Kezdőoldal » Szexualitás » Heteroszexualitás » Egyszer az volt a baj, ha túl...

Figyelem! A Szexualitás kategória kérdései kizárólag felnőtt látogatóinknak szólnak!
Amennyiben még nem vagy 18 éves, a böngésződ Vissza gombja segítségével hagyd el az oldalt.

Egyszer az volt a baj, ha túl kevés nővel voltam, máskor az ha túl sokkal. Inkább hazudok és nem fárasztom magam ilyenekkel. Ez így jó?

Figyelt kérdés

20 évesen veszítettem el a szüzességem és előtte, akkoriban két lány is volt, aki abbahagyta velem az ismerkedést azért, mert nem volt tapasztalatom.


Azóta eléggé belelendültem és 19 lánnyal voltam 4 év alatt. Három-négy ismerkedésből egynél azért megkérdezi a lány, hogy hány barátnőm volt, hány nővel voltam, szóval ha nem is minden lány kérdezi meg, de nem ritka. Múltkor egy csaj megkérdezte és elég szende, visszafogott volt, de őszinteség, úgyhogy elmondtam. Utána mondta hogy nem akar velem semmit.


Azóta kb azt hazudok, amit a lányból kinézek, hogy szeretne hallani. PL van akinek azt mondom hogy volt két barátnőm, de ismertem más nőket is. Vagy hogy öt nővel voltam eddig, vagy hogy négy barátnőm volt, meg ilyenek.

Őszintének lenni nem éri meg. Külsőre nem is vagyok egy macsós, bulizós, plázacica csajokat megtaláló srác, rám nézve biztos nem 19-et gondolna senki. De hihetetlen hogy egyszer az volt a baj, hogy tapasztalatlan voltam, most meg az hogy túl sok. Őszinte voltam ebben, de már megbántam.


24/f


2017. szept. 26. 12:01
 1/7 anonim ***** válasza:
Hm és ha az aktuális barátnő is ugyan ezen a véleményen van min Te az hogy tetszene?
2017. szept. 26. 12:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 anonim ***** válasza:

Szerény véleményem szerint a múltadhoz senkinek semmi köze :))

Lényegtelen mennyi csajjal voltál eddig az számít az adott partnereddel ,hogy viselkedsz szerintem :))

2017. szept. 26. 12:06
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/7 A kérdező kommentje:

1: Amiről nem tudok, az nem fáj. Ha 30-at megba szták már, de csak 3-at mond, amit én soha nem tudok meg, arról nem tudok.


De mondom: Semmi sem jó! Ha túl kevéssel voltam akkor az volt a baj, ha sokkal akkor meg az. Most miért?


2: De sokan rákérdeznek, tudni szeretnék ismerkedéskor.

2017. szept. 26. 12:26
 4/7 anonim ***** válasza:

Kettes vagyok.


De ez miért fontos kérdés egy ismerkedésnél??

Sosem kérdeztem ilyet és nem is fogok.

Az számít velem milyen a partnerem..

Önbizalomhiányos kis csitrik kérdeznek ilyet.

Nem mind1 mennyi partnered volt ő előtte?

Vele hogy viselkedsz ez számít..

Nem ettől fogod őt megcsalni mert több partnered volt.

2017. szept. 26. 12:49
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 anonim ***** válasza:

Lehet az átlag így gondolja, de nálam egy ilyen hazugság lehangolóbb tud lenni. Meg egy hazugság után az összes igaz szavad is megkérdőjeleződik. Az a múltad, a jelenben velem vagy, akkor meg nem mindegy... ez nem egy garancia arra, hogy megfogsz csalni. Sőt! Szerintem sokkal több a tapasztalatlan ember aki félre lép, mert kell nekik a kaland. Te meg már tapasztaltabb vagy valószínűleg tudod jól mi az amit keresel egy nőben. De lehet ez az egész igazából jellem kérdése. A lényeg lehettél 30-40 nővel is, engem sokkal jobban kiábrándítana ha hazudnál róla.

21/N

2017. szept. 26. 13:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/7 A kérdező kommentje:

Köszi az újabb válaszokat!


5: De hát azt úgy sem tudnád meg soha :S

2017. szept. 26. 16:06
 7/7 anonim ***** válasza:

Képzelj el egy normális lányt, aki valódibb kapcsolatot akar, érzelmesebbet, nem csak testi élvezetekre megy.

Ha megtudja, hogy milyen sok nővel voltál akkor nem kellesz neki, mert látja hogy te neked amúgy csak az ő teste kell, kihasználásnak érzi, egynek érzi magát a sok közül, stb.


Egy p1csának pedig olyan férfi kell aki tudja hogy kell csinálni, már ezer puncin keresztülment és ki tudja őt rendesen elégíteni. Csak az érdekli, hogy ő jól érezze magát, kielégüljön, a normális nőknek pedig nem csak ez kell.


A probléma ott kezdődik hogy általánosítod a nőket, azt hiszed hogy mindegyik ugyanazokkal az elvárásokkal mennek hozzád. Viszont mindegyik más.

2017. szept. 26. 16:40
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!