Figyelem! A Szexualitás kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Érthető, hogy ezután az önbizalmam a béka hátsója alatt van?
Figyelt kérdés
A barátnőm szóba hozta, hogy le akarja mérni a farkamat, ami furán hatott rám, nem is mondtam rá semmit, majd elővett egy vonalzót és megmérte. 12 cm volt, majd annyit mondott, "hú kisebbnek tűnt..." Azóta szabályosan szégyellem magam, kerülöm a barátnőmet, és azon helyzeteket, amiben újra pucéran láthat. Este történt a dolog. Mivel már a húsvéti szabinkat töltjük, így otthon vagyunk, s reggel rám akart mászni, de valahogy fel sem állt. Majd délelőtt is próbálkozott, de akkor nyíltan elutasítottam. Akkor kérdezte, hogy mi a baj, én elmondtam Neki, azóta próbál kiengesztelni. Azt mondta, hogy nem bántó volt a szándéka, de ez nekem akkor is úgy tűnt, úgy jött le, hogy nem tetszik a farkam a barátnőmnek. Már előre félek, hogy a hétvégi wellnessen mi lesz... Meg úgy összességében, hogy mit gondol erről.... Szarul esett....2018. márc. 27. 15:16
1/19 anonim válasza:
Nem. Egy férfi nem viselkedik így mint te. Nőjj fel végre. 14-15 évesen még elmegy ez a viselkedés, bár én akkor sem csináltam.
2/19 anonim válasza:
Jaj ugyan mar a ferfiakat nem lehet megbantani. Barmit mondhatnak a nok azon nem szabad megsertodni hiszen az ferfiatlan. Ellenben probald meg kozolni az asszonnyal, hogy egyen kevesebb fokhagymat mert atveszi a puncija az izet es egybol te vagy a legnagyobb rohadek a vilagon.
3/19 anonim válasza:
Na de most 12 keményen vagy puhán? Mondjuk hamarosan rájössz, hogy ki kéne vágni, mint a macskát szarni. Legközelebb mibe köt bele? Hogy rövidek a lábaid, vagy mi? Az ember nem becsmérli így a szerelme külső adottságait.
4/19 anonim válasza:
Nekem is ekkora és ez valóban kicsi átlag alatti méret, főleg ha nem tartozik hozzá 4-4,5cm-es átlag vastagság mint ahogy nekem sem.. Az átlagos hossz 14-15cm
5/19 anonim válasza:
Nem tudom, hogy ez kamu kérdés-e vagy igaz, de ha igaz, akkor teljesen megértelek. Én valószínűleg szakítanék is, mert ezt már soha nem tudnám megbocsátani.
6/19 anonim válasza:
Legalább neked van barátnőd, nekem esélyem sincs a méretem miatt :DD
7/19 anonim válasza:
Wili te nagyon hülye ! Ez jutott eszembe.
De még nem szexeltetek, semmi nem volt?
Vagy ha volt, nem tudtam kielégiteni?
Se elő játék se semmi. Mert ha csak 10 perces is lett volna , akkor már semmi baj nem lenne a mérettel.
Miért nem dugtatok?
Van itt megannyi kérdés de lehet hiába.
De ha engem megszégyenitene igy a barátnőm, biztos szájon vágnám. Máskülönben teljesen össze illetek, két marha.
8/19 anonim válasza:
Szerintem ebben semmi banto nincs. Csak erdekelte, hogy mekkora. De nyilvan kielegito neki, ha veled van es rad maszik. Ne legy ovodas. 24/F
9/19 anonim válasza:
Sok mindent tudnak mondani a nők amik bántóak, de nem kell vele foglalkozni. Előttem már mondták, ha veled van és kíván, akkor értelmetlen ezen szenvedni. Írta egy srác, hogy neked legalább van kivel. Szóval nézd a dolgok jó oldalát! Abba kapaszkodj amid van, ne abba ami hiányzik! Én nem látom, hogy neked most lenne valami nagy problémád.
10/19 anonim válasza:
Az egyik volt barátnőm hetente "viccesen" beszólt valamit valamelyik apró szépséghibámra. Direkt kereste. Nála így csapódott ki az, hogy jobban néztem ki én fiúban mint ő lányban a közízlés szerint. Ez kevésbé volt zavaró mint a 24/7 alaptalan féltékenykedése. Mondjuk most belegondolva, hogy ki lett volna bukva ha én szóltam volna be bármit is a külsejére
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!