Figyelem! A Szexualitás kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek normális ha életem során még csak egy férfival élveztem a szexet?
Figyelt kérdés
Mondjuk nem mondhatom, hogy jó sokkal próbáltam hiszen össz-vissz három partnerem volt, akivel volt szex is. Orál az néggyel volt. Én az a típus vagyok, akinek kellenek az érzelmek, hogy jó legyen. Az egyik igazából nem volt a "párom" sosem csak ugymond barátság extrákkal bár én beleszerettem így elég rosdz volt mikor 2 év után vége lett. Főleg mert nem csak szex volt hisz eljártunk moziba néha beültünk enni valahova sokat együtt aludtunk és szinte mindent tudtunk egymásrol. Olyan jó volt a szex, hogy most hogy nincs kapcsolatom nekem sem meg neki sem mostanság összejárunk újra megtaláltuk egymást lassan egy éve. Imádom, egyszerűen olyan jó vele a szex, hogy a közelébe sem volt hozzá soha egyik volt párommal sem sajnos. Söt velük keveset szexeltem valamiért nem kivántam ugy pedig mindent megtettek és sok mindent kiprobáltunk, de mindig ott volt az agyam hátsó zugában az, hogy én arra a szexre vágyom ami a másik sráccal volt. Tudom ez így elég szörnyen hangzik. Magam sem tudom miért ban ez így, de most, hogy újra vele vagyok újra imádom a szexet annyira jó mi den nap kívánom. Viszont nyílván tudom, hogy nem húzhatjuk ezt a végtelenségig és félek, hogy mással soha nem lesz ilyen jó pedig én (lehet önző vagyok) de nem akarok lemondani erről az érzésről. Szerintetek mit tehetnék?2018. szept. 2. 10:19
1/4 anonim válasza:
Áttol függ mennyi idős vagy ?
Lehet pont az az egy pasi tudott rendesen meg szexelni.
2/4 A kérdező kommentje:
24 vagyok
2018. szept. 2. 10:35
3/4 anonim válasza:
24 évesen még semmiről nem vagy lemaradva.
A szexet is tanulni kell, és meg kell találni hozzá az ideális partnert.
4/4 anonim válasza:
Az a gond h te tudat alatt hűséges akarsz lenni a dugópajtidhoz ezért nem engeded magadnak h mással is elvezd.
Ha tényleg változtatni akarsz ezen, akkor lezárod ezt az aszimmetrikus szexkapcsolatot, ezzel tudod ledönteni majd a gátat.
De nekem nem úgy tűnik hogy le akarod zárni:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!