Mazohista szadista kapcsolatban hol a lélek?

Kérdező más mazochistát is bantanál,vagy csak Őt?

Hogy találtatok egymasra?

Jól értem, szex nincs is, csak a verés?

Nem hiányzik?

Az igazi mazochista elélvez a veréstől, nem? Vagy csak az hozza izgalomba? És utána? Maszturbál? Vagy abban is segítsz neki?

Ha hajlandó vagy véresre verni, akkor nem kétséges, hogy van benned valamennyi szadista hajlam. Akiben nincs, azt kérhetik akárhogyan, nem megy bele.

A legfontosabb, hogy ne legyen bűntudatod. Senkit másnak semmi köze hozzá, mit tesztek a zárt ajtók mögött. Másnak ezzel kárt nem okoztok, szóval ne aggódj.

Nekem csak ez nem világos: hogyan bírod ki, hogy ő kielégül te meg nem.

Szerintem ez egy lelki probléma miatt alakult ki nálad és nála is. Nem vagy pszichopata,azoknak nincs lelkiismeret furdalásuk sem. Viszont én ezt nem csinálnám inkább a helyedben, mert erkölcsileg nekem nem fér bele H más lelki nyomoràn elvezkedjek. Valószínűleg ő valami miatt büntetni akarja magat és haragszik magára, ezt meg rajtad keresztül megoldja.

"várom mikor láthatom meg a vérét..."

Viszont én ezen is elgondolkodnek hogy lelkileg miért olyan kielégítő ez neked.

Biztos, hogy jó ember vagy, ha felelősen elgondolkozol, moralizálsz a helyzeten! És nem: nem így, nem ezen a talajon kezdődik lappangva a szociopata gyilkosság.

Ugyanakkor azt gondolom: merő véletlen, hogy így alakult a kapcsolatotok. Úgy értem: alakulhatott volna úgy is, hogy igenis egymást féltő-szerető-becsülő és a "normális" szexualitást is magába foglaló párkapcsolat épül fel köztetek.

„Ez egy vágy de nem életforma, nem ez határozza meg minden pillanatom s ezt nem tudták elfogadni.” – írod. Azt hiszem, talán itt lehet az egyik „hiba”! Hiszen ezerszámra szaladgálnak (szaladgálunk) ebben a kis országban is olyan férfiak, akiknek szintén nem ez határozza meg minden pillanatukat, tehát a hétköznapi élet nagy részében testileg-lelkileg-szociokulturálisan egymásra hangolódott „normális” párként funkcionálhattok.

Ugyanakkor ezek a férfiak is izgatottan várják a pillanatokat, amikor vállalkozásukból, munkájukból, napi elintéznivalóikból hazatérve váratlanul azzal szembesülnek, hogy már a küszöböt átlépve parancsolóan lábcsókra nyújtott lábbal, szikrázó szemekkel várod őket – és kezdődhet a játéknak (életnek?) ez a szelete.

Én – amúgy felelősségteljes hivatásomnak élő szubmisszív/mazochista férfiként – jó évtizedig éltem ilyen párkapcsolatban: azt hiszem, mindkettőnk életének legboldogabb szakasza volt! Nem létezik, hogy ne találnál Te is egy-két-száz olyan férfit, aki igenis elfogadja – hiszen maga is így van ezzel –, hogy nem minden pillanatodat, pillanatotokat ez határozza meg.

Azt hiszem, a probléma másik gyökere viszont az lehet, hogy nem tekintesz férfiként jelenlegi mazochista „partneredre”. A helyzetetek, múltatok, személyiségetek alaposabb ismerete nélkül nem mernék vállalkozni arra, hogy az okokat megtippeljem, az azonban (elméletileg is, saját tapasztalatom alapján is bátran mondhatom) egyáltalán nem törvényszerű, hogy ez mindig így alakuljon egy domináns-szubmisszív, szadidsta-mazochista kapcsolatban.

Félő, hogy jelenlegi mazochista párod esetén ezt már nem tudod magadban „visszacsinálni”. Távlatilag azonban korántsem lehetetlen, hogy egy következő párkapcsolati próbálkozásnál a kecske is jóllakik és a káposzta is megmarad :D : az időnkénti fékevesztett „játékok”, kínzások ellenére sikerül megőrizned magadban, hogy férfiként nézz rá.

És ettől a pillanattól kezdve természetesen a hétköznapokban („normális” szex terén, társas kapcsolatokban, munkában, szórakozásban, tervezésben, beszélgetésekben, „együttgondolkodásban”) is működőképes, tartalmas, szeretetteljes párkapcsolattá válik a dolog. De addig is, amíg "befut" egy ilyen pasas, semmi rosszat nem látok abban, amilyen helyzetben most vagy! :)

50+F

Most válaszoltad meg, magadnak.

Amit írsz, az maga a lelki alapja a kapcsolatotoknak. Számomra ugyan teljesen érthetetlen és elfogadhatatlan, de tökéletes analógiája egy átlagos párkapcsolatnak, ahol a pár tagjai egymásnak lelki társai, pendant-jai, kiegészítői.