Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.
Szerintetek is én vagyok ebben a történetben az egyetlen rossz?
Szakítottam a párommal, egy másik férfi miatt. De igazából sok más problémánk is volt már. Ez a férfi keresett folyton egész addig amíg le nem feküdtünk utána azt mondta lassítsunk, még nem tudja mit akar, az exével is nehéz a szakítás. Aztán újra és újra megkeresett és eljátszottuk ezt, és minden alkalommal kb. az volt, hogy jobb ha csak barátok maradunk. Sokadig alkalommal már lemondtam róla, hogy lehet ebből valami, és utána nem sokkal volt egy egy éjszakás kalandom. A baj az hogy ennek a pasinak a haverjával. Ő nem akart semmi komolyat és én sem, le is zártam magamban ezt az egészet. Most viszont megint felkeresett, megint azt akarta, hogy legyen valami. Én meg mindent bevallottam neki. Azt mondta hatalmasat csalódott bennem, és az én hibámból most már biztos nem lehet ebből kapcsolat.
Most oké, hogy én is eléggé elkurvultam, de csak az én hibám lenne az egész?
23N
Az első pasid egy kretén aki sutyerák te meg szexnek élsz az uj manus is a haverja csajàval szexel ezért nincsenek barátaim:D
Nőim se sajna
A pasi balfsz.
Te meg egy szét k..rt ribizli vagy
No probléma
Mindig lesznek pasik akik az ilyen könnyenkapható olcsó luvnyákat keresik
Boldog Karit 23N
Itt az van,hogy "könnyű Katát táncba vinni,ha Ő is akarja "Én 26 évesen nagy valóban biztosan nem veszem be ezt a dumát.Megdug egyszer,jó,mert akarom őt,de a második szeretkezésből biztosan nem lett volna semmi ég nem tisztázzuk teljesen a dolgokat.
Te most egy ürítő,búfelejtő vagy.
Nem kurvultál el,csak átbsztak.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!