyit sem ér, mint a személyes, spontán ismerkedés), találkozz hús-vér emberekkel. Élj át új eseményeket, legyél új élményekkel gazdagabb, járj moziba, könyvtárba, szórakozni, építs valódi, gazdag szociális hálót magad köré (ne a neten!), utazz el néha valahova. :) Sohasem tudhatod, hol és mikor jön szembe Veled az IGAZI! :) Ne görcsölj rá a párkeresésre! A görcsös keresés épp az ellenkező hatást váltja ki. Saját tapasztalat: Az összes (!!!) barátom és ismerősöm akkor találta meg élete párját, amikor hosszú keresés után végleg feladta a keresést. És akkor csak úgy spontán: Tádááááám! Jött, aminek jönnie kellett. :)
Úgyhogy: Csak vidáman!!! :)
És ha összejön valami szép dolog, várjuk a beszámolót! ;-)
Ui.: Én nem kérek bocsánatot, mert túl hosszú lett. Nem baj? :)
2. Köszi a választ! A saját korosztályomban keresek, de a fiatalabbakat sem vetem meg! ;)
Tulajdonképpen mindegy, kit hozna a sors, csak legyen hűséges és elfogadó, szinte mindenkinek örülnék.
A lenti válasz azt hiszem, sokat segített, erre holnap megpróbálok válaszolni, most láttam, hogy kaptam egyáltalán választ a kérdésemre.
3. Köszönöm a választ és a biztatást! Nagyon jólesett - lehet, hogy csak egy kis "tutujgatás" kellett? :-D
Nem hiszem, ennél jóval mélyebb problémák vannak, de nem akarom a nézőközönség türelmét és erejét próbára tenni, így inkább, ha megengeded, kedves Kérdező, magánban válaszolnék. Írd meg, légy szíves, hogy benne vagy-e, különben nem zavarlak! Köszönöm
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!