Erről a mondatról mi a véleményetek? (Meleg kérdés)

Kicsit hunglish. :) Akkor már inkább:

*mindig tudja, mi kell a fiúnak.

Azt, hogy baromság.

Ez a kölcsönösségről kellene, hogy szóljon, és nem az alá-/fölérendeltségről.

Nekem a "fiúja" szóból az jön le,hogy kitartott vagy szeretői a viszony.

Kölcsönösség és egyenrangúság,ami hiányzik a mai kapcsolatokból, éppen elég másféle viszony van már.

Szerintem ez hülyeség. Persze ez attól függ, hogy ki mit igényel, milyen kapcsolatot. De én is azt pártolom hogy ennek az egyenrangúságról kellene szólnia. Persze vonzó ha az aktív kicsit határozottabb személyiség, legalábbis számomra. De minden esetre én passzívként eléggé kellemetlenül érzem magamat ha csak a másik "gondoskodik" rólam.

Ha például anyagilag nézzük, akkor elfogadom, ha meghívnak, de amikor már szinte csak az aktív fizet, azt nem szeretem, ezért így felváltva szoktuk meghívni egymást a barátommal pl italra, vagy valamire. Kicsit gáznak érzem ha én nem tudok annyit nyújtani a kapcsolatunkba, amennyit a másik fél. És ezelőtt ez nem volt nálam akkora probléma, de az előző kapcsolatomban előjött, mint konfliktus forrása, és azóta kicsit megalázónak érzem, ha én nem tudok fizetni.

Kedves kérdező!

Apró emlékek, gyermekkori mesék, ifjúkorban látott színházielőadások és felnőtt fejjel olvasott versek adta élmények egyaránt meghatározzák a világhoz való hozzáállásunkat, a világról alkotott képünket.

Gyermekkoromban olvastam (a Kolozsvári Grandpierre Emil népmese gyűjteményében szereplő) “Három bölcs tanács” című mesében: “ki mit szeret, szép az annak”. Azóta nem csodálkozom az utcán szembejövő párokon, és mélyen elborzaszt, mikor akár a neten, akár irl valaki azon töpreng, hogyan szerethetett bele valaki olyasvalakibe, mint akit választott. Jómagam Károly herceget is teljesen megértem :)

Ifjúkoromban (talán pont a XX. szonett gyönyörűsége miatt) elkötelezett Shakespeare rajongó voltam, s mint ilyen, nagy lelkesedéssel néztem meg több szereposztásban is a ”Szentivánéji álom” c. művét, amelyben számomra az egyik legnagyobb tanulság pont az volt, hogy lehetek bár rút külsejű és egyszerű szellemű, mint a szamárfejűvé varázsolt Zuboly, a tündérek királynője, Titánia akkor is belém szerethet, mert a szeretet és szerelem nem _csupán_ a külsőtől vagy az okosságtól (vagy a speciális vágyaktól, preferenciáktól) függ.

A harmadik nagy élményem a témában Hervay Gizella: Levélhelyett c. szabadverse volt, amely megtanított, hogy ne a saját nyelvemre akarjam megtanítani, ne a saját attitűdöm elfogadására és megértésére akarjam rávenni azt, akit szeretek, hanem törekedjek az Ő nyelve megtanulására, és arra, hogy úgy szeressem, hogy Ő egyből értse, érezze, és élje át, hogy szeretem, ne kelljen megmagyaráznom Neki, hogy én szeretem, csak "pont így", a “magam módján”. És ez bizony vonatkozik az együtt megélt mindennapokra, a romantikus gesztusokra és a testi együttlétre és örömszerzésre egyaránt.

Mindenki megérdemli ezt, és nem akkor szeretek igazán, ha úgy szeretek, ahogy nekem tetszik, ahogy nekem könnyű, ahogy nekem megy, hanem akkor szeretek jól, ha úgy szeretek, ahogyan Ő igényli, ahogyan Neki tetszik, ahogyan Ő magyarázat nélkül annak éli meg.

Ha szeretem, képes vagyok erre, és késznek is kell lennem erre, ha pedig nem szeretem _annyira_, hogy úgy tudjam szeretni, ahogyan Neki jó, akkor nem mi vagyunk egymásnak az igaziak, akkor nem mi lettünk egymásnak teremtve.

A 6-os :)