Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Melegek volt már, hogy újra összejöttetek az exetekkel?
Igen volt. És igazából együtt is vagyunk azóta is. 1 év szünet volt és már 8 éve vagyunk újra együtt azóta. Élethelyzetben volt hirtelen változás, azért mentek félre a dolgok nálunk, meg kapuzárási pánik is volt, megijedt, hogy egész életében csak egy emberrel kell lennie.
Nem is teljesen értem azokat a kommenteket, hogy azonos hullámhosszon kell lenni egy kapcsolatban. Ilyen sose lesz, azonos hullámhosszra kell kerülni, és az rohadt kemény és folyamatos munka. És igen, történhet olyan, hogy emberek ideiglenesen eltávolodnak egymástól.
Nem frusztrációm van, hanem szakember vagyok, illetve tapasztalt és próbálok tanácsot adni, mégha az másnak sz*rul is esik. Lehet, hogy k*csögül fogalmazok, de inkább leszek őszinte, mint egy álszent barom, aki azt mondja egy egészségtelen életmódra és mentalitásra, hogy ez el van fogadva és ezt kell követni. ;) A magyar ember nagyon nehezen viseli az őszinteséget. Én tényeket közlök, amik emberi jellemvonásokkal járnak. Attól függetlenül, hogy most nem hiszel nekem, attól még igazam van és lesz is. Kiszámítható minden emberi jellem. Az agy az egy szerv, nem valami különleges dolog. Hiába is gondoljuk magunkat a világ közepének és egyedinek. Senki sem az. :) Mindennek megvan az oka, csak ezt az látja át, aki ebben dolgozik és kutat mondjuk.
Szóval nem komplex az ember, csak szeretik sokan ezt elhitetni magukkal, hogy legyen mire fogni az eldeformált jellemüket és hibáikat. Kiszámítható az összes ember viselkedése és cselekedete egyébként. Ez majd a jövőben tudatosabbá válik az emberek számára, viszont ez még sok idő, illetve sok kutatás folyik. Ettől függetlenül én nem ítéllek el, félre ne érts. Mindenkinek vannak hibái, gyengeségei, amit sajnos sokan a másik által akarnak megoldani vagy kiküszöbölni. Majd a másik megoldja helyettem és kiegészíti a hiányaimat. És az egyéb ilyen hasonló felfogások. Na ez az a mérgező tévhit, ami még mindig meghatározza a társadalmakat. Legalábbis a miénket nagyban. Párkapcsolat az egyenlőségről szól. Egy felnőtt párkapcsolat. Gyerek és függő párkapcsolat pedig arról, hogy kiegészítem a másikat. Ez pedig hosszú távon rombol. Nyilván ezzel nem azt akarom mondani, hogy nem lehetnek egy ideig boldogok a kodependensek, de egy idő után már csak megszokásból vannak együtt az ilyen emberek. De mindenki olyanná válik, mint a környezete. Ha ezt látta családban, barátok között, stb, akkor ezt fogja normálisnak tekinteni egy ember. Mert ez vésődött bele a tudatalattijába. Ettől függetlenül nem helyes és egészséges az ilyenfajta gondolkodás. Csak az ország mentális egészsége romokban van, de ezt szerintem mindenki tudja és érzi.
"Ezért kell energiát fektetni a kapcsolatba és nem eldobni mindenkit, amíg jön valaki akivel minden megy, mert nem, nem megy minden, max ideiglenesen, de inkább úgy se, csak szemet hunysz felette."
Ebben teljesen igazad van. Viszont ehhez két fél kell. Ha az egyik kileng, akkor vége. Hiába adsz te bele 100%-ot, ha másik kevesebbet. Egy párkapcsolat alapja a kölcsönös bizalom, őszinteség és áldozathozás. Ha ebből hiányzik valami, akkor vége. Lehet húzni 10-20 évig is egy ilyen kapcsolatot, de attól még vége van. Harmónikus együttléthez mind a két félnek ugyanazt kell nyújtani érzelmekben és mentalitásban is.
Illetve annyival kiegészíteném, hogy ezért nem kéne felelőtlenül belelépni egy párkapcsolatba. Ma már az első randikon szokott minden történni, stb. Teljesen rózsaszín köd a fejben, miközben sokan már az elején tudják, hogy nem fog működni, de ugye a fellángolás egy elég erős érzés, amit nem nagyon lehet félre söpörni. Megismerni a másikat csak úgy lehet, hogy együtt élsz vele huzamosabb ideig. Ezért is van az, hogy ma már egy csomó fiatal házasság véget ér pár év után. Össze sem illettek az elejétől fogva, de belemennek úgy egy élet összekötésbe, hogy együtt sem éltek huzamosabb ideig. Pár év után aki pl házasságot köt, az nagyon tapasztalatlan és felelőtlen. De nyilván ebből is tanul az ember, szóval azért van haszna ezeknek a pofonoknak is. Az agyunk így is fejlődik.
Azért a melegek mentális egészsége jócskán a béka segge alatt van. De ezen nincs is csodálkozni való. Szóval sokan magányból jönnek össze és szeretetéhségből. Főleg, akik fel sem merik vállalni magukat és titkolóznak. Ezeknek sosem lesz harmónikus életük. Természetesen most sem ítélkezem, nem ők a hiábasak közvetetten. Közvetlenül egy felnőtt ember már nyilván nem kereshetne kifogásokat, de ezt nagyon sokan teszik. Sokan a szexfüggőséget is normálisan kezelik, stb. Egyik függőség sem normális, legyen az bármi. Ezeknek mind van háttere. Legtöbb esetben trauma és mérgező környezet. Mentális betegségek jellembeli tünetei.
A mondatomból kitűnik, hogy a komplexitást a folytonos változásra értem, és nem is tudom hogyan lenne egy szimpla semmiség egy olyan lénye, aki folyton változik, fejlődik, mi lehet komplexebb az állandó változásnál. Szóval én őszintén sokkal károsabbnak gondolom azt a gondolatot, hogy ha valaki a komplex szót használja akkor az eldeformált jellemét rejtegeti. Főleg ha szakembernek állítod magad akkor nem szabadna teljesen általánosítva megnyilatkozni, vagy azt állítani, hogy ha valaki szünetet tart a kapcsolatában akkor egy magányos hülyegyerek aki függ a másiktól, felelőtlen, nem tudja mit akar. Senki nem mondta azt se, hogy a másik fél nem annyit tett a dologba, vagy kilengés történt. Őszintén szólva nekem még mindig úgy tűnik, hogy a kommentemre egy saját személyes traumádat húztad rá és úgy beszélsz róla, hogy mindenkinek ugyanaz lehet csak a sorsa, mint neked.
Az megint káros, főleg ha szakember vagy, hogy kijelented, a melegek mentális egészsége szar, ha mindenkit emberi roncsként kezelsz valóban egyszerű az ember és nincs nagyon mit gondolkodni. De el kell fogadni, hogy maximum olyan állításokat lehet tenni felelős szakemberként, hogy a melegeknél nagyobb százalékban fordulnak elő mentális problémák, de nem lesz valaki mentális beteg, mert meleg, márpedig te ezzel mosod össze.
A függőség megállapítása pedig bőven túlmutat egy online jelenlét általi megítélésen, kényelmes társfüggőnek titulálni mindenkit és lesöpörni az asztalról minden mást, de ne azonosítsunk már függőséget állítólagos szakemberként mindenféle információ nélkül, csak azért, mert volt szünet a kapcsolatban.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!