Meleg srácok,férfiak mikor voltatok utoljára boldogak,felhőtlen ?

10-12 éves koromban volt ilyen utoljára.

37f

Hát jó kérdés. Én azt mondanám hogy vannak pillanatok amikor az az adott jó dolog elfeledteti a többi rosszat az életemben, de minimum elhalványitja. Aztán ez van fordítva is. Szóval egyszer lent egyszer fent. Az volna a felhőtlen boldogság amikor épp a sinus görbe tetején vagyok? Fene tudja, lehet. Az viszont tény hogy sokat jár az agyam, így sajnos kevesebb az amikor tényleg elfelejtem a rosszabb dolgokat és csak örülök annak a jónak.

De azért vannak ilyen pillanatok, és perdze azon dolgozok hogy minél több legyen.

Legutóbb tavaly októberben, és kissé még novemberben is. De ehhez az érzéshez valószínűleg sokat tett hozzá az, hogy azelőtt itthon voltam és valószínűleg depressziós lettem, a "valyon a szüleim mit fognak szólni" típusú gondolatok miatt, mivel még nem coming outoltam. Nem akarok öndiagnosztizálni, de az tény, hogy öngyilkos gondolatokkal küzdöttem, konkrétan hónapokig ez volt.

Aztán az egyetem bejelentette, hogy mostmár el kell kezdjünk bejárni. Mivel kissé későn szóltak, így már nem kaptam helyet bentlakásban, így mentem albérletbe, egyedül. Na most, vagy a napsütéses, meleg idő, vagy sokkal inkább amiatt mert kiszakadtam kicsit a környezetemből, hirtelen minden pozitív lett, az öngyilkos gondolatok megszűntek, egészen addig amíg haza nem látogattam november végén.

Azonban nagyon hálás vagyok annak az ősznek, rengeteget egyszerű örömöt adott (finom, langyos napsütés; szép őszi levelek; rájönni, hogy talpraesett is tudok lenni), és rájöttem, hogy nagyon jó pillanatokért megéri élni. Jelenleg is főként ez tart életben.

24/f

8as. Kitartást! Még ha sokszor nagyon rossznak is látszik minden akkor is van mindig valami jó! Én átérzem mert én is voltam ilyen helyzetben, nem is egyszer és szerintem leszek is még. Ez az a hollám dolog amiröl irtam az elöbb. De mindig a jo dolgokba kell kapaszkodni. És fontos hogy merjen az ember segitséget kérni. Akár egy jó baráttól akár szakembertől. Anno a szakitások után már az is segitett nekem hogy a haverokat kértem jáccunk valamit számítógépen mert ki akarom kapcsolni az agyam. 😄 Persze nem old meg mindent a dolog, de nekem nagyon jól esett és segitett egy kicsit az hogy rögtön mondták hogy oké, gyerünk, és támogattak ahogy tudtak.

6os voltam.

Szia.

Én is hasonlóan éreztem, az egyetem és az önállóság jobbkedvre derített. Én sem bújtam még elő a szüleim előtt, az otthon töltött időben teljesen lenullázódom, minden energiámat felőrli, hogy meg kell játszanom magam. A rokonlátogatások gondolatától is összeszorul a gyomrom, mert tudom, hogy valaki biztosan barátnő felől érdeklődik. Finoman szólva is kellemetlen.

Vidéki srác vagyok, számomra a város, az albérlet, az egyetemi közeg megtapasztalása a legnagyobb gyógyírt jelentette a lelki nyavalyákból. Barátokat szereztem, akik előtt teljesen megnyílhattam, mindannyian elfogadtak olyannak, amilyen valójában vagyok. Velük mázsás súlytól szabadultam meg, ami a lelkemet nyomta.

Egyébként már az felüdítő, hogy általánosságban az egyetemi légkör sokkal felvilágosultabb, liberálisabb, mint minden más környezet, melyben korábban megfordultam. Úgy tapasztaltam, ott szinte senkit sem érdekel, ha valaki “más”.

Szóval igen, nekünk szorongó melegeknek gyógyír, ha önállósodhatunk, valamelyest függetlenné válhatunk, elszakadhatunk, attól a környezettől, mely a szorongásunkat generálja.

Nagyon remélem, hogy egyszer elég bátorságot meríthetek és coming out-olhatok a szüleimnek, és ők feltétel nélkül elfogadnak, így otthon is elmúlik a szorongásom.

Ezt kívánom neked is, kedves Ismeretlen sorstársam ! Minden jót, kitartás !