Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Hogyan építsem le szép lassan ezt a srácot?
Szomorú, hogy ilyet írok ki, de lehet ez sokkal őszintébb így. Van egy srác, akivel február vége óta randizom, de már vagy 5-6 alkalommal találkoztunk, én minden jelet megadtam, volt hogy séta közben mondtam, hogy üljünk le egy padra, de ő valahogy nem vette a lapot. Ő maradt állva. Aztán egyszer jeleztem, hogy megnézhetnék egy filmet nálam, majd végül moziba mentünk helyette.
Közben ismerkedem egy másik sràccal is, akivel valszeg csak távkapcsolat jöhetne létre, de vele jól kijövünk, jön hozzám látogatóba, júniusban megyünk Olaszországba is egy hétvégére. Ő már kb biztos benne, hogy ebből kapcsolat lesz, én még bizonytalan vagyok, de már elkezdtem érezni valamit eziránt a srác iránt.
A másik srác pedig bár sokkal műveltebb, PHD-ja is van, valahogy elég furán kötődik. Minden este és reggel ír, megkérdezi hogy vagyok, hogy aludtam, de valahogy ez már olyan irritáló. Mert ha tényleg akarna valamit, akkor tett volna konkrétabb lépéseket. De kicsit azt érzem, hogy annyira félénk, hogy kb tőlem várna el mindent, mármint hogy én kezdeményezzek.
Így most jelenleg abbana dilemmában vagyok, hogy van egy műveltebb, itt élő srác, akivel eddig semmi nem volt 5-6 talin kívül míg van egy kevésbé művelt, sokkal jobban kötődő magyar srác, aki szerelmes belém, és ő tesz konkrét lépéseket, viszont ő Pesten van én meg Berlinben.
Ne játszmázz nőként mondom ez gyökér dolog.
Legyél azzal akivel te akarsz lenni, a másik srácnak meg egyszerűen csak mond meg nem akarsz tőle semmit.
Egyszerre kettőt bolondítani nincs értelme.
Lehet, hogy hülye vagyok,de én biztosan a visszafogott srácot választanám.
Bár hozna egy ilyet a sors,de jó lenne...
Ez alapján én mindkét srácot otthagynám. Egyik messze van, másik pedig lagymatag, keress mást. 😅 Az pedig nonszensz, hogy a PhD-nak egyáltalán jelentőséget tulajdonítasz a történetben.
Mellesleg nekem elég fura, hogy randizol valakivel, közben pedig mással már annyira alakulóban van a dolog, hogy már azon gondolkodsz, hogy működne-e a kapcsolat, de te dolgod. :)
6) haverként teljesen oké, mert tudok vele olyan témákról beszélni, amik engem érdekelnek, viszont kevés emberrel tudom megbeszélni. De úgy érzem ez önmagában kevés nekem. Mert ha intimebb témákra kerül sor, érzem rajta hogy feszélyezve van, mintha gáznak tartaná kiejteni a szex szót és inkább csak körülírja. Azért nekem akivel volt valami komolyabb, ott legkésőbb a harmadik randin elcsattant a csók.
Őszintént azt sem tudom, hogy ő mit akarhat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!