Ha keresztény vagyok és elfogadom a melegeket, akkor mindenképpen ki vagyok utálva?

Lehet csak nálunk volt nagyon jó a helyzet ilyen szempontból, de a mi atyánk teljesen elfogadó volt. Nekem a legjobb barátom meleg és mégis minden áldott vasárnap ott ültünk a templomban az első padban. Sokszor beszélgettünk mise után a papunkkal és mindig nagyon pozitívan és nyíltan állt az egészhez. Segített az elején, mikor a barátom kezdett rájönni, hogy is érez. Emlékszem mennyire rosszul élte meg azt az időszakot. Mind a ketten nagyon vallásosan lettünk nevelve, mindenkinèl jobban ismerem, de el sem tudom képzelni, milyen lehetett neki szembenézni magával. Azóta hat év telt el és az atya mindvégig tartotta benne a lelket. Néha még viccelődtünk is, hogy a papunk lassan átveszi a helyemet. Fantasztikus ember volt. Majd' egy éve nagyon beteg lett, nemsokára el is távozott sorainkból, de előtte még egy utolsó páratlan gesztust tett felénk. Egyszer péntek este a mise után, mikor már az összes hívő elment mi szokás szerint ott maradtunk egy eszmecserére. Velünk volt a barátom párja is és szóba jött, hogy mennyire kár, hogy nem házasodhatnak a melegek, pedig ők már hosszú évek óta együtt vannak és ugyan olyan szerelmesek, mint én a vőlegényemmel. Ezután az atya tartott egy miniatűr kis "esküvőt" nekik. Csodás volt. Akkor ott rögtönöztünk mind, mégis olyan romantikus és ártatlanul szerelmes volt az egész, hogy bármeddig szervezhetem a saját esküvőm, nem lesz ilyen szép. Nem volt "igazi" a szertartás, de csodálatos. Nem tudok rá jobb szót, sajnálom. Mi még nem tudtuk, de az volt az atya utolsó miséje. Egy hétre rá elhunyt. Olyat tett, amit soha nem fog elfelejteni neki egyikünk sem. A legfantasztikusabb pap volt, akihez valaha szerencsém volt. Olyan volt, mintha a nagypapánk lenne.

Ezzel a jó hosszú mesével arra akartam rámutatni, hogy a keresztény vallás és a homoszexualitás tökéletesen működhet egymás mellett. Ez a legékesebb példa rá.