Ameddig nem fogadom el önmagam addig nem szerethetek senkit?

Ugyanezt érzem én is. Mármint én nem vagyok párkapcsolatban, vidzont tudom, hogy tetszem a férfiaknak, legalábbis elég sokak tesznek jelzéseket ahhoz, hogy tudjam, hogy nem vagyok menthetetlenül csúnya, sőt... olyan férfiak jönnek oda, néznek meg, akikről életemben nem gondoltam volna, hogy tetszenék nekik, de eddig az összes tapasztalatom az volt, hogy senki nem akar velem lenni rendes kapcsolatban, és ez nem feltétlenül miattam van, hanem mert úgy általában az elején leszögezik, hogy ők nem akarnak kapcsolatot, de pont már olyankor, amikor nekem már vannak érzéseim.

És bár ez azért más szituáció, mint a tiéd, mégis a fizikai kontaktussal kapcsolatban ugyanezek szoktak felmerülni bennem. Pedig egyébként néha még olyan is van, hogy szépnek látom magam, csak valahogy nem tudom elhinni, hogy megérdemlem, hogy élvezzem a szexet. Valahogy a saját vágyaim mindig olyan “szánalmasak” voltak számomra, pedig amúgy meg azt gondolom, hogy a szex, meg a szerelem egy gyönyörű dolog. És ezek pont azért vannak, mert nem tudom szeretni magamat, mert mindig azt érzem, hogy nem vagyok elég jó.

És szerintem ezt nem hozza helyre csak az, hogyha valaki más mondja, mert sosem fogod tudni elhinni neki. Inkább olyan dolgokat kell csinálni, amikben sikerélményed lehet, ha azt érzed, hogy igenis te vagy az ura a saját életednek és képes vagy tenni magadért. Az önszeretet szerintem ezzel jön. Meg azzal, hogy meglátod a saját értékeidet és elfogadod azt, hogy te sem vagy tökéletes. Nagyon nehéz feladat, én is mindig visszaesek picit. Sajnos ez neveltetésből vagy korábbi traumából is eredhet, ami viszont elképesztően tsigerivé teszi ezt az egészet.

Nagyon szurkolok, hogy valahogy képes legyél felülemelkedni ezen a dolgon. Esetleg lehet, hogy nem lenne rossz felkeresni egy pszichológust.